Tegyél tönkre tévéműsorokat Te is!

A kis szemtanú

Elárulok egy (nem is olyan nagy) titkot: a kereskedelmi hírműsorok javarészt rohamtempóban és meglehetősen felületesen, forráskritika nélkül készülnek. Mielőbb minél blikkfangosabb anyag kell, és ez gyakran megbosszulja magát. A messzi-messzi fővárosból a vidéki helyszínre leautózó riporter jellemzően a helyi vegyesbolt és/vagy kocsma előtt kapja el a legközlékenyebb és/vagy legjózanabb helyi erőt, hogy nyilatkozzon a történtekről. Árvíz, anyósverés, szemmel verés, helyi iparűzési adó, tök mindegy, kell egy helyi hang.

Na, ezt például kiválóan meg lehet buherálni. Helyi polgárként nyilván könnyebb, de aki elég gonosz, az akár egy kisebb autóutat is bevállalhat, aztán már csak arra kell figyelni, hogy jól helyezkedjen az italbolt – polgármesteri hivatal – távolsági buszmegálló háromszögben. Mivel a zöm ma már nem szeret, nem mer nyilatkozni (külföldi lapnak tudósító kollégák élménye, hogy az iszapömlés helyszínén a „tud és akar is kamerába beszélni” kombináció szinte fellelhetetlen volt), hát álljunk mi a riporter elé, és meséljünk, minél színesebben, minél abszurdabb történetet, annál előrébb és annál hosszabban fognak majd a híradóban mutatni.

Aztán mindenképpen nézzük meg a másnapi adást is, ahol az izzadó homlokú műsorvezető felolvassa a helyreigazítást, miszerint a tegnapi műsorban az ufótámadásról, bubópestisről és Jézus alakú bundás kenyérről nyilatkozó szemtanú állításai nem mindenben feleltek meg a valóságnak. Kiválóan fogunk szórakozni.

Dr. Jekyll és Alekosz

Hosszabb szervezést igényel, de a jutalom is óriási ezzel a módszerrel: járjunk módszeresen mindenféle castingokra, Való Világ, Csillag születik, ÖsszeEsküvők, és lehetőleg a legotrombább alekoszos figurát adjuk elő. A dolog nehézségét az adja, hogy egyfelől ehhez nem elég csak csúnyán berúgni, másfelől pedig nem szabad kiesni a szerepből egy pillanatra sem. Erőszakkal kényszerítsük az agyunkat, hogy felejtse el, hogyan kell késsel-villával enni, a nőket emberszámba venni, vagy milyen egy szexuális élmény, amiben rajtunk kívül még legalább egy szereplő (humanoid!) is részt vesz.

De megéri. Addig kell csak várni, amíg eljön az első élőben közvetített adás, mondjuk egy beszavazóshow. Fények, dobpergés, kétmillió néző, és akkor VV Szöszkemösze és VV Zsebgengszter után jövünk mi, hogy előadjuk „kortársbeszédünket”, miért is nekünk kéne bekerülni. Balázs felkonferál minket mint hangyaevő idiótát (miután megnézték a kisfilmet is, amiben alsógatyával a fejünkön ugrálunk a rekamién), és ekkor, ahogy Kevin Spacey a Közönséges bűnözőkben hirtelen átalakul, mi is belekezdünk:

– Kedves nézők, én nem vagyok sem elmebeteg, sem szexmániás, sem lelki sérült. Nincs szilikon a számban, és nincs futtatóm Olaszországban, aki ezzel a műsorral akarja feljebb tolni az árfolyamomat, és nem akarok diszkókban haknizni a semmivel a műsor után. Én egy hétköznapi ember vagyok, olyan, mint Önök. Becsületesen dolgozok, szeretek olvasni, kirándulni, és nem mellesleg végtelenül utálom, hogy ezek a VV Izék most a sztárok. Szavazzanak be engem, és ígérem: nem szexelek senkivel, nem bohóckodok, nem megyek le kutyába, sőt mindig megmondom azoknak, akik így viselkednek, hogy épp most adták el magukat pár forintért. Ha pedig megnyerem a játékot, kifizetem a svájcifrank-hitelemet, és sose hallanak többé rólam. Nem leszek címlapokon kamuszerelmekkel, nem nyilatkozok arról, hogy mivel öntöttem le a ruhámat 2011-ben a leggyakrabban. Szavazzanak rám, szúrjanak ki a műsorral!

Puskás Tivadar Emlékzenekar

A legősibb módszert már az Anettka-korszakban is alkalmazták. (Apropó: emlékeztek még Anettkára? Én azt vettem észre, hogy az agynak tényleg van önvédelmi reflexe, amivel a sokkot jó mélyre temeti.) Szóval, élő műsorba tessék telefonálni, sokat. Vajon mit tenne Vujity Tvtrko, ha a csodálatos nyereményekért (valami cédé) betelefonáló ötödjére se tudná-akarná megérteni a kamukérdést? Vagy szeretné a közönség segítségét kérni, esetleg afelől érdeklődne, hogy a műsorvezető miért hord a szükségesnél három számmal nagyobb méretű inget.

Tessék aztán még inkább a tévéjósokhoz és táltosokhoz is becsörögni (róluk legközelebb külön is lesz szó). Aranybánya! Alapszint: kérdezzük meg, hogy hány szellem van a kislányunk vállán, majd röhögjük ki a drótos tótot, hogy nincs is kislányunk (ehhez azonban fontos egészen biztosnak lenni abban, hogy nincsen, mert ha visszaszól, hogy de hiszen volt az a mámoros éjszaka kilenc éve Kenesén, na, akkor visszanyal a fagyi). Mesterszint: kezdjük el „nagyon” érezni az energiát, majd csapjunk át sikoltozásba, hogy „ne, ne küldjön többet, rosszul vagyok, meghalok”, végül nagy csattanással dőljünk el, és annyit hörögjünk még, hogy „orvost, orvost!”.

További trollkodási opciók

Internetes klasszikusok sora mutatja be, hogyan kell a háttérből tönkretenni egy élő kapcsolást – akár direkt, akár véletlenül, mint a részeg ukrán bányász. Totál kiaknázatlan területről van szó. Hiszen még senki nem szaladt el meztelenül a vasúti sztrájkról tudósító Faix Csaba mögött! Még senki nem vonult át Zámbó Jimmy slágereit bömböltető magnóval az RTL Klub kamerája előtt, és nem is ugrott a riporter elé „Antónia, szeretlek, gyere hozzám feleségül”-táblával (sem „István, terhes vagyok, vegyél feleségül”-transzparenssel).

De castingban sem lőttük ki még a lehetőségeket. Ott van például a Rékasi-módszer: a Barátok közt szereplője állítólag azért kényszerült 2010 tavaszán egy hosszabb búcsúra a sorozattól, mert becsempészte az egyébként szigorúan reklámmentes díszletbe az általa is terjesztett életmódtermékeket (tudjátok, ezek azok a cuccok, ami miatt a tizenöt éve nem látott volt osztálytársatok levelet ír az iWiwen, ami úgy kezdődik, hogy „ez nem piramisjáték, és a Baby Sistersből ismert Kláry is benne van). Na, ha sikerül egy sokadik, a Rózsa presszóban háttal ülve szörpöt iszogató karaktert megcsípni, menjünk rá mi is erre a vonalra! Lehetünk mi magunk a termék („a Barátok köztből is ismert, kiváló villanyszerelő”), vagy a magunkkal vitt cucc („Berényiék is a csávolyi pörkölt mogyoróra szavaztak”). Másnap már lehet hirdetni a reklámújságban meg a neten.

És akkor még az Önök kérték, az SMS-csík és a nyáron a strandra kitelepülő műsorok nyújtotta lehetőségekről nem is beszéltünk.