Szabadidő

A nők olvasottabbak a férfiaknál

Azt mondod, ezt magadtól is tudtad? Lehet. Most viszont az is kiderült, mi ennek az oka!

Közhely, hogy a nők többször vesznek könyvet a kezükbe, mint a férfiak. Most viszont a konkrét miérteknek is utánajárt az olasz Feltrinelli könyvkiadó, és széles körű kérdőíves kutatást indított a honlapján.

A nők olvasottabbak a férfiaknálDe először vegyük a már korábban is ismert száraz adatokat! Míg a nők 53 százaléka olvas rendszeresen, addig a férfiak csupán 40 százaléka teszi ugyanezt. Ráadásul a 20–24 éves lányok közt még nagyobb az olvasási kedv, ők 65 százalékban választják ezt az időtöltést. (Forrás: Olasz Nemzeti Statisztikai Hivatal, Istat) Más szavakkal: míg a szebbik nem fele-kétharmada rendszeresen olvas, a férfiak közül csak minden harmadik fordul a könyvlapok felé.
Ha mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a gyerekek mesekönyveit, tankönyveit is az anyukák szokták megvásárolni, akkor elfogadhatjuk azt a feltételezést, hogy az eleve többet olvasó asszonyok köre emiatt is gyakrabban megfordul a könyvesboltokban.

De vajon ki milyen könyveket vesz? Még mindig az Istat szerint a férfiak elsősorban humoros történeteket, krimit és szakkönyveket, a nők inkább szépirodalmat választanak, ha a polcok előtt dönteni kell. És az olvasási szokások is jelentősen eltérnek: az egyik nem képviselői szorgalmasan minden lapon átrágják magukat, a másik tagjai viszont türelmetlenek, akár egész oldalakat is átugranak, ha nem bírják cérnával. Ugye kitaláltátok, hogy kik tartoznak a türelmetlenebb, trehányabb körbe, kedves olvasóink? Nem ti. Hanem a pasik.

De térjünk a fő kérdésre: miért olvasnak többet a nők?

A válaszadók elsöprő többsége, 68 százalék azt írta, hogy szerintük ennek az az oka, hogy nekik gazdagabb a fantáziájuk. Egy kisebb kör (22%) szerint a hölgyek az ezerszínű szépirodalommal enyhítik az unalmas férfiak miatti csalódásukat. Végül egy elenyésző, tízszázalékos kisebbség szerint a nők álomvilágban élnek, ezért eleve közelebb állnak az irodalomhoz.

Mit ne mondjunk, kicsit bugyutácska eredmény született, a valós indokok valószínűleg jóval összetettebbek.

A kérdés az, hogy ti, kedves olvasó nők: ti magatok mit gondoltok erről?…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top