Szabadidő

50 milliót kell fizetni a Szigetnek a Hajógyári-szigetért

És még 100 millió forintot fizet kompenzáció gyanánt...

Sziget fesztiválA Sziget fesztivál rendezője elfogadta, hogy az Óbudai-sziget közpark területét a tavalyival megegyező mértékű közterület-használati díj ellenében vegyék igénybe, jóllehet a tavalyihoz képest kisebb területre igényelt használatot – szerepel a Fővárosi Közgyűlés hétfőn elfogadott határozatában, amelyet 29 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadtak el. A dokumentum felidézi, hogy 2011 előtt a fesztivál ingyenesen használta a közterületet, azonban ezt a gyakorlatot a jelenlegi városvezetés tavaly megszüntette. A Fővárosi Önkormányzat idén is 50 millió forint plusz áfa bevételhez jut a ezen a jogcímen.

A Sziget Kft. ezen felül további legalább 100 millió forinttal kompenzálja a Fővárosi Önkormányzatot és a tulajdonában álló cégeket azért, mert a fesztivál ideje alatt a főváros jelentős többletterheket vállal például a tömegközlekedés és más „közösségi igények” területén. A határozat alapján a főváros és a Sziget Kft. március 31-ig aláírja a szerződést.

A 20. Sziget fesztivált idén augusztus 6. és 13. között rendezik meg. Az együttműködési megállapodás tervezete szerint a Sziget fesztivál ideje alatt összesen 560 115 négyzetméter területen zajlik kulturális, karitatív, vendéglátó, kereskedelmi tevékenység, ebben benne van a közlekedési útvonalak, játszóterek, egyéb zöldterületek mérete is. A megállapodás az Óbudai-sziget területén július 16-tól augusztus 30-ig biztosítja a közterület-használatot. A megállapodás részét képezi a június 2. és július 24. között négy hétvégén át tartó Gyerek Sziget rendezvénysorozatra vonatkozó közterület-használati engedély.

A szervezők eddigi bejelentése szerint az idei Sziget fesztiválon koncertet ad mások mellett a Stone Roses, a Hurts, a Placebo, a Korn, a dEUS, a Ministry, Bebel Gilberto, a Ting Tings, az LMFAO és Anna Calvi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top