Depressziósak a magyar írónők?

Tabutémák mesekönyvekben?

Radics Viktória irodalomkritikus szerint már eleve a kérdésfeltevésünk helytelen, hiszen a női irodalmat ma már nem lehet ilyen egyszerűen elválasztani a férfiakétól. A női szerzők újdonsága már rég elmúlt, és ebből következik, hogy növekedett a női írók gondolati súlya, ha pedig gondolkodunk, akkor evidens, hogy nem jutunk mindig derűs vagy optimista következtetésekre. Nem a nemi különbség lesz fontos az olvasók számára. Radics szerint „a nőkkel kapcsolatban beszélhetünk egyfajta biológiai optimizmusról, ami miatt kedvességet, derűt és bájt várnak el tőlük, de a női és a férfi irodalom közti különbségek eltűnésével már a nők is foglalkozhatnak komor témákkal, és ezért lehet az, hogy ma még ugyan néha meglepetést okozhat, ha egy nő ilyen gondolatvilágú regénnyel áll elő, de ennek később már nem lesz hírértéke.”

Vass Virág

Vass Virág Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba

Egy hozzád hasonló pozitív gondolkodású szerző is szenvedhet depresszióban alkotás közben?
– Valóban nem vagyok depresszióra hajlamos személyiség, de ez nem jelenti azt, hogy ne volnának bennem szorongások. Ám az alkotói munka engem inkább feltölt, éppen az írás hoz számomra egyfajta nyugalmi állapotot.

El tudod képzelni, hogy valaha depresszív hangulatú könyvet írj?
– Senki nem ír depresszív hangulatú könyvet, legfeljebb ilyen élethelyzetek és karakterek kerülnek elő a történetben. Egy egészséges személyiségű, kiegyensúlyozott karakter öngól egy szerző számára. Nincs unalmasabb egy ilyen figuránál, hiszen nagyon papírízű. A szereplőim teli vannak ellentmondásokkal, szorongásokkal, elfojtásokkal. Esendőek. Egy jó könyv élni segít, még akkor is, ha a szórakoztató irodalomhoz tartozik. Molnár Ferenctől a Jóbarátokig minden jó történet az emberi gyengeségeket ábrázolja, abból születnek a konfliktusok, azok viszik előre a cselekményt.

Mi lesz a következő regényed?
– Most a Krásznája Moszkva című regényen dolgozom. A műveimre jellemző, hogy a magyar szereplő mellé mindig egy külföldi nőtípust – a francia nő, az indiai nő – helyezek ellenpontként, az új könyvemben a szláv nőtípust veszem górcső alá. Három főszereplő van, és mindhárom személyiségében van egy kis furcsaság, éppen ez teszi őket szerethetővé, izgalmassá.

Rácz Zsuzsa

Rácz Zsuzsa

A depresszió tudja-e inspirálni az alkotófolyamatot vagy csak akadályozza azt?
– Én sokáig hittem ebben a közkedvelt mítoszban,  hogy „szépen megírni csak azt lehet, ami fáj” (Móricz Zsigmond írta ezt kislánya halálakor), de ma már tudom, hogy nem így van. Az ember íróként megfigyeli a saját és mások érzelmeit és az ábrázolás a feladata, nem az átélése – szerintem.

Témaválasztásban vonzanak-e a negatív, lehúzó történetek?
– Engem alapvetően a felszabadító történetek vonzanak, amelyekben ugyan meg kell küzdeni nehézséggel, hiszen anélkül nincs történet, de nem mindegy, hogyan küzd meg vele a főhős – én azt az ábrázolásmódot szeretem, ami erőt ad, még akkor is, ha nincs happy end. Ebben mesteriek például egyik kedvenc íróm, Mark Haddon (A kutya különös esete az éjszakában) könyvei, aki úgy tud írni súlyos témákról, hogy sírva nevetsz a könyvein.

