Szabadidő

Feloszlik a Faithless

Utolsó koncertjét adja Magyarországon a Faithless jövő hét hétfőn. Az együttes menedzsmentje megerősítette a hírt: a mostani turné után a banda tagjai búcsút intenek egymásnak.
Feloszlik a Faithless Exkluzív Faithless-interjú a koncert kapcsán

Mondhatni hazajárónak tekintettük már a Faithlesst, annyiszor voltak Magyarországon (legutóbb tavaly a Szigeten). A március 21-ei Papp László Budapest Sportaréna-beli fellépés után azonban nem jönnek többet hozzánk. Maxi Jazz a csapat honlapján jelentette be, hogy 15 év után vége a közös zenélésnek. A honlapjuk a bejelentés után elérhetetlenné vált. 

– Úgy gondolom, hogy elértük azt a pontot, amikor ideje becsukni a Faithless könyvét és visszavinni a könyvtárba – írta Maxi Jazz, aki azt is hozzátette: örömteli, testet-lelket üdítő, erőt adó élmény volt számukra az elmúlt időszak, soha nem gondolták volna, hogy ez az egész ilyen sokáig eltarthat majd.

 

 

 

A Faithless legnagyobb slágerei kétségtelenül az Insomnia, a Salva Mea, a God Is a DJ és a We Came 1 voltak. A banda 1995-ben alakult Londonban, a csapat tagjai Maxi Jazz, Sister Bliss és Rollo. Legutolsó albumuk The Dance never ends címmel jelent meg, ezt a nevet viseli a mostani turné is. A koncertkörút utolsó állomása április 8-án Londonban lesz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top