Szabadidő

George Clooney háborúba ment

Az ember, akinek hívó szavára bármelyik hollywoodi sztár azonnal ugrik, most csatába hívta híveit. A II. világháborús Műkincsvadászok megrendezése kedvéért George Clooney minden befolyását és kapcsolatát latba vetette.

Egy haver kedvéért

Lehet, hogy egy-két évente mindig új szupermodell külsejű nő mellett tűnik fel, az is lehet, hogy folyton disznó viccekkel és otromba poénokkal szórakoztatja a stábtagokat, sőt az is benne van a pakliban, hogy évekig egy malaccal osztotta meg a hálószobáját, de George Clooney így is ízig-vérig gentleman. Egy régimódi úriember, akinek lehet adni a szavára, és akiben bízhatnak a barátai. Hiszen ki más kedvéért mondanának le a szokásos sztárgázsijukról, hogy aztán katonaruhába öltözve vegyenek részt egy olyan filmben, aminek a műfaja utoljára pár évtizeddel ezelőtt számított divatosnak (A piszkos tizenkettő, Kelly hősei…)?

A Műkincsvadászok című ötödik rendezése 70 millió dollárba került (cirka 16 milliárd forint), ami barátok között sem kis pénz, viszont ha az olyan sztárok átlagos gázsiját összeadnánk, mint amilyen Clooney, Matt Damon, Cate Blanchett és Bill Murray, az összeg elég közel állna a film teljes költségvetéséhez. Egy haver kedvéért azonban szívesen beálltak sokkal kevesebbért is dolgozni, de Clooney persze nem volna akkora haver, hogyha a későbbi bevételekből nem ígért volna nekik részesedést. Mert így fair. Még John Goodman is aláírt, pedig neki épp komoly gondjai voltak a lábával, de Clooney kedvéért beállt egyenruhában menetelni.

A vezéregyéniség

Aki volt már a Los Angeles-i házában, azt állítja, olyan színészlegendák bekeretezett fotói láthatók a falán, mint Clark Gable vagy Gregory Peck. Clooney őket tartja példaképnek, és az egész karrierjét tudatosan úgy építette fel, hogy ennek az image-nek meg tudjon felelni. David O. Russell – akivel a stábtagok védelmében összeverekedett a Sivatagi cápák forgatásán –  rendezőn kívül nem nagyon találni olyan exkollégát, aki bármi rosszat mondana erről az ízig-vérig klasszikus filmsztárról. Clooney azon kevés hollywoodi nagyság közé sorolható, akinek hatalma van, és ha felemeli a szavát egy ügyben, az ér valamit. Nem gondolja, hogy ezt a hatalmat valaha politikai ambíciókra kellene váltania – állítása szerint hosszú távon untatja a politika és a bürokrácia –, viszont ha úgy tartja, hogy érdemes, bátran áll be nagyon is komoly ügyek mellé. Többek között segíteni próbált a darfúri mészárlás után, és Obama kampányához is lelkesen kalapozott össze több millió dollárt. Szava van, de még egy ilyen kaliberű emberhez sem vágnak csak úgy oda 70 millió dollárt egy filmtervre. Az idők során azonban megtanult küzdeni, és legyen az egy 5 milliós vagy egy 100 milliós projekt, tapasztalata szerint minden filmet ugyanolyan nehéz összehozni.

George Clooney háborúba ment

Hűséges típus

Párkapcsolataiban ugyan nem tartozik a legkitartóbbak közé, barátként azonban kifejezetten hűséges típus. Ha a barátjának tart, bármikor számíthatsz rá, és ő tényleg hisz a férfi-női barátság fogalmában (tessék csak megkérdezni Julia Robertset). Producertársával, Grant Heslov-val lassan már tucatnyi alkalommal dolgozott együtt, a Coen testvérek háromszor is visszahívták, Steven Soderbergh az egyik legnagyobb haverja, valamint Matt Damon és Brad Pitt is szinte rögtön ugrik, ha Clooney hívja őket. Kiegyensúlyozott, nyugodt, laza és humoros személyisége szinte garanciát jelent a jó hangulatra a forgatáson.

A hollywoodi stúdiók vezetői között igazi rajongótábora van, és ő ezt ki is használja. A Variety-nek elmesélte, hogy amikor a Műkincsvadászokra próbált pénzt szerezni, egyszerűen meghívta a Sony stúdió vezetőségét egy hétvégére az olaszországi házába, ahol két nap alatt a producertársával jó hangulatban előadták (szó szerint előjátszották) a terveiket, és ennyi kellett ahhoz, hogy megkapják a 70 milliós csekket. Persze ez nem jött volna össze, ha előtte az alapul szolgáló könyv megismerése mellett nem áldoznak rá közel három hónapnyi időt az életükből, hogy megismerjék a korszakot, és utánajárjanak, ami már csak azért is fontos volt, mert Clooney nemcsak színészként és rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is részt akart venni a projektben.

A nagy hatalommal nagy felelősség jár

Az utóbbi évek egyik legfontosabb tanulsága Hollywoodban, hogy csak akkor kerülhetsz be a legnagyobbak közé, ha a filmedet az elejétől a végéig te magad fejleszted. Egyre több sztár nyit saját produkciós irodát, ahol már a filmjogok megvásárlásától kezdve a forgatókönyv megírásán át egészen a stáb összeszedéséig minden fázist az ellenőrzésük alatt tarthatnak, és így sokkal nagyobb a felelősségük a végeredményt illetően. Leonardo DiCaprio és Brad Pitt már szinte csak ezzel a munkamódszerrel dolgozik, és George Clooney sem az a figura, aki szeret csak úgy az utolsó pillanatban fejest ugrani egy szerepbe.

Állítása szerint a Batman & Robin hatalmas buktája után jött rá, hogy nem úszhat meg egy ilyen fiaskót, mivel egy színésznek felelősséggel kell tartoznia a döntéseiért. Így siker esetén minden babért learathat (Az Argo-akció producereként ezt meg is tette tavaly), viszont bukás esetén ő az, akinek el kell vinnie a balhét. Márpedig egy II. világháborús kalandfilm 2014-es bemutatásával rendkívüli kockázatot vállalt, hiszen ő nem egy Tarantino, akinek ha úgy szottyan kedve, a filmje végén szitává löveti Hitlert. A Műkincsvadászok igaz történet alapján készült a nácik által elrabolt sok százezer műkincs visszaszerzéséről, és a valós alapok limitálták a sztoriban rejlő lehetőségeket.

George Clooney háborúba ment

Clooney, az amerikai

Jótékonykodik, politizál, ír, producerkedik, rendez, és még számos dolgot csinál, de George Clooney mindenekelőtt főképp “Az Amerikai Filmsztár”. Valószínűleg pont ezért lehet, hogy a Berlinale filmfesztiválon a sajtó túlságosan amerikainak és patriótának tartotta a filmjét, pedig ő nem akart rosszat, csupán emléket állítani néhány hősnek, akik rengeteget tettek az emberiségért. Egy klasszikus amerikai filmsztárhoz méltó gesztus, csakhogy a világon már nincs akkora divatja a hősi szoboravatásoknak. Az első kritikai és nézői reakciók alapján Clooneynak ezután együtt kell élnie a tudattal, hogy lesz egy bukott rendezése. Azért nem kell nagyon félteni. Nem olyan fickónak ismerjük, aki ne állna fel egy nagyobb pofon után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top