11 dal, amit meghallgatnánk, de sem az előadó, sem a címe nem jut eszünkbe

Blueboy: Remember me

Játsszák is hébe-hóba, fülbemászó is, na de mégis, mi az a Blueboy? Nem érdekes, hiszen más, ismert számuk nincs is, ezt pedig mostantól megjegyezzük, ha esetleg sztriptízelni szeretnénk a pasinknak.

Cameo: Word up

 
Na igen, a videóban látható biciklis nadrágra vagy ágyékkötőre vagy mi az, mindannyian emlékszünk. Az együttes nevével viszont bajban vagyunk, holott 1974 és 2012 között azért egy-két slágert még írhattak volna… merthogy a zenekar most is létezik.

Teddybears: Cobrastyle

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a dal címe az lenne, hogy „di bom digi bom di deng di deng digigi uu uuu”, de sajnos nem az, így ha véletlenül nem a Teddybears a kedvenc zenekarunk (?), akkor az életben nem jövünk rá, hogy mi is volt a dal, ami valami reklámban is szólt.

Serge Gainsbourg és Jane Birkin: Je t’aime moi non plus

Mit csináljunk akkor, ha azt a dalt akarjuk hallani, amiben szól az orgona és azt éneklik, hogy zsőve, zsővöz özsővján, és a csaj liheg, mi pedig ellógtuk a franciaórákat?  Beülhetünk valamelyik oldie-rádió elé, mert egyszer egy nap biztos leadják, vagy pedig meghallgathatjuk itt és most.

Talktalk: Such a shame

A Talk Talk az egyetlen olyan zenekar, mely a névválasztásával gördített irgalmatlan akadályt az internetes letöltések elé. Hiába keresünk rá, mindent kiad, csak a mindenki által ismert, mégis obskúrus zenekar műveit nem. Ha ez a dal megvan, akkor viszont már a többi is ott lesz a környéken.

Mike Oldfield és Roger Chapman: Shadow on the wall

Ha elmúltunk húszévesek, de még nem töltöttük be a nyolcvanat, akkor ismerjük ezt a számot, és amennyiben ismerjük, kizárt, hogy ne emlékezzünk rá. Szerencsére a VH1 szerkesztői megjegyezték az előadók nevét is, így néha mi is meghallgathatjuk, mintegy véletlenül.

Pachelbel:  Kánon D-dúrban

A komolyzene világában is vannak egyslágeres előadók. Ilyen például Pachelbel, aki a maga korában ugyan elég nagy sztár volt, de ma már csak a kánont ismerjük, és annak sem tudjuk a címét, csak a dallamát, ezért mindig, amikor meg akarjuk hallgatni, telefonon el kell dúdolnunk egy zeneileg képzettebb ismerősünknek, aki megmondja, hogy mit keressünk a YouTube-on.

Natalie Imbruglia: Torn

Már a kilencvenes években sem tudtuk sem kiejteni, sem megjegyezni az énekesnő nevét, akinek ez volt a legnagyobb és egyben az egyetlen olyan slágere, melyet ma is szívesen meghallgatnánk, mára pedig már végképp csak annyit tudnánk mondani, hogy őzikeszeme, rövid haja volt, és némiképp hasonlított Kylie Minogue-ra.

Real McCoy: Another night

Ha nem jut eszünkbe, hogy honnan indítsuk a kilencvenes évek eurodance playlistjét, azt leszámítva, hogy öregszünk, nem lehet más oka, mint hogy az összes zenekarnak nagyjából egy slágere volt, amit viszont addig játszottak, míg örökre bele nem égtek a fülünkbe. Ezt is biztos két hang után felismerjük.

Chumbawamba: Tubthumping

Még a Szigeten is felléptek, de ez sem garancia arra, hogy ismerjük a nevüket, mert hát elég furcsa. Nem is beszélve a legnagyobb slágerükről, mely hosszú hónapokat keserített meg az életünkből annak idején, és melyet már csak bosszúból is szívesen meghallgatnánk újra.

Meredith Brooks: Bitch

Nézzük, hogy mi is volt az a dal, amelyben a csaj agresszíven elmondja magát mindennek, a szenttől kezdve a bűnösig, és közben egyértelműen eléggé ideges. Ki volt az? Alanis Morisette? Cherly Crow? Shania Twain? Hát nem: Meredith Brooks volt a neve. És reméljük, hogy ma is az.