Szabadidő

Eltévesztették a hegyet a világ legszerencsétlenebb hegymászói

Feltehetően Nagy-Britannia legpechesebb hegymászói közé tartozik az a hat férfi, akik rossz csúcsot hódítottak meg, utána pedig már "nem volt megállás a lejtőn".
Eltévesztették a hegyet a világ legszerencsétlenebb hegymászói
Top 5 élmény a Tátrában

A hatoknak nem erőssége a térképolvasás, mert bő öt kilométerrel mentek célhegyük mellé, amely 300 méterrel magasabb az általuk megmászottnál. Mint utólag mesélték, alulnézetből mindegyik hegy ugyanolyan magasnak tűnt a Skót-felföldön. Ráadásul rosszabbul jártak az alacsonyabb Stob Ban-csúccsal, mert sokkal meredekebb az oldala. Meg is lepődtek a nem várt nehézségen, mivel úgy tudták, könnyű terep vezet a Ben Nevisre, a másik hegy pedig szinte függőleges. Jól tudták, csak hát nem azon voltak.

Lefelé aztán a csapatból hárman véletlenül megsebesítették magukat, ketten meg eltévedtek.
Végül csak csak lekeveredtek valahogy, és túrájukkal sikerült 10 ezer fontot – 3 millió forintot – gyűjteniük egy fehérvérűségben szenvedőket gyógyító alap számára. A hat férfi egy barátjuk emlékére tette mindezt, aki 26 évesen, januárban hunyt el a betegségben – adta hírül a brit Metro újság.

Hát nem olyanok, mint két tojás?

Ben Nevis
Ben Nevis
Stob Ban
Stob Ban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top