Szabadidő

Snoop Dogg és Balogh Brigi beveszik Európát

Már több mint 160 ezren látták a Saxobeat stílusában készült szám csücsörítős klipjét.

Nem ez az első alkalom, hogy Snoop Dogg európai zenéhez adja a nevét, és kötelességtudóan felrappel pár mondatot. Ezúttal a Megasztárból és a Csillag születikből egyaránt hamar kivágott Balogh Brigi spanyol lemezkiadójának sikerült befűznie a megfelelő zsetonért és ki tudja mi másért szinte bármire kapható nagykutyát. A produktum, melynek szerzője egyelőre nem ismert, várhatóan az olyan slágerlisták élére fog kerülni, amelyekre készítették, szóval a Saxobeat nyomában indul, hogy megvegye magának az európai hallgatóságot.

A Play me like a Violin című dalhoz természetesen videó is készült, melynek a története vagy azért érthetetlen, mert egy tengerentúli és egy európai helyszínen forgatták, hiszen arra nem tudták rávenni a rappert, hogy közös snittbe kerüljön Brigivel, azaz Brighivel, vagy azért, mert nincs neki.

Utóbbi valószínűbb, mert műfaját tekintve, ahogy ezt a több mint 160 ezer hallgató közül többen is megjegyezték, a pornó felé kacsint, azt pedig ugye úgysem a történetért nézzük. Brighi csücsörít, a „barátnők” tangában pucsítanak, Snoop rappel tizenöt másodpercet, majd távozik, egyébként  pedig azt hallgatjuk, hogy „Tudom, mit akarok tőled: játssz rajtam, mint egy hegedűn”. A zenei aláfestés is magáért beszél: hegedűvel egészítették ki a kilencvenes évekre hajazó eurodisco nótát.

Balogh Brigi céltudatos lány, ezt a tehetségkutatókban való részvételei óta tudjuk. Kérdés, hogy érdemes-e egy egynyári slágerért felvállalni egy olyan imázst, mely úgy fog tapadni rá, mint a légypapír.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top