Minden benne van, amit tudni lehet a szerelemről

Az élet írta trilógiává

1995-ben a még nagyon fiatal Ethan Hawke elkapta a még szintén nagyon fiatal Julie Delpy tekintetét egy Budapest–Bécs-vonaton. Szóba elegyedtek, és együtt szálltak le Bécsben, ahol egy feledhetetlen éjszakát töltöttek együtt. Reggel úgy váltak el a vasútállomáson, hogy fél év múlva találkoznak ugyanott. Ez volt a Mielőtt felkel a nap című mozi, ami erősen nyitva hagyta a szerelmesek későbbi sorsának kérdését. Kilenc éven át nem is kaptunk választ, aztán derült égből villámcsapásként megérkezett a Mielőtt lemegy a nap, melyben hőseink, Jesse és Céline Párizsban futnak össze immár felnőtt, párkapcsolatban élő (nem egymással) emberekként, ám a régi szikra újra kipattan. Alig másfél órájuk van a srác gépének indulásáig, és a film azzal a lenyűgöző dialógussal zárul, hogy: „Le fogod késni azt a gépet.” „Tudom.” Semmi csók, semmi beteljesülés. Azon, hogy végül lett harmadik rész, így már kevésbé csodálkozunk, ám azon, hogy erre újabb kilenc évet kellett várni, már annál inkább.

Párizs után Görögország

Aki még nem látta az első két részt minden idők legjobb szerelmi történetéből, gyorsan pótolja be, ugyanis megérkezett a mozikba a harmadik, a Mielőtt éjfélt üt az óra című epizód. Szerencsére az alkotók érezték, hogy harmadszor már nem süthetik el az „és a Jesse–Céline-duó kilenc év elteltével újra találkozik” fordulatot, ezért itt már egy olyan évtized után vesszük fel az életük fonalát, amit mindvégig együtt töltöttek, és a film egyetlen napja alatt éppen Görögországban nyaralnak az ikerlányaikkal. Míg az első részben egymás társaságában próbálták elcsapni a reggeli vonatig hátralévő időt, a másodikban pedig az idő szorította őket, hogy minél többet tudjanak meg egymásról Jesse gépének indulásáig, ezúttal az idő nem korlátozza, hanem veszélyezteti őket. Kibírja a szerelem az idő próbáját? Vajon a mindennapi gondok felőrlik a szerelmet? Kilenc év elég ahhoz, hogy kiábránduljunk az igaznak hitt szerelmünkből?

Idill helyett való élet

Bár Ethan Hawke, Julie Delpy és a rendező Richard Linklater fejében ez a történet sosem egy trilógiaként létezett, csak a körülmények és lehetőségek alakították azzá, egyszerűen lenyűgöző élmény kilencévente bepillantani egy pár életébe, és látni, hol is tartanak éppen, milyen problémákat kell együtt legyőzniük. Míg az első részben az idilli együttlét volt fiatalságuk jutalma, a másodikban már befigyelt a külvilág is, hiszen egy félig-meddig felépített életet kellett volna otthagyniuk a másik kedvéért, ezúttal hőseink már teljes családi életet élő, negyvenes felnőttek, akik kicsit unják egymással a szexet, a munkahely és a magánélet között túl sok kompromisszumot kell kötniük, és a korábban elkövetett hibáik most dupla erővel csapnak rájuk vissza. Az első rész vadromantikájával és a második felnőtt románcával szemben az új epizód már inkább realista, amiben azt láthatjuk, hogyan kell egy párnak megküzdenie a szerelemért, szembemenve az évekkel és a külvilággal. Ez persze részben kiábrándító, de ki mondta, hogy egy szerelmes film csak rózsaszín ködben úszhat?

Duma hátán duma

A Mielőtt-trilógia sosem arról volt híres, hogy túl sok minden történne benne. Jesse és Céline minden részben folyamatosan sétálgat valami szép helyen, miközben be nem áll a szájuk, de aki azt hinné, hogy sok beszédnek sok az alja, azt fel kell világosítanom: itt olyan jól megírt, természetesnek ható, okos és sokatmondó beszélgetéseket hallunk, melyek izgalmai és fordulatai simán felveszik a versenyt egy jó krimiével. Ez egy felnőtt szerelmes film felnőtt nézőknek, akik értékelik azt is, ha a kapcsolatok sötétebb oldalába is betekintést kaphatnak. Pompás és bölcs mozi, és az első két résszel együtt többet mond el a szerelemről és az idő múlásáról, mint bármely más film ezelőtt.