Bellából Kate Middleton lett az utolsó Twilight-filmben – kritika

„Remélem, nem tart sokáig, mert holnap dogát írunk”

Ha az ember premier előtti vetítésre megy, általában bőven elegendő fél órával az esemény előtt érkeznie. Nem így egy Alkonyat-mozinál. Itt fél órával a vetítés előtt már kígyózó sorok állnak, aminek csak a végére kulloghatunk be, reménykedve abban, hogy a rajongók mellett valahogy talán mi is bepréselődhetünk a terembe. És a sorban állásnak is vannak aranyszabályai! Például ha az ember nem szeretné, hogy húsz év alatti tinilányok (16 éven aluliakat is láttunk, pedig a film korhatára miatt nekik nem illene jegyet venni rá…) ölni tudó tekintettel nézzenek rá, hangosan semmiképp se kritizálja a főszereplőket! A nagy várakozás közben csak annyit mertünk kiejteni a szánkon, hogy szerintünk Kristen Stewart az Út a vadonba című filmben nyújtotta az eddigi legjobb színészi alakítását, amit egyik Alkonyat-filmben sem tudott felülmúlni, de máris kaptunk néhány képzeletbeli konyhakést a hátunkba. Nem csoda! Ha valaki a másnapi dogára készülést (igen, ilyet is hallottunk) halasztja el az új Twilight miatt, az érthetően nehezen viseli, ha vegzálják a kedvencét.

Ugyanaz, mégis más

A rogyásig tömött teremben besötétedik, elindul a főcím, és már percekkel a film kezdete után érezzük, hogy ez a rész kicsit más lesz, mint az eddigiek. Az első, ami szembetűnik: Bella. Míg korábban elég nehezen viseltük, hogy a világ leghosszabb előjátéka alatt egyfolytában olyan képet vágott, mint aki citromba harapott, a színésznő ezúttal kinyílt. Végre sok-sok mosolyt fedeztünk fel Kristen Stewart játékán, sőt külsejét is megreformálták. Ruhatárát és a frizuráját egyenesen Kate Middletonéról koppintották, amiben lehet igazság, lévén már a menyasszonyi ruhájuk is nagyon hasonló volt. Szögezzük le: Bellának jól áll a vámpírlét. A romantikusabb pillanatokat a film elejére és végére tartogatták (minden valamirevaló Edward–Bella csókra jutott egy vágyakozó sóhaj a körülöttünk ülők részéről), a közbülső résznél pedig gondoskodtak róla, hogy ezúttal azok a pasik se érezzék magukat nagyon kínosan, akiket a barátnőjük magukkal rángatott a moziba. Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy új X-Men mozit néznénk. Bemutatkozik vagy tucatnyi új vérszívó a maguk szuperképességeivel, hogy aztán a nagy végső csatában felsorakozzanak a volturikkal szemben a csatamezőn és…

Renesmee esete az ambiciózus effektes srácokkal

Azok kedvéért, akik nem olvasták a könyvet, nem lőjük a poént, de annyit elárulunk, hogy jókora fordulat várható a mozi végjátékában, amit egy mellettünk ülő kissé cinikus férfi néző csak így nyugtázott: „Bobby és Tamás atya feltámadása semmi ehhez képest!”
A Twilight mozisorozat leggyengébb pontjának mindig is a speciális effektusok számítottak. Hiába sikerült végre normális farkasokat kreálni, a gyorsan mozgó vámpírok még az ötödik filmben is úgy festenek, mint amikor a VHS korszakban beindítottuk a képpel tekerés gombot a videomagnón. Ennél is fájóbb azonban a Renesmee karaktere. Nemcsak az vele a gond, hogy az őt alakító Mackenzie Foy csak aranyos, de semmiféle színészi játékot nem mutat, hanem az is, hogy a digitálisan megoldott öregedése – Mackenzie fejét rádigitalizálták a különböző életkorú gyerekek testére – során egy nagyon furcsa műanyag gyereket látunk, akiben annyi élet van, mint egy Barbie babában.

Ami sok, az sokk

Az új film az elődökhöz képest egy rakat új vámpírt felvonultat, ám látványosan nem tud mit kezdeni velük. A vetítés után két órával már nem emlékszünk egyikük nevére sem, de erről nem a színészek tehetnek. Nehéz úgy szerepet formálni, ha csak annyit írtak nekik a forgatókönyvben, hogy „a figurád élő elektorsokkolóként tud támadni az érintésével”. Hálátlan dolog ez egy sorozat utolsó részénél, ahol már senki nem új arcokat akar megismerni, hanem csak annyit akar tudni, mi lesz a régiekkel. A teremben ülve egyértelműen kitűnt, hogy a nagy trió tagjai közül jelenleg Kristen Stewart a legkevésbé népszerű. Talán Robert Pattinson az életben valóban megbocsátotta neki a félrelépését, a nézőknek ez még nem sikerült. Néhány hangos „cafka” felkiáltás jelezte a közhangulatot. Míg Edwardot továbbra is áhítattal nézték a rajongók, Jacob ezúttal leginkább a humorát csillogtatta (végtelenül vicces pillanat, amikor levetkőzik Bella apukája előtt).

Nehéz a búcsú

Aki annak idején nehezen békült ki A Gyűrűk Ura – A király visszatér többszörös befejezésével, az ezúttal is kényelmetlenül érzi majd magát, ugyanis a lezárást alaposan elnyújtották. Szerintünk nincs ezzel baj: öt film után kijár egy ráérős búcsú, sőt a végén még kaphatunk néhány részletet a korábbi részekből is, megpendítve a nosztalgiafaktor érzelmi hatását. Kijelenthetjük, hogy az utolsó rész lett a legmozgalmasabb, legszebben fényképezett (A faun labirintusa csodás operatőrének köszönhetően) mind közül, és akiknek esetleg az Újhold és a Napfogyatkozás tiniromantikája már túl sok volt, most garantáltan giccshatáron belül maradhatnak. Ugyan Edwardot, Bellát és Jacobot ezután biztosan nélkülöznünk kell, de már jövőre lesz egy csomó film (Warm Bodies, Beautiful Creatures, The Host…) ami megpróbálja betölteni az utánuk hagyott űrt.