Szabadidő

Így szerezte meg Katalin Vilmos herceget

Egy új életrajzi könyv szerzője szerint nem teljesen igaz a Katalinról és Vilmosról szóló tündérmese.

Így szerezte meg Katalin VilmostA hivatalos verzió szerint Kate Middleton és Vilmos herceg a St. Andrews Egyetemen találkoztak először, teljesen véletlenül. A napokban megjelent életrajzi könyv, a Kate: a jövő királynéja című kötet szerzője, Katie Nicholl azonban mást állít. A könyvhöz való anyaggyűjtés során megtudta ugyanis, hogy Kate és Vilmos már jóval az egyetem előtt megismerkedtek, egykori középiskolai barátaik révén.

Nicholl szerint Katalin nagyon is tudatosan szerezte meg magának a herceget. Erre utal, hogy Katalin eredetileg az Edinburgh Egyetemre készült, ahová fel is vették. Megtudta azonban, hogy Vilmos a St. Andrewson tanul tovább, mire kihagyott egy tanévet, majd maga is oda felvételizett.

Bár a herceg jelenléte miatt abban az évben különösen nagy volt a túljelentkezés az elit intézménybe, Katalin végül bekerült, és művészettörténet szakon kezdte meg a tanulmányait 2001-ben. Mivel Vilmos is járt művészettörténet-kurzusra, így voltak közös óráik, később pedig barátok lettek, majd randizni kezdtek. Innen pedig már ismerjük a történetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top