Szabadidő

Ennyi izzadó sztárt még nem láttunk egy helyen

Ilyen kánikulában még fürdőruhában is melegünk lenne, pedig a fóti kastély bejáratánál álldogáló színészek szövetkabátokban és sokrétegű szoknyákban izzadnak. A Kossuthkifli című új magyar tévésorozat forgatásán járva hőgutával küzdő stábbal találkoztunk.

Csak legyen árnyék!

„Bármit is csinálunk, álljunk be az árnyékba!” Ezzel a bölcsességgel fogadja a Budapestről érkező népes újságírócsapatot Rudolf Péter, aki a többi színésszel ellentétben laza nyári ruházatban, baseballsapkával a fején próbálja túlélni a hazai viszonylatban monumentálisnak számító (egy átlagos magyar film harminc napig forog), több mint hetvennapos forgatást. „Olyan ez, mintha a három Üvegtigris-mozit egyben forgattam volna le. Rendkívül intenzív. Persze inkább nem panaszkodom, hiszen végigcsináltam az Üvegtigris 2.-t úgy, hogy végig zuhogott az eső. Ahhoz képest most óriási szerencsénk van.” A stáb éppen a fóti kastély előtt forgat egy hintós jelenetet. Pechünkre pont másnap dolgoznak a kastélyhoz közeli tónál, így a felfrissülésre esélyünk sincs. „Nem nagyon szoktam jó kondiban lévő kaszkadőröket ájuldozni látni, de most ez is megtörtént. Egy lovas jelenet forgatásánál rosszul lett az egyikük, bár ilyen hőségben, ekkora fizikai próbatétel mellett nincs ezen mit csodálkozni” – mondja nekünk Rudolf.

Galéria,itt!
Galéria,itt!

Ebédszünet után

Éppen ebédszünet után érünk le Fótra, a színészek többnyire jelmezben, egy limonádéval vagy egy cigarettával a kezükben próbálnak hűsölni, mielőtt újra kamera elé kellene állniuk. A köztévén jövőre látható, Fehér Béla regényéből készült hatrészes Kossuthkifli a ’48-as szabadságharc idején játszódik, így a többség korabeli kosztümökben flangál, ami igen korhűen hat a kastély előtti réten. Kivétel ez alól Kéri Kitty, aki az újságírók érkezésére el is rohan a jelmezéért, és Haumann Péter, aki egy ponyva alatt üdítőzve próbálja átvészelni a sajtó rohamát. Ha az embernek az a sors jut, hogy egy filmforgatáson kell színészekkel interjúznia, fel kell rá készülnie, hogy az interjúalany csak félig-meddig figyel rá. Lélekben már a jelenetre, a forgatásra készül, és a legizgalmasabb kérdés/válasz közepén robbanhat be egy walkie-talkie-s asszisztens, aki azonnal a setbe hívja emberünket, válasz nélkül hagyva a dolgos újságírót. Szerencsére a ruhájukról való mesélésig mindenkivel sikerült eljutnom.

Galéria.itt!
Galéria, itt!

