Szabadidő

Fesztivál a Leghűségesebb városban

Idén 20. alkalommal kerül megrendezésre a Volt fesztivál. A jegyeket már javában árusítják, hiszen alig két hónap van a fergetegesnek ígérkező jubileumi parti kezdetéig.

Azoknak, akik eddig sohasem voltak a Volton, épp ideje elkezdeni, akik meg már kipróbálták, valószínűleg nem kell mondanunk, hogy hol vehetik meg a jegyüket 2012-re. A 20. születésnap alkalmából a több, mint 150 zenei előadó között lesz a világ krémje. A magyarokat olyan előadók képviselik majd, mint a Quimby, a Tankcsapda, Magashelyi Underground, Bëlga, míg külföldi oldalon a Simple Plane, Faith No More, Röykopp fogja – többek között – adni a talpalávalót a leghűségesebb városban.

Mivel a fesztivál június 27–30. között tartja nyitva kapuit az ország egyik legszebb városában, ezért érdemes több programot is tervezni erre a négy napra. Hiszen a koncertek mellett még beleférhet egy kis városlátogatás is.

Sopron a második világháború óta az ország leghűségesebb városának becses címét viseli. Ugyanis ekkor lakói úgy döntöttek, hogy a háború után nem élnek a lehetőséggel, hogy Ausztriához csatlakozzanak, inkább megmaradtak magyarnak. A döntést pedig az ország a Leghűségesebbnek járó címmel köszönte meg.

Ha nemcsak a nappalokat, de az éjszakát is a belváros szívében töltenéd, akkor nincs is jobb választás egy régmúlt időket idéző szállónál.

További fotókért kattints a képre.
További fotókért kattints a képre!

A város azonban nemcsak elhivatottságáról híres. De utcáin sétálva egy szép, 19. századi város elevenedik meg szemünk előtt, ahol még azt is elhisszük, hogy a boldog békeidők sosem értek véget.
Szomszédságában számtalan nemes élte életét, melynek szemtanúi lehetünk mi is. Nagycenken Széchenyi István kúriájába látogathatunk, míg Fertődön az Eszterházyak várnak minket. Ha pedig tovább haladunk a határ felé, akkor olyan római kori emlékeket is megtekinthetünk, mint a Mithras-szentély vagy a Kőfejtő.

Ha pedig utunk során megszomjazunk, akkor nincs más dolgunk, mint betérni a vidék valamelyik méltán híres pincészetébe. Sopron ugyanis az ország egyik legrégebbi borvidéke. Már a római korban is folyt szőlőtermesztés és borkészítés a területen, mely az évszázadok során csak egyre kifinomultabb lett. Ma pedig a legfinomabbnak tartott kékfrankosokat itt találni.

További fotókért kattints a képre.
További fotókért kattints a képre!

Ha ti is azok közé tartoztok, akik szeretnek családias környezetben, egy kellemes vendégfogadóban megszállni, akkor egy erdei fogadóban megtalálhatjátok mindazt a közvetlen vendégszeretetet, finom ételeket és borokat, melyeket Sopron nyújthat.

Éppen ezért, ha mindezt szeretnénk első kézből megtapasztalni, akkor nemcsak a Voltra érdemes már megvenni a jegyünket, de megfelelő szállást is kell találnunk, hiszen minél tovább halogatjuk, annál kisebb lesz a választék.

Ha szerintetek a nyugalom és pihenés minden pénzt megér, akkor Sopronban érdemes kikapcsolódni, mert számtalan csillag vár minket a szállodákban és a fesztiválokon egyaránt.

További fotókért kattints a képre.
További fotókért kattints a képre!

Most azonban még mind találunk kedvünkre való és a pénztárcánkhoz leginkább illő szállodát. Az egyszerűbb szállóktól a kifinomultabb pihenést biztosító helyekig mindent megtalálhatunk Sopronban attól függetlenül, hogy miért érkezünk a városba. Csak annyi a feladatunk, hogy a megfelelő helyen keressünk szállást.

Nem számít, hogy egy hátizsákos fesztivál vagy hétvégi pihenés, esetleg nyaralás kedvéért érkezünk a városba, de fontos, hogy kellő figyelemmel válasszunk szállást magunknak. Hiszen csak akkor érezzük igazán jól magunkat, ha van egy szállás, ahol bármikor felfrissülhetünk, távol az otthontól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top