Szabadidő

A kamaszkor szívás! Vagy mégsem?

Az elmúlt hétvégén Bécs felé vettem az irányt. Megnéztem a Pilobolus táncszínház Shadowland című előadását. Igaz, néha gyötrelmes volt újra átélni a kamaszkoromat, de megérte, mert évek óta nem ragadott magával ennyire egy történet.
A kamaszkor szívás! Vagy mégsem?

Kétkedve ültem be a nézőtérre, nem tudtam elképzelni, hogy fog másfél órán át lekötni egy „árnyékszínház”. Hogy miért az idézetjel? Mert az amerikai társulat világ körüli turnéja nem „csak” árnyékjáték, hanem tánc, cirkusz, és erőteljes szerepet kap benne a zene is. 

 A Pilobolus társulat február 28. és március 4. között Budapesten lép fel
A Pilobolus társulat február 28. és március 4.
között Budapesten lép fel

A történet egy kamasz lány álmában tett utazását mutatja be. Az álom pedig maga az élet, vagyis mindazt újra élhetjük az előadás alatt, ami eddig megtörtént velünk. Ráismerünk magunkra, amikor mindent elkövetünk, hogy végre kiszakadjunk a szüleink „fogságából”, amikor a nagy önállóságra vágyunk és belevetjük magunkat az életbe. Közben kapjuk a pofonokat, mert nem ismerjük még, hogy mi az a következetesség, csábítás, felelősség, kiközösítés, és mi az emberi gonoszság. Aztán ahogy az életben is lenni szokott, főhősünk átesik az első szerelmi csalódásán, és mire megtalálja az igaz szerelmet, az elsőt, akinek odaadja magát, már nem képes elhinni, hogy valaki szeretheti őt úgy, ahogy van. Okolunk ilyenkor mindent. Istent, a családot, a környezetet, és ha van egy kis önkritikánk, akkor magunkat is.

Az árnyjáték alatt egy elbűvölő eladáson keresztül vehetünk részt egy izgalmas utazáson, ahol a megállók az elidegenedés, a gonoszság, a szerelem, vagy épp a boldogság. Szerencsére a végállomásnál már a kamasz lány is képes lesz másképp látni a világot, és rájönni arra, hogy az egész világ tele van különc figurákkal, de pont ez az, ami összekovácsol bennünket.

A tinédzser lány érzékeny világának bemutatásában segédkezett a Spongya Bob animációs sorozat egyik írója, Steve Banks, de a táncosok is éppúgy résztvevői voltak a történet alakításának, mint az írók vagy a koreográfusok. Nem titkolják: mindenki valamilyen személyes élményét fűzte bele az előadásba, talán éppen emiatt a Shadowlandet mindenki magáénak fogja érezni, miközben a mellette ülő másik néző is pontosan átéli ugyanazokat az emlékeket – csak épp a saját életéből.

A Pilobolus társulat előadását a hazai közönség is megnézheti: február 28. és március 4. között Budapesten lépnek fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top