A nagy ruhapróba

A sorozat egyik főhőse, a huszárruhát viselő Lengyel Tamás látszólag nincs könnyű helyzetben. Vastag, díszes kabátját hidegebb tavaszi időkre tervezték. „A történet májusban játszódik, itt viszont kemény augusztusi kánikulában forgatunk. Nem könnyű helyzet, de annyit iszom, amennyit csak lehetséges. Magam is meglepődtem, hogy eddig mindössze két kilót fogytam” – meséli Tamás, miközben a homlokáról kisebb patakokat lehetne táplálni. Bónuszként még ott van a huszárkardjának súlya is. „Négy kiló, de egy idő után annyira megszoktam, hogy nálam van, hogy már észre sem veszem.” Tamásénál szerencsésebb a helyzete a másik főszereplőnek, a sorozatbéli párját alakító Trokán Nórának. Ugyan férfiruhát visel (a figurája először hálóingben szökik el otthonról), de jóval nyáriasabb, szellősebb kiadásban, bár a képünkön látottakhoz később még egy hosszú kabát is befigyel. „Ez egy korabeli patikusruha” – világosít fel engem Nóra. Nem sokkal később a frissen az öltözőből érkező Kéri Kitty kerül az utamba, aki a bájait fűzővel erősen kihangsúlyozó ruhát visel, egy sokrétegű szoknyával, de mivel épp csak felvette, még nem volt ideje belemelegednie. Egy gaz csábítót alakít, aki megöleti a férjét, majd lelép annak gyilkosával, és egy ilyen szerephez ennél alkalmasabb kosztümöt nehéz is volna elképzelni. A parasztgúnyába öltözött Kálloy Molnár Péterrel nincs szerencsém, ezért továbbállok a büfé irányába, ahol egy asztalnál hűsölve találom a feltűnően nagy pajeszt viselő Scherer Pétert. „Csak ragasztott, nem saját. Kényelmetlen, de el kell tudni viselni, és kell tudni viselni” – avat be minket szakmai hitvallásába a színész.

Galéria,itt!
Galéria,itt!

Kaszkadőrök mindenütt, csak ma nem

Bár a sorozatban Lengyel Tamás háztetőkön ugrál, Kéri Kitty lovasugratásra készül, Scherer Péter szélgépekkel küzd, bezzeg amikor én kint vagyok, csak egy postakocsiba beszállós jelenetet forgatnak. Ott állnak a kastély bejáratánál, előttük a kocsival, és beszélgetnek, mielőtt az öregasszonnyá maszkírozott Nagy-Kálózy Eszter beszállna. A beszélgetéstől túl távol vagyok, nem hallok belőle semmit, de egy kisebb veszekedés bontakozik ki a kamerák előtt. Reménykedtem valami látványosabban, de nem akarhatok túl sokat egyszerre. Azzal vigasztalom magam, hogy legalább jó sok színész van kint aznap a forgatáson.

Ez most vígjáték?

A hivatalos sajtóanyag szerint a Kossuthkifli egy „több szálon futó, romantikával fűszerezett, gyaloggaloppos, XIX. századi road movie”. Ez annyira sokat is mond, amennyire keveset, így ha már a forgatáson jártam, megkértem az érintetteket, írják le nekem, milyen sorozat lesz a Kossuthkifli. „Furcsa műfaja van. Egy road movie, egy vígjáték, néha karikaturisztikus szereplőkkel, egy szerelmi háromszöggel, de közben egy durva sztori gyilkosságokkal, páros gyilkosságokkal…” – kezdte beavatásomat Trokán Nóra, de úgy éreztem, nem lettem sokkal okosabb. „Ez egy üldözéses road movie egy postakocsival és egy halottaskocsival. Nagyon izgalmas történet” – egyszerűsítette a képletet Scherer Péter, de itt még nem volt vége. „Nem mondanám rá, hogy ez egy Gyalog galopp 2. Van, amikor vicces, és van, amikor nem” – teszi hozzá Kéri Kitty, amikor arról kérdezzük, komédia lesz-e a Kossuthkifli. Megpróbálok a legilletékesebbtől, a rendező Rudolf Pétertől információt szerezni. „Finomabb a humora, mint az Üvegtigrisé, de közben annyira eklektikus, ahányféle rétege van. A könyv stílusa és a külön kisszótárat igénylő nyelvezete önmagában humorforrás, ám ennek ellenére nem mondanám, hogy vígjáték. Pont ezért olyan furcsa szóösszetételekkel operálunk, mint a vadromantikus road movie, vagy az intellektuális gyaloggalopp. Ez mind benne van.” Nem mondanám, hogy megértettem, de a lényeg az, hogy majd a jövő évi tévépremierre összeálljon. Csak ne legyen túl izzadságszagú!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top