Min dolgozol éppen?
– Egy női támogató közösséget indítottam Terézanyu Klub néven. Részben azért, mert mióta íróként dolgozom, rengeteg nő keres fel tanácsért, vagy csupán azért, mert beszélgetni szeretne velem, és végre „intézményesíteni” szerettem volna ezt, összehozni azokat a nőket, akik közösségre vágynak. Természetesen én is kivettem a részemet a depresszióból – amivel valószínűleg nagyon sok alkotó találkozik, éppen azért, mert az alkotás általában magányos tevékenység, kevés a visszajelzés, és ez így együtt melegágya lehet a depressziónak –  és tudom, hogy az egyik leghatékonyabb módja a lelki állapotunk karbantartásának az, ha a gondjainkat, nehézségeinket megoszthatjuk másokkal egy támogató, biztonságos közegben.

Rakovszky Zsuzsa Fotó: kultura.hu

Rakovszky Zsuzsa

Alkotói pályája során volt-e már dolga a depresszióval? Tud a depresszió inspiráló lenni?
– Amennyit én tudok a depresszióról, az alapján úgy hiszem, hogy mindenkinek vannak hosszabb-rövidebb depresszív időszakai. Engem ez nemigen inspirál semmire se. Azt hiszem, az a legfőbb tünete, hogy az embernek nincs kedve semmihez.

A könyvei témaválasztásában meg tud jelenni a depresszió mint tematika?
– Klinikai depressziós esetekről még nem, de szomorú figurákról és helyzetekről én is sokszor írtam már – ez az irodalom velejárója. Ha nem ifjúsági vagy szórakoztató irodalomról beszélünk, akkor az összkép nem mondható túlzottan optimistának.

Mit olvashatunk öntől mostanában?
– A júniusi könyvhéten jelenik meg a VS című regényem Vay Saroltáról, aki női névvel született, de Vay Sándor néven publikált. Férfiruhában járt, férfi identitástudata volt, de egyszer lebukott szegény. Nem kifejezetten életrajzi műről van szó, hanem inkább fikció az ő életrajza alapján.

Esze Dóra

Esze Dóra Fotó: Vigh Csaba

Szerinted hogyan hat a depresszió egy író munkájára?
– Fából vaskarikának mondanám: az alkotás kihúz a depresszióból, de a depressziónak éppen az a lényege, hogy valójában semmi kedvünk jobban lenni. Orvosi esetnek számító depressziós még soha nem voltam, de annyira már voltam magam alatt, hogy az a fizikumomra is hatással legyen, például felszedtem pár kilót és képtelen voltam leadni, ahhoz ugyanis sportolni kellett volna.  Én pedig képtelen voltam felrázni magam. Ezenkívül iszonyú tunyaságban, rosszkedvben és aluszékonyságban jelent meg, elhagyott a kedvem minden kommunikációhoz, miközben alapvetően nagyon szeretem az embereket. Természetesen alkotni sem tudtam.

A munkáidban hogyan jelenik meg a depresszió mint téma?
– Tény, hogy van valami komorság a regényeimben, de én úgy érzem, ez mindig valamiféle megtisztulással jár együtt. Például hogy valamilyen veszteség éri a főszereplőt, de megéri. A legelső regényem utolsó mondata az volt, hogy „Nem veszett el semmi”, és az a könyv ugyan teli van szakítással, gyásszal és érzelmi pofonokkal, de ezek egy tanulási folyamat részét képezik.

Hogy állsz a depressziós könyvszereplőkkel?
– Kifejezetten depressziósak nincsenek, de komorak vagy komorkodóak azért akadnak. A komorság amúgy is eléggé megszokott állapot, ha az ember szeret gondolkozni. Eddig egyetlen valódi novelláskötetem jelent meg, a Kurt Cobain kardigánja, az tele van problémás alakokkal. A depresszió is csak egy színfolt a palettán a sok más problémalehetőség mellett. Saját magam olvasójaként vettem észre, hogy megdöbbentően sok történetem foglalkozik a halállal, de ez nem szándékos részemről. Az előző regényemben, az Ellenségben például az utolsót leszámítva minden fejezetben meghalt valaki.

Min dolgozol mostanában?
– Egy regényen, amelynek kerettörténetébe folyton beleékelődik egy-egy önmagában is értelmezhető novella. Ha zarándoklat, legalábbis most úgy látom, nem is lesz benne, Chaucer hatalmas művére hajaz, a szerkezetben legalábbis biztos. Kenterbeveri mesék lesz a címe.