Szabadidő

Tavaszi kimozdulás a házimozikban is: 5 DVD-újdonság

Ha március, akkor lassan irány a természet, de mivel az időjárás nem mindig társ ebben, összegyűjtöttünk pár friss DVD- és Blu-ray-megjelenést, melyek arra emlékeztetnek minket, hogy itt az ideje kimozdulni.
 Meglógtam a Ferrarival
 – Amikor még nem az Amerikai pite jelentette a tinifilmet –

Tavaszi kimozdulás a házimozikban is


Zsaruvér: az újraértelmezett Magnum-bajusz diadala » 

Az Oscar-gálán minden évben megemlékeznek az elmúlt esztendő filmes halottairól, de az csak nagyon ritkán fordul elő, hogy az összeállításba való bekerülésen kívül valakivel külön is foglalkozzanak. Tavaly John Hughes rendező saját kis blokkot kapott, ami persze nem a véletlen műve. Ő úgy készített tinifilmeket, hogy nem olcsó szüzességelvesztési poénokkal és WC-humorral próbálkozott, hanem valóban a tinédzserek lelki problémáit és személyes kis válságait mutatta be úgy, hogy közben a filmjei végig megmaradtak vicces és szerethető vígjátéknak.

Az ifjