Szabadidő

Posztszocialista szépségnek látják Budapestet a külföldiek

Úgy tűnik, Budapestre egyre inkább a vasfüggöny mögül előbukkanó, ünnepelt szépségként tekintenek az izgalmas európai úti célok porondján. Utánajártunk, hogy mit is szeretnek benne a leginkább a külföldiek.

Nem tudjuk nem észrevenni, hogy az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak a külföldi sajtóban Budapesttel. Kérdés, hogy mindez az itt forgató hírességeknek, vagy sokkal inkább a turisztikai értékeink felismerésének köszönhető-e, mindenesetre az biztos, hogy vonzó célpontnak számítunk.

Gulyás és bor, a turisztikai örökzöldek

Posztszocialista szépségnek látják Budapestet a külföldiekAlig jó fél éve világszerte 500 millió otthonban vetítették le Varun Sharma Magyarországot népszerűsítő filmjét a Travel Channelen. Az Inside Luxury Travel című műsor házigazdája három napot vidéken, a Hertelendy-kastélyban töltött, de ellátogatott a pécsi Kesztyűgyárba, majd Villányba is, ahol Sauska Krisztián segítségével ismerkedett a magyar borokkal és a borpiaccal. Budapest nevezetességeire összesen négy napot szánt stábjával, és legnagyobb élményei között a Bazilika lábánál való divinós borozgatást, valamint „budapesti törzshelyét”, a Trattoria Pomo D’Orót említette. Úgy tűnik „kollégája”, David Arquette, a Jóbarátok Monicájának volt párja is hasonlóan gasztroközpontú. A színész idén tavasszal egy hétig forgatott úti filmet Budapestről, és bár a Hősök terén elfogyasztott Túró Rudi ízén nem hatódott meg, a Harmath Csabával, a Nők Lapja Café gasztroszakértőjével főzött magyar gulyás már sokkal nagyobb tetszést aratott. Olyannyira, hogy később a Jimmy Kimmel-show-ban nem mulasztotta el megemlíteni, további dollármilliós ingyenreklámot biztosítva ezzel Magyarországnak.

Budapest mint lenyűgöző posztszocialista ékszer

A rengeteg bárt, jó éttermet, menő klubokat, vagyis a pezsgő budapesti éjszakai életet a brit The Sun című lap is olvasói figyelmébe ajánlotta nemrég. Hosszú cikkében méltatja, és olyan városként említi Budapestet, amely „a vasfüggöny mögül gyönyörű, fényes drágakőként bukkant elő”.
Megbízott újságírójuk a város alapos feltérképezése után jó ár-érték arányú, lenyűgöző úti célként ajánlja, ahová gyerekekkel vagy gyerekek nélkül egyaránt érdemes ellátogatni. Kihagyhatatlan hotspotként azért betették a Széchenyi-fürdőt, a „jó öreg turistacsalogatót”, a Vörösmarty teret, ahol szerintük az utcai zenészektől és árusoktól hemzsegő területként sok izgalmat nyújthat… Nem hagyták ki ajánlatukból Vajdahunyad várát sem, amit Disney-szerű látványosságként említenek. Apropó, Disney, a magyar fővárost dicsérők közé George Lopez talkshow-jában Selena Gomez, amerikai énekesnő (egykori Disney-üdvöske) is beállt, aki elmondása szerint a Round & Round című dalához a videoklipet éppen Budapest vitathatatlan szépsége miatt forgatta itt.

Posztszocialista szépségnek látják Budapestet a külföldiek

Azért a város elegáns éttermei vagy éppen underground éjszakai bárjai, romkocsmái mellett is tartogat izgalmakat, mégpedig a turisták szemében plusz retrobájt kölcsönző klasszikus turisztikai ínyencségeket. A város vasfüggönnyel dekorált múltja, valamint a gulyáskommunizmus-biléta ad némi sajátos pluszt nekünk a nyugat-európai turisták szemében, akiknek már komplett csomagokat is kínálnak az élelmesebb irodák. A múltidézésre vágyóknak a Cityrama Trabanttal vagy Barkas kisbusszal szervez utakat, amelynek része egy autentikusan bebútorozott lakásban töltött este, ahol résztvevők is átélhetik a 70-es–80-as évek hangulatát, miközben étvágycsinálóként propagandafilmeket néznek.

Mindez természetesen egy szűkebb réteg szórakozása, a legtöbben még mindig olyan nagyágyúkra szavaznak, mint a Halászbástya, amely a Tripadvisoron a 7. helyen áll a budapesti látnivalók, programok (nyilván nem reprezentatív) népszerűségi versenyében. Az érdekesség kedvéért azért említsük meg, hogy első helyen egy sportlövőklub áll, amelyről ugyan csak 134 utazó írt véleményt, de azok olyan pozitívak voltak, hogy egészen a dobogó legfelsőbb fokáig röpítették a nem éppen városlátogatós programot. „Mozihősöknek érezhettük magunkat, egyszeri élmény, amit soha nem felejtesz el, profik és kedvesek az üzemeltetők, briliáns az egész, nőknek is elképesztően szórakoztató” – és ez csak néhány a rengeteg lelkes turistavéleményből.

A város árnyoldalai

Posztszocialista szépségnek látják Budapestet a külföldiekArra, hogy David Arguette szerint nem túl finom a Túró Rudi, vagy hogy Selena Gomez szerint kedves népség a magyar, csak kár, hogy sokaknak narancssárga a haja (ez utóbbi kijelentéssel magunk sem tudtunk mihez kezdeni), mondhatnánk, hogy belefér még. Sajnos azonban a Budapestet ért kritikák ezzel nem merülnek ki, bár szerencsére a helyzet azért nem súlyos. Ahogyan azt egy, az úti célok biztonságosságát firtató turisztikai oldalon írták Budapestről, „akadnak gondok, de általánosságban biztonságos”. A legtöbben a zsebtolvajokra panaszkodnak, de vannak, akiket kényelmetlenül érint, hogy a város „tele van részegekkel, drogosokkal és hajléktalanokkal”. Éppen ezért Budát kellemesebb terepnek tekintik, bár a néhai Moszkva, a mostani Széll Kálmán teret egymás közt csak erősebb idegzetűeknek ajánlják, ahogyan a Blaha Lujza teret, a Rákóczi teret, a Nyugati és a Keleti pályaudvart is. A taxis hiénák sem népszerűek, ahogyan a számukra néha kaotikusnak bizonyuló BKV sem.

Szerencsére viszont a legtöbben ezen hiányosságok ellenére is elnézőek velünk. „Fontos, hogy turistaként ne legyünk paranoiásak Budapesten. Nem kell elolvasni az összes posztot, mert közel sem az az őrült vagy veszélyes város, mint amilyennek néha leírják. Azok, akik lehúzós éttermekbe, ismeretlen sztriptízbárokba mennek, randomszerűen intenek le taxit, vagy utcán váltanak pénzt, szerintem keresik maguknak a bajt. Én négy hónapig éltem ott, és soha nem ért semmi baj” – írja az egyik brit internetező. Egy másik kommentelő szerint is sok a rémtörténet, de még ő sem került bajba. A Tim nevű egykori budapesti látogató úgy véli, hogy a kritikák ellenére sem árt elfelejteni, hogy Budapestet a kontinens legbiztonságosabb nagyvárosai között jegyzik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top