Szabadidő

Divatleckét vehetsz Mihalik Enikőtől

A hazai divatvilág a Millenárison vonul fel, a bringások a Hungexpót lepik el, Szolnok főterét meg a puskapor szaga. Tavaszváró programok hétvégére.

Divatleckét vehetsz Mihalik EnikőtőlBöjti hétvége a Skanzenben
Hétvégére kellemes kirándulóidőt mondanak, így kimerészkedhetünk Szentendrére, a Skanzenba, ahol böjti hétvégével várnak minket. Amíg a gyerekek fűzfa sípot és rongybabát készítenek, addig megtanulhatjuk, hogyan festhetünk fára olyan virágokat és madárkákat, mint amilyeneket az erdélyi bútorokon látni, vagy keverhetünk gyógyteákat különféle testi-lelki nyavalyákra. Sajnos a kisvonat viszont csak március végétől közlekedik.

 

 

Hol? Szentendre, Skanzen
Mikor? Március 3–4.
Mennyiért? 500-1000 forint
Ne menj, ha neked a kisvasút is kell.


Divatleckét vehetsz Mihalik EnikőtőlSzolnoki csata

Március elején nemcsak a hóvirágnak és a tavasznak lehet örülni, azt is ünnepelhetjük, hogy ekkoriban kezdődött két évszázaddal korábban az 1849-es tavaszi hadjárat a dicsőséges szolnoki csatával. Erre egy hagyományőrző hadijátékkal emlékeznek a városban, ahol ilyenkor menetrendszerűen puskaporos lesz a levegő és ágyúdörgés nyomja el a tavaszi madárcsicsergést. A kétszáz korhű egyenruhába öltözött gyalogos, dragonyos és huszár újra megkergetik az osztrákokat.

 

Hol? Szolnok, Kossuth tér
Mikor? Március 3.
Mennyiért? Ingyenes
Ne menj, ha a tűzijátékot sem bírod a hanghatások miatt.

Divatleckét vehetsz Mihalik EnikőtőlLakástrend kiállítás és Budapest Essential Looks
A tavaszi nagytakarítás előtt ihletet gyűjthetünk egy alaposabb átrendezéshez is a Lakástrend kiállításon, emellett megnézhetjük a magyar tervezők munkáit, az év ékszereit. Ehhez csatlakozik rengeteg divatbemutató, mivel az eseménybe a Budapest Essential Looks is becsatlakozott. Hogy ne csak kívülállóként szemlélődjünk, profi fodrászoktól és sminkesektől kaphatunk személyre szabott tanácsokat, vasárnap Mihalik Enikővel vehetsz divatleckét, a Millenáris kertjében pedig a mutatós falovairól ismert Szőke Gábor Miklós szobrain legeltethetjük a szemünket.

Hol? Budapest, Kis Rókus utca 6–20., Millenáris Park B csarnok
Mikor? Március 2–4.
Mennyiért? 2000 forint egy napra
Ne menj, ha inkább egy vidéki program hívogat.

Divatleckét vehetsz Mihalik EnikőtőlBringaexpo és Utazás kiállítás
Ha hiányzik egy kis lökés, hogy leporold a bringád, akkor a Bringaexpo biztos meghozza a kedved, ahol szebbnél szebb vázakat és alkatrészeket csodálhatsz meg, és a későbbi túrákhoz is gyűjthetsz ötleteket. Ha még ötleted sincs, mire költöd a SZÉP kártyádra utalt összeget, akkor érdemes lehet átsétálni az ugyanezzel a jeggyel látogatható Utazás Kiállításra, ahol nemcsak harminc sportágat vonultatnak fel, de a siklósiak például a kézműves csokik mellett asszonyverést is bemutatnak. Emellett ismert olimpikonok sztorijait hallgathatjuk, mint Igaly Diána vagy Kammerer Zoltán, és szombaton Király L. Norbi és Wolf Kati ad villámkoncertet.

Hol? Hungexpo, Budapesti Vásárközpont, B pavilon, Budapest Albertirsai út 10.
Mikor? Március 1–4.
Mennyiért? 0 és 2000 forint között
Ne menj, ha nincs biciklid és nem is lesz.


Divatleckét vehetsz Mihalik EnikőtőlJátéksziget játékgyűjtés

A Mikulásgyárhoz hasonló, csak húsvétra hangolt játékgyűjtési akciót szervez a Játéksziget. A gyerekek elhozhatják a boltokba azokat a játékaikat, amiket már meguntak, de mások még örülnének nekik. A használt könyveket, babákat és plüssállatokat aztán eljuttatják olyan gyerekeknek, akik nem számíthatnak húsvéti ajándékra. Az egy hónapos gyűjtést a Millenárison nyitják meg szombaton zenével és gyerekprogramokkal, vetítik a Bogyó és Babócát, és a tombola előtt a Kolompos együttes koncertjére tombolhatnak a kicsik.

 

Hol? Budapest, Kis Rókus utca 6–20., Millenáris
Mikor? Március 3-án
Mennyiért? Gyerekeknek 1200, felnőtteknek 1400 forint
Ne menj, ha nincs gyereked még kölcsönbe sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top