Szabadidő

A pilóták fele elalszik repülés közben

Sok repülőgép-pilóta arra ébred, hogy alszik mellettük a másodpilóta is. Jól hangzik, ugye?

Hmmm… Eléggé összeszorult  a gyomrunk, amikor először olvastuk ezt a hírt. A Brit Légitársaságok Pilótaszövetségének felmérése szerint vezetés közben simán elszunyókálnak a pilóták, legalábbis a megkérdezettek fele vallotta be. Lehet, hogy akkor még többen vannak?

Ő tényleg nem alszik?
Ő tényleg nem alszik?

A brit pilóták egyharmada egyszerre szunyókál a társával repülés közben, azaz gyakran előfordul, hogy két pilóta is alszik. Persze az automata pilóta szerencsére nem tud aludni, így a gépek akkor sem zuhannak le, ha a pilóták éppen mélyen alszanak. A pilóták – egy korábbi felmérés során – elárulták, hogy ha fáradtságra hivatkozva szolgálatuk elnapolását kérnék, az fárasztóbb procedúrával járna, mint maga a szolgálat.

Vajon mi lenne, ha az orvosok elaludnának műtét közben, vagy esetleg a színészek a színpadon?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top