Szabadidő

Itt az új Igazából szerelem!

Sokan imádták a Sztárom a páromat, majd az Igazából szerelem életközeli romantikáját. Hollywood már sokszor próbált új utódot találni a sokszereplős romantikus klasszikusoknak, talán most, az Őrült, dilis, szerelemmel végre sikerül.

Őrült, dilis, szerelem
Mitől volt jobb az Igazából szerelem, mint az ugyanarra a receptre épülő Valentin nap és a Nem kellesz eléggé? Pusztán attól, hogy az összes giccs és túlontúl érzelgősre sikerült jelenet ellenére rengeteg igaz pillanatot (emlékszünk még a Karácsony este a szobában csendesen sírdogáló Emma Thompsonra?) is tartalmazott, épp ezért sokkal közelebb tudott kerülni a szívünkhöz, mint a trónkövetelők. Ugyanez igaz az Őrült, dilis, szerelemre is, ami már alaphelyzetében is izgalmas. Filmünkben a feleségen lesz úrrá a kapuzárási pánik, és a férjnek kell új életet kezdenie a felszarvazása után. Ők a központi figurák, rajtuk kívül pedig egy tiniszerelem, egy dzsigoló és egy überari ügyvédnő románca valamint egy munkaadójába beleszerető babysitter története színesíti az összképet. Az Őrült, dilis, szerelem nem egy térdcsapkodós komédia, hanem egy okos, érzékeny és szívet melengetően mosolyogtató mozi, ami után egy kicsit szebbnek tűnik az élet. Bölcsen tud mesélni az olyan kérdésekről, mint a válás során lelkileg megsérülő gyerekek, a tinik maszturbálása, a kapuzárási pánik vagy a megbocsátás. Ráadásul Hollywood megbízható „öregjein” (Steve Carell és Julianne Moore) kívül pont a két legforróbb ifjú sztár, Ryan Gosling és Emma Stone szerepelnek benne. Extra látványosságnak pedig ott van Gosling meztelen felsőteste, ami Stone-t idézve „olyan, mintha photoshopolták volna”.

 

Rendezte: Glenn Ficarra, John Requa
Szereplők: Ryan Gosling, Steve Carell, Julianne Moore, Emma Stone
Eredeti cím: Crazy, Stupid, Love
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 5/5

 
Conan, a barbár
Ha létezik film idén, amit nem a nőknek találtak ki, akkor az a Conan, a barbár legújabb verziója, ahol a kiöregedett Schwarzeneggert lecserélték a nála jóval mutatósabb, hawaii származású Jason Momoa-ra (a sztárral áprilisban beszélgettünk). Ugyan az utód jóval sármosabb az elődnél, de ennél több pozitívumot sajnos nem mondhatunk el a filmről. Klasszikus, pasiközpontú hard fantasy, ahol szinte minden női szereplő aligruhákat visel, minden csávónak hatalmas a pallosa és a központi téma természetesen a bosszú. Az 1982-es eredeti film diszkréten bugyuta bája mára a múlté. Az új Conan elsősorban a realisztikus 3D-s vérontásokról szól. A 113 perces játékidő alatt úgy érezzük, mintha egy nonstop akciójelenetet néznénk, ahol néha-néha azért megszólalnak a szereplők, de olyankor bárcsak ne tették volna. Szemügyre vehetjük Rose McGowan botoxtól lebénult arcát, Momoa impozáns testét vagy a valóban látványos csatajeleneteket, de sztorit, karaktereket, logikát vagy izgalmat ne ettől a filmtől reméljünk.

Rendezte: Marcus Nispel
Szereplők: Jason Momoa, Rachel Nichols, Rose McGowan
Eredeti cím: Conan the Barbarian
Forgalmazza: Big Bang Media
Értékelés: 2/5

Biutiful
Ha van film, aminél külön fel kellene hívni a figyelmet a kockázatokra és a mellékhatásokra, akkor az a Biutiful. Ha van penge az ember közelében, akkor a film megtekintése után önkéntelenül is az erein szeretné fel-le húzogatni, ezért labilisabb idegállapotú olvasóinkat inkább lebeszélnénk a megtekintésétől. A fenti sorok – bármily meglepő – egyben dicséretül is szolgáltak, mivel kevés film képes olyan mély érzelmi hatást kiváltani a nézőjéből, mint a Biutiful. A méltóságteljesen haldokló (a Belső tengerben már volt alkalma gyakorolni) Javier Bardem a rákja mellett az ingatag feleségével, kisgyerekei terhével valamint az illegális bevándorlók (ugyanis belőlük keresi a kenyerét) rászakadt gondjaival is meg kell birkóznia, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Ha van mozi, ami a reménytelenség szagát árasztja magából az idén, akkor az a Biutiful. A rendező korábbi filmjei, a Bábel vagy a 21 gramm szinte vígjátéknak tűnnek mellette, és aki látta az említett filmeket, az jól tudja, hogy azok után is legszívesebben bedobtunk volna pár nyugtatót.

Rendezte: Alejandro González Iñárritu
Szereplők: Javier Bardem, Maricel Álvarez, Hanaa Bouchaib
Eredeti cím: Biutiful
Forgalmazza: Szuez Film
Értékelés: 4/5

Zajháborítók
A napjainkban népszerű spontán szerveződő előadó művészet egy nagyon érdekes válfajáról szól ez a film. Főhőseink bejelentés nélkül “törnek be” magán lakásokba és középületekbe, hogy az ott fellelhető eszközökkel zenéljenek. Művészetüket viszont csak ők gondolják zenének.

Rendezte: Ole Simonsson, Johannes Stjärne Nilsson
Szereplők: Bengt Nilsson, Sanna Persson, Magnus Börjeson
Eredeti cím: Sound of Noise
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány


Talán egy másik életben

Az SS parancsnok az őrökkel együtt eltűnik és a foglyok nem tudják, mitévők legyenek. Éheznek, fáznak, teljesen elgyötörtek, a falu lakói pedig megosztottak a sorsukat illetően. Ebben a helyzetben az egyik fogoly, egy budapesti operaénekes, a művészet segítségével dolgoz ki egy túlélési stratégiát, élelemszerzés reményében. Azt javasolja, hogy rabtársaikkal játsszák el Johann Strauss Bécsi vér című művét, néhány falubeli bevonásával.

Rendezte: Elisabeth Scharang
Szereplők: Tóth Orsolya, Johannes Krisch, Ursula Strauss
Eredeti cím: Vielleicht in einem anderen Leben
Forgalmazza: Vertigo Média

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top