Szabadidő

2014 legjobb programjai

Hogy milyen kiállítások, koncertek, fesztiválok, mozi- és színházbemutatók várnak rád 2014-ben? Mi összeszedtünk párat. Itt egy kis ízelítő a ránk váró koncertekből, filmekből, kiállításokból és színdarabokból.

2014 legjobb programjaiKoncz Zsuzsa-koncert

Előadói életművét felölelő koncertet ad Koncz Zsuzsa 2014-ben. Utoljára 2006-ban volt nagyszabású fellépése, akkor így nyilatkozott: „Eljött a pillanat, amikor végig kell néznem, ami velem történt, amit csináltam az elmúlt évtizedekben.” Több mint negyven év – huszonöt dalban. A monumentális előadáson elhangoztak azok a dalok, melyeket ismer, szeret a közönség…

Hol? Budapest
Mikor? 2014. március 14.
Mennyi? 7900 – 19 900 forint

Robbie Williams koncertje
Robbie Williams legutóbb 2006 júliusában járt Budapesten, akkor Intensive Care című albumát mutatta be. Nyolc év után ismét koncertet ad Magyarországon a popzene egyik legsikeresebb előadója. A brit énekes, a Take That egykori tagja 2014. április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Hol? Budapest
Mikor? 2014. április 25.
Mennyi? 13 900 – 36 900 forint

Esküvő kiállítás és vásár
21. alkalommal rendezik meg Budapesten az Esküvői kiállítás és vásárt. A rendezvény széles körben ismert, évek óta többezres látogatottságnak és népszerűségnek örvend mind a szakmai közönség, mind a házasságkötés előtt álló fiatalok és családtagjaik körében.
Páratlan lehetőség, hogy a kiállítás két napja alatt személyes tapasztalatokkal gazdagodjanak az érdeklődők, sőt díjmentesen szakmai tanácsokat is kapjanak profi szakemberektől.

Hol? Budapest
Mikor? 2014. január 18-19.
Mennyi? 2000-2300 forint


VOLT Fesztivál
A VOLT Fesztivál Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, amit Sopronban rendeznek 1993 óta minden évben. A rendezvényre a zenei kínálat sokszínűsége jellemző, a különböző helyszíneken a rock, az elektronikus zenei, a világzenei és a dzsesszkoncertek mellett számos más műfaj képviselői is fellépnek 2014 júliusában.

Hol? Sopron
Mikor? 2014. július 2–5.
Mennyi? 9900 – 40 000 forint

Sziget Fesztivál
Érdekes fűszere a Sziget Fesztiválnak, hogy az igen tisztes színpad- (és fellépő-) mennyiség mellett a fesztiválozókat csak fele részben hajtják a koncertek, sokan az egyedi hangulatért, maratoni bulizásért és sokszínűségért zakatolnak, repülnek, autóznak akár ezer kilométereket. 2014-ben augusztus 11-18. között készüljetek majd Európa legnagyobb bulijára és egyben legszínesebb fesztiváljára!… Vita nincs, Sziget van!

Hol? Budapest
Mikor? 2014. augusztus 11-18.
Mennyi? 15 000 – 62 000 forint

Az eszmény diadala – Raffaello
A Leonardo, Michelangelo és Raffaello nevével fémjelzett reneszánsz triász legfiatalabb tagja kitörölhetetlen nyomot hagyott az itáliai művészet történetében. A Szépművészeti Múzeum Raffaello hat saját kezű rajza mellett tanítványai számos művét őrzi, és valamennyi Raffaello közreműködésével készült metszet megtalálható a gyűjteményében. A kiállítás előkészítése során a Raffaello-rajzokat részletes technikai vizsgálatnak vetették alá, melynek eredményeit elsőként a kiállítást kísérő katalógusban publikálják.

Hol? Budapest
Mikor? 2013. december 18. – 2014. március 30.
Mennyi? 2000 forint

Swing
A Swing három különböző korosztályba tartozó nőről szól, akiknek nem megy jól a soruk, ezért alapítanak egy szvingszámokat előadó triót. A három főhősnőt Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska alakítja. A Budapesten és balatoni hotelekben játszódó filmben fontos szerepet játszik még Törőcsik Mari, mint a triót menedzselő egykori sztár, Kulka János mint egy transzvesztitabár táncostruppjának vezetője, Máté Gábor mint Csákányi férje, és Mészáros Béla mint a trió turnémenedzsere.

Hol? A mozikban
Mikor? Premier: 2014. február

2014 legjobb programjai


Argo 2.

Tíz évvel Árpa Attila Argója után tér vissza a Kovács Lajosból, Scherer Péterből, Bicskey Lukácsból és Kiss Józsefből álló csapat, hogy japán gengszterek megbízásából végrehajtsanak egy rablást.

Hol? A mozikban
Mikor? Premier: 2014. február

Tanulmány a nőkről
Gyárfás-Szabó Szente Tanulmány a nőkről című zenés vígjátéka 2014 áprilisában debütál a Madách Színházban. Hogy milyen a nő? Ezt nem tanítják az egyetemen, de a tanulmány írója megszállottan kereste a választ! Az 1992-ben elhunyt Gyárfás Miklós több évtizeden át a legkedveltebb vígjátékírók egyike volt hazánkban. A Tanulmány a nőkről című darabja rokonszenves és szerethető mű, amely mindmáig alkalmat kínál a szórakozásra.

Hol? Budapest
Mikor? 2014. április

Weöres Sándor: Psyché
Weöres Sándor utolsó pályaszakaszának egyik legkiemelkedőbb alkotása minden bizonnyal az 1972-ben rövid egymásutánban három kiadásban is megjelent Psyché. A Psyché versciklusa a prózai írásokkal és a jegyzetekkel kiegészítve egy elképzelt XIX. századi költőnő, Lónyay Erzsébet élettörténetét rajzolja meg. A Nemzeti Színházban a darabot 2014 áprilisában mutatják be.

Hol? Budapest
Mikor? 2014. április 26.
Mennyi? 2200–2600 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top