Szabadidő

Okostelefon már a csecsemőknek is

Kreatív alkalmazásokból nincs hiány. Nevelhetünk kisállatot a telefonunkon, megszervezhetjük a napunkat, pillanatokon belül bármit közzétehetünk az interneten. Most már akkor sem kell félni, ha a drága kütyüt egy gyerek veszi a kezébe.

Okostelefon csecsemőknekElrontani ugyanis biztos nem fogja, legfeljebb játszik rajta egy kicsit. Gondolva a legkisebbekre, az egyik csúcstelefonokat is gyártó cég ugyanis kifejlesztette a Sweet Little Baby Boo alkalmazást. A képernyőn megjelenő bébi kukucsolósat játszik a kijelző másik oldalán lévő picivel, ha pedig megcsikizik, a hasát riszálni kezd.

Okostelefon csecsemőknekA programot egy Shoo Rayner nevű gyermekkönyvszerző és -illusztrátor álmodta meg. A telefont gyártó cég szerint a játék segítségével a gyerekeknek később egyszerűbb lesz a tanulás, hiszen a Sweet Little Baby Boo segítségével gyorsabban fejlődik majd a felismerőképességük. Mi egyelőre nem jöttünk rá, hogy hol itt az összefüggés, hiszen majd mindegy gyerekkel játszottak kukucsolóst kiskorában, mégsem lett mindenkiből géniusz. Mindenesetre tíz-tizenöt év múlva érdemes lesz megkérdezni a mostani felhasználókat az eredményről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top