Szabadidő

Lenyűgözően rajzol a 11 éves őstehetség – galéria

Mégsem a művészetből akar megélni felnőttként.

Elképesztően sűrű, részletgazdag rajzokat készít egy 11 éves szerb kisfiú, Dušan Krtolic. Az őstehetségnek tartott gyerek 2 évesen kezdett rajzolni, és 8 éves korára már három önálló kiállítása volt. A fiúcska kedvenc témája az állatvilág, beleértve az élő és a kihalt állatokat, de szívesen rajzol emellett lovagokat is.

Amikor a szülei felfedezték a tehetségét, gyermekpszichiáterhez is elvitték és tőle kértek tanácsot, hogyan lehetne a legjobban fejleszteni Dušan képességeit. A szakember megvizsgálta a kisfiút és megállapította többek között azt is, hogy a rajzai magas érzelmi intelligenciáról is árulkodnak.

Dušan a tehetsége dacára mégsem művész, hanem zoológus akar lenni felnőttként. Ennek az álmának a valóra váltására is komoly esélye van, hiszen amikor a szülei megvásárolták neki a legátfogóbb enciklopédiát az állatvilágról, a kisfiú mindössze 3 hét alatt megtanulta azt.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top