Szabadidő

Osztoznál a férjeden egy másik feleséggel?

Vajon jobb egy több házassággal törvényesített kapcsolat, mint a csapongó afférok és megcsalások? A poligámia támogatói többnyire a férfiak közül kerülnek ki, nem véletlenül.
Osztoznál a férjeden egy másik feleséggel?

Happy end?

„Egy férfinak kell egy nő, aki igaz barátságot nyújt neki. Egy másik, aki szexuálisan kielégíti, majd egy harmadik, aki anyjaként szereti a férfit, míg egy negyedik nő a háztartást vezeti” – tartják Törökország délkeleti, konzervatívabb részén, pedig az országban már 1926 óta illegális a poligámia. Ennek ellenére több százezer család a mai napig ebben a családformában él, és sokan közülük külföldre is magukkal viszik ezt az életformát.
Egy ilyen kapcsolatot mutat be a héten bemutatott A második feleség című mozi is, amely egy Bécsben élő török család életébe enged bepillantást. A rák miatt haldokló asszony helyére a családfőnek otthonról hozatnak egy fiatal, második feleséget. A film kicsit sem mutatja vonzónak ezt a családtípust. Az egyik, egészen megdöbbentő jelenetben például annak lehetünk szemtanúi, ahogy az idős férj „kötelező jelleggel” elmegy az ifjú arájához, hogy „felavassa” a menyasszonyt.

Politikai vezetők is élnek így

Osztoznál a férjeden egy másik feleséggel?Persze a legtöbb ilyen kapcsolat nem a szerelmen alapul, és igencsak sok köztük a kényszerházasság. Az ilyen társadalmakban a nők általában alárendelt, elnyomott szerepben élnek. A többnejűség támogatói néha egészen elképesztő érvekkel állnak ki választott családformájuk mellett. A Dél-afrikai Köztársaság három feleséggel és tizenkilenc gyerekkel megáldott államfője, Jacob Zuma szerint például: „Sok olyan politikus van, aki szeretőt tart, és titkolja a gyermekeit, hogy fenntartsa a monogám élet látszatát. Én a nyitottságot támogatom. Szeretem a feleségeimet, és büszke vagyok a gyermekeimre.” Most tényleg csodálnunk kéne őt azért, hogy nyíltan felvállalja a hűtlenségét?

A magyar pasikat vonzza a többnejűség?

A magyar jog bünteti a poligámiát, és rögtönzött közvélemény-kutatásunk szerint a magyar férfiak nem is látják olyan vonzónak ezt az életformát. „Nem hiszem, hogy akarnék és tudnék így élni, hiszen ehhez partner is kell. A társas kapcsolatokban pedig természetes az önzés, ami lehetetlenné tenné a békés együttélést több feleséggel” – mesélte nekünk Ferenc (33), aki az életében már enélkül is átesett egy váláson. Úgy tűnik, a hazai férfiak már nem vágyakoznak ilyesféle kalandok után, ráadásul a mifelénk domináló keresztény egyházak sem nézik jó szemmel a többnejűséget, úgyhogy egy darabig biztosan nem kell félnünk az eljövetelétől.

Nem hivatalosan hazánkban is létezik a többnejűség

A Nők Lapja Café pár- és családterapeuta szakértője, Geist Klára szerint a poligámia Magyarországon sem ismeretlen fogalom: „Míg a férfiak szexuális beállítottságához viszonylag közel állna ez az életforma, a poligámia esetén mégis többről van szó, mint pusztán párkapcsolati formáról. Ilyenkor a férfi családfőként több feleségért és gyermekért vállal felelősséget. Nem hivatalosan néhány család életében ez ma is megvalósul oly módon, hogy a férfinak a »törvényes« családján kívül, házasságon kívüli kapcsolatból is születik gyermeke, s a gyerek anyja is házastársi jogokat élvez. Néha titokban marad a másik család létezése, máskor pedig tudnak egymásról. A poligámiához nagyon hasonló a helyzet, csupán nem egy fedél alatt élnek” – mondja a szakértő, aki szerint a férfiak szempontjából a dolog a felelősségvállaláson bukik meg sokszor. Ez okozza ugyanis a legtöbb szenvedést: pénzügyileg, időbeosztásban jelen lenni két család életében. Az pedig a lelki szenvedés része, hogy egyik partnerhez sem képes kötődni a társ, a kapcsolatokat pusztítja, mérgezi a határok és érzelmek rendezetlensége. A nők közötti versengés, rivalizálás, féltékenység miatt a családfő sehol sem érzi, hogy otthonra talált.

Osztoznál a férjeden egy másik feleséggel?

Szintén társadalmi jelenség s a poligámia feloldásának tűnhet a ma már oly divatos „életciklus-partnerség”. Ilyenkor monogám kapcsolatok követik egymást életszakaszról életszakaszra az egyén életében. Az új partner mindig az illető adott életszakaszának szükségleteitől függően választódik ki. Tehát mással tölti a fiatal éveit, megint más társsal nevel gyermeket, s a gyerekek kirepülése után egy új partnerrel ismét újabb családot alapít. Boldog, harmonikus kapcsolatban élő emberek képesek a házasságukat megújítani úgy, hogy életciklusról életciklusra a meglévő partnerüket tudják újraválasztani.”

A második feleség

Az osztrák filmben két világ ütközik egymással. Hősei Ausztriában élő török bevándorlók, ahol a családban tragédia következik be: az asszony rákban haldoklik. Fura módon éppen az ő kezdeményezésére hozatnak Törökországból egy új feleséget az idős férje számára, akinek azonban nemcsak második feleségként, hanem a gyermekek édesanyjaként is helyt kell állnia. Legalábbis a haldokló asszony ezt szeretné elérni, azonban az Ausztriában nevelkedett gyerekek az új felállást már nem akarják elfogadni. Kultúrák és szokások ütközését mutatja be ez a szomorú, elgondolkodtató dráma.

Öt nővel osztozom a férjemen
A férfinak szex kell, a nőnek szerelem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top