Orsik könyve: mese, és sokkal több annál

Orsi, a regény főhősnője úgy dönt, hátrahagyja korábbi életét, elköltözik szüleitől, felmond a női magazinnál, ahol jól fizető és kielégítő állása van, majd beköltözik egy budai villába, a Macskás házba. Ne tévesszen meg senkit, a könyv főszereplőjének és szerzőjének neve ugyan azonos, ez nyilvánvalóan szándékos játék: ahogyan az egy interjúból kiderül, a szerző úgy véli, ő maga szinte minden szereplőjében benne van egy kicsit, vagyis inkább mindegyik belőle egy darab.

Noha Orsi a házban tartott terepszemléje során találkozik a rendkívüli asszonysággal, Bori nénivel, s tulajdonképpen intő jelek sora figyelmezteti Orsit a közelgő veszélyre, őt már rég megbabonázták, költözik, ellenvetés nincs. Bori néni kedvessége az után, hogy főhősünk döntött a költözésről, köddé válik, s már csak egy morcos és plasztikai műtétek során átesett hárpia marad. A ház többi lakójának megismerése után sem lesz túl bizalomgerjesztő a villa; egy depressziós fiatal férfi, aki mellesleg önmagát elunó írótehetség, Bori néni bűzlő és iszákos férje, Máté bácsi, a mindent tudó szerelő, Pali és a svéd bivalyszépség, Ektorp. De Karafiáth nem adja alább, még több idegbajt akar: Orsi szeretett macskája, Rigó eltűnik.

Bár a könyv alapsztorija és a könyvtárgy is – az illusztrátor Filó Vera – erősíteni akarja olvasójában, hogy egy mesekönyvet tart a kezében, úgy hiszem, ennél sokkal nagyobb A házikedvenc tétje. Karafiáth Orsolya írásaiban és szerepléseikor is nagy hangsúlyt fektet a testre való reflektálásra (parókák, „sportorsi”, „pilleorsi”), s ezt ebben a könyvben sem hanyagolja el. A beköltözésig Orsi rendíthetetlenül hiszi, hogy meglelte álmai otthonát, ám amikor első látogatása során még gyönyörű lakás helyén egy romhalmazt talál, kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy valami mégsem stimmel, majd ahelyett, hogy igyekezne valamilyen megoldást keresni, már-már feladja, depresszióba zuhan, és az evésbe menekül. Voltaképp fel sem kel egészen odáig, míg olyan kövér lesz, hogy már nem is tud. A hízás a ház átka lesz Orsira, Bori néni meg épp elég átok önmagában is – világos üzenetek. S bár a házzal együtt az ott lakó férfiak teste, lelke is rohad, a középpontban mégiscsak a nőket, na meg a macskákat találjuk. Az ő történeteik hangsúlyosan a test változásairól és azok elfogadásáról vagy épp el nem fogadásáról akarnak mondani valamit.

S noha a svéd sportmániás szépség folyton rémesen büdös, de isteni ízű ételekkel tömi Orsit, és kedvessége is majdhogynem szimpatikussá teszi, a könyv végén lelepleződik: ő csupán fantom, vagyis annál is rosszabb, a házat évtizedek óta más-más alakban kísértő macskadémon teste. Érdekes lenne megállnunk egy pillanatra az evés motívumánál is, a könyv megjelenését ugyanis egy olyan trailer előzte meg, melyben az evés, a falás a központi motívum, mi több, a szó szoros értelmében terítékre kerül a szerzőről mintázott ételszobor is. Hasonló alkotás a kötetbemutatón is feltűnik, azonban már egy jóval vékonyabb példány, csak hogy a könyv körüli események is lekövessék A házikedvenc által felvázolt kronológiát (Orsi meghízik, majd lefogy). Ugyanakkor úgy hiszem, épp az evészavar a könyvben még ennél is nagyobb figyelmet kaphatott volna, de legalábbis egy picivel több reflexiót. Persze a műfaj keretei határt is szabnának az efféle írás- és gondolkodásmódnak.

A testről való beszédhez hasonlóan a vulgárpszichológiát is kritikai éllel kezeli a könyv, a maga sajátos stílusában igyekszik felmutatni annak veszélyeit. Orsin nem segített a tibeti lélekgyógyító kúra, ahogyan András állapotán sem a guru, de az is tény, hogy a könyvben megemlített Erich Fromm művei sem képesek megoldani a házban kialakult szituációt; Orsi hetek óta félig eszméletlen állapotban fekszik a lakásában, Rigónak továbbra sincs nyoma, Bori néni új szeretője pedig intézetbe akarja záratni Máté bácsit. Ekkor András a védelmező szerep kecsegtető lehetőségével élve úgy dönt, megmenti Orsit, és végül együttes erővel leplezik le a macskadémont és rontásait, akinek létezéséről egyébként egy tibeti mese számol be. Vagyis a mese általában több lesz önmagánál, valamiféle igazságot közvetít és valósággá válik. És hát a műfajból adódóan mégiscsak kötelező a happy end. Hőseinkben felülkerekedik a szeretet, a macskadémont élni hagyják, ő hálából mindenféle széppel és jóval elhalmozza őket. Amint azonban azt tudjuk, az efféle boldogság tarthatatlan és unalmas, az élet pedig körforgás – a könyv végén megelégedetten dőlhet hátra az izgalmakat kevéssé kedvelő olvasó, végtére is minden kellőképpen hétköznapi lesz.

Bár a szerző elmondása szerint elsősorban felnőtteknek szánta a könyvet, bátran ajánlható a merészebb témák iránt érdeklődő fiatalabb generációnak is. Macskamániásoknak pedig kötelező!