Hulladék a legfölsőbb szinteken Alekosszal

Nem túl okos emberek, meztelenül az Édenben

Az a maradék, lehullott fajta, kikukázva a Való Világ szemeteséből. Adott volt egy megjegyezhető figura, az alkoholban gyakran ázó agyvelejű érdi bolti csősz, aki a valóságshow előrehaladtával egyre furcsább, egyre abszurdabb formát mutatott. Az RTL-nek persze ez nyilván jól jött, a szexterminátorként, csajozógépként azonosított szerencsétlen ember (ugyanis Alekoszt nem utálni, hanem szánni kell) újabb kört kapott, hogy még inkább lemehessen kutyába. Ehhez immár társai is vannak, a mónikasók világában tenyészett, pár percnyi reflektorfényért bármire hajlandó, khm, nem feltétlenül agysebész hölgyek.

Fotó: RTL Klub Sajtóklub

Félreértés ne essék, a baj nem a műfajjal van, a trash-reality egy (megfelelő keretek között) szórakoztató és többé-kevésbé veszélytelen műsortípus. Valóságshow-k, azaz civil szereplők valódi reakcióit bemutató műsorok már a második világháborút lezárultát követő években is futottak a tévében – Allen Funt Kandi Kamera című produkciója még azzal is sikert tudott aratni, hogy bemutatta, miként alkalmazkodik az átlagember a liftben háttal álló csoporthoz. Egyszerű narrált jelenetek, műfajteremtő, sikeres program, mely nagyon hamar kinőtte magát. Ezernyi variánsa lett, a kézenfekvő, és ma is létező énekes-táncos tehetségkutatóktól és a már 1954-ben realityvé avanzsált Miss America szépségversenytől a jóval rázósabb, egy család válását bemutató, 1973-ban bemutatott Egy amerikai család című valóságshow-ig. Igen, már negyven éve is veszekedtek a tévében. De folyamatosan egyre magasabbra került az ingerküszöb: a párkeresős show-k korábban még csak bárszékre ültetett, kartonfalon át beszélgető fiatalokat mutattak (emlékszik még valaki Kósa L. Adolfra?), míg az utóbbi időben már természetes, hogy a randizós műsor stratégiai pillanataiban ismerkedős szexre is sor kerül. Bár tudnám e stratégiai pillanatot például a Benkő-showból feledni…

Fotó: RTL Klub Sajtóklub

Mert ez már a trash-reality, a keverék műfaj. Ennek is volt evolúciója: a „szemét tévéműsor” műfajilag nálunk Mónika durvább epizódjaiban jelent meg, az ősforrás pedig a nyolcvanas évek végén indult, a kilencvenes évek közepén zenitre ért amerikai „beszélgetős” műsorokat jelentette (oka van az idézőjelnek, itt a legkevésbé megbeszélni akarták a problémákat). Jerry Springer show-ja az egyik legismertebb, a beszédes nevű Hot Seat pedig a legelső volt ezek sorában. A kilencvenes években minden csatorna igyekezett feltankolni a székdobálós, anyázós produkciókból, emiatt egy idő után már legfeljebb az élő lincselés tudta volna felkelteni a fásult nézők figyelmét. Ezért jött az új ötlet, a két műfaj mixelése. A trashből átvettek minden szerkesztői fogást és tematikai elemet, ami a szereplők közti konfliktusokat képes fokozni (ugye önök se hitték, hogy Mónikánál minden anyázás és pofon spontán volt?), a valóságshow-kból pedig a civil szereplők álvalóságát.
A Szerelem a legfölsőbb szinteken kiváló példa e mix megvalósítására a – műsor a Való Világ átépített villájában zajlik, valamint a mellé parkoltatott, Talmácsi Gábortól másodkézen vett luxuslakóbuszban. Utóbbiban székel Alekosz, aki különböző próbatételek során keresi „szerelmét” a tizenhat induló lány között. Azt már az elején szögezzük le: kábé akkora szerelem lesz itt, mint legutóbb Benkő és kamu-arája között, vagy a TV2 hasonszőrű rózsaceremóniás műsoraiban.

A gond nem is ez, hanem egyfelől az emberi méltóság, mint olyan. Alekosz és butácska háremtagjai ugyanis totálisan távirányított, önálló akarattal alig-alig rendelkező szereplői ennek a játéknak. Már az első nap kiderült, hogy a főszereplő a fülébe ragasztószalagozott pici fülhallgatón keresztül kapja az instrukciókat. A valósághoz ennek az égvilágon semmi köze nincs.

Fotó: RTL Klub Sajtóklub

Gond az is, amit az egész ceremónia sugall. Balázs elejtett megjegyzése az induláskor Alekosz nyereménylakásának ágyát említve, ahol a műsorvezető szerint az érdi férfi mindenfélét fog művelni mindenféle csajokkal, azok „akár akarják, akár nem”, valami végtelenül cinikus feladása az alapvető felelősségnek. Ha lányos apuka lennék, és a gyerekemnek egy férfi „alekoszosan” próbálna udvarolni, akkor valószínűleg hosszú időre börtönbe kerülnék életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt. Nem és nem, az nincs rendben, hogy viccesnek, menőnek, pláne követendőnek állítjuk be Alekosz bután perverz szövegeit, amikor is általa egyébként nem ismert jelentésű kifejezések pufogtatását követően a lányt elkezdi zaklatni. Ha ezt nem a kamerák előtt, hanem egy munkahelyen csinálná, bíróság elé kerülne. Ha egy szórakozóhelyen, akkor meg jó eséllyel a biztonsági őrök vágnák ki a hóra. Mégsem hallok egyetlen szót sem arról, hogy ez egyébként rossz, káros, elfogadhatatlan, nőkkel így nem bánunk, és pláne, hogy ez nem a valóság, és ez nem menő.

Maradva a hulladék-tematikánál, nagyban folyik az újrafeldolgozás is. Reciklálják a Való Világ ismertebb arcait, a Cool tévé Anikóval és Gigivel elemzi a történéseket, és faggatja az érintetteket, feltűnik Gombi és Szandika, sőt Éva is elérte, hogy szerepet kapjon. Csendben kérdem csak: egyébként ezek az emberek mit tudnak, mihez értenek? Milyen képességük vagy tudásuk alapján élvezik a nyilvánossággal járó előnyöket? Emlékezetem szerint ugyanis eleddig egyetlen dolgot csináltak a tévében: laktak. Fél éven keresztül ettek, ittak (és még ittak, és még ittak), aludtak, veszekedtek, cigarettáztak, egyesek meztelenkedtek – de ez nem teljesítmény, a létezés önmagában még nem olyan dolog, amit jutalmazni kéne.

A tizenhat ara (illetve az aktuális maradékuk, hiszen alig három hét a műsor, gyorsan fogynak) pedig még ennél is rosszabb helyzetben van. A maximális karriercél számukra majdnem-Benkőné Edit asszony lehet, aki a pucér lantos műsora után még két-három alkalommal bemehetett a tévébe csacskaságokat fecsegni. Ezért, ennyiért lemenni kutyába? Mert arra még lehet indok, ha valaki a nyuszis magazinban milliókért mutatja meg a csúnyáját, de amit ők csinálnak, az inkább olyan, mintha a Facebookra tolnák fel önszorgalomból a pózolós fotókat pár lájkolás reményében.
Végül pedig jusson eszünkbe a magyar valóságshow-k eddigi legszomorúbb esete. BB Évi élete akkor tört darabokra, és került évtizedes kátyúba, amikor hozzávágtak tizenpármilliót meg a bulvárlapok címoldalát. Őszintén tartok attól, hogy mi lesz Alekosszal egy-két-három év múlva, milyen vállalhatatlan dolgokra viszi rá a szükségszerűen elfogyó figyelem és pénz miatti kényszer. Ugyanígy szánom azokat a nőket, akik az alekoszos, vállalhatatlan szereplés után hazatérnek a falujukba, ahol számot kell adni a viselkedésükről. Itt és most én értük haragszom, nem ellenük.

Ugyanakkor tény az is, hogy ez a műsor sikeres lesz, kereskedelmi értelemben egy „jó” műsor – azaz hozza a reklámozók számára fontos statisztikát, a tévének pedig saját nevelésű (tehát olcsó és instruálható) alkalmi celebeket teremt. De lakóparki lakás ide, pezsgőfürdős medence oda, mégis azt gondolom, hogy hosszú távon mindenki veszít vele. A szereplők a „normális” életüket, mi, tévénézők pedig az esélyt arra, hogy esténként olyan műsort adjon a tévé, ami jó ízléssel vállalható, amit akár a család is nézhet, ami nem egy defektes világképet próbál valóságként bemutatni.
Ez nem szerelem a legfölsőbb szinteken, ez a szemétledobó alja az alagsorban.