Szabadidő

Viharral jön a hidegfront

Rossz hírünk van: esővel és széllel érkezik ma a hideg. A széllökések a 80 kilométer/órás sebességet is elérhetik, az ország számos területén már az elsőfokú figyelmeztetést is kiadták.

Viharral jön a hidegfontSzerda kora délután viharos széllel érkezik a hidegfront – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A figyelmeztetés szerint az északnyugatira forduló széllökések elérhetik az óránkénti 60-80 kilométeres erősséget is. A Duna vonalát késő délután vagy este éri el a front, megerősödő, néhol viharossá fokozódó széllel. Késő este Borsod-Abaúj-Zemplén, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is viharossá fokozódhat a északkeleti szél.

A viharos erejű szél miatt tíz megyére – Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom és Pest -, valamint a főváros területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára. Szerda délben, délután a Dunántúl keleti részén és a Duna-Tisza-közén, majd estétől a tiszántúli, északkeleti országrészben helyenként zivatarra is számítani lehet. Ennek során a széllökések erőssége néhol az óránkénti 60 kilométeres erősséget is elérheti, illetve – elsősorban a Tiszántúlon – késő este az egymást követő záporokból, zivatarokból helyenként 25-30 milliméternél több csapadék is hullhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet még eléri a 23-28 fokot, de északnyugaton már kissé hűvösebb lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top