Szabadidő

Róla szól a Wall Street farkasa

Ő a Wall Street igazi farkasa.

Róla szól a Wall Street farkasaMartin Scorsese rendezésében és Leonardo DiCaprio főszereplésével már nálunk is látható A Wall Street farkasa című film, mely Jordan Belfort sztárbróker tündökléséről és bukásáról szól.

Ezt már olvastad? A Wall Street-i boszorkány: a világ leggazdagabb, mégis legszegényebb asszonya

A főhős a valóságban is pár év alatt szórta el mások vagyonát, tönkretéve több ezer embert. Sokak szerint a mozi egyik nagy hibája, hogy ez nem is kap hangsúlyt benne, az egész mintha csak egy hatalmas buliról szólna – áldozatok nélkül. Az életrajzi filmben egyébként maga Belfort is játszik, ő konferálja fel lényegében saját magát, vagyis az őt alakító Leonardo DiCapriót az egyik végső jelenetben.

A főhős a valóságban éppen aznap kezd el hivatalosan is brókerkedni 1987-ben, amikor a tőzsde olyan mélypontra zuhan, ahogyan utoljára 1929-ben. Így az álommeló helyett marad a gályázás, konkrétan fél disznókkal kezd el házalni henteseknél. Ez utóbbi azért a filmből kimaradt. Jordan Belfort egyébként maga is befektetett fénykorában a filmiparba, több kevéssé sikeres film producere volt az IMDB szerint. Még a pankrátor Hulk Hogan pályáját is támogatta.

A cikk folytatását itt megtalálod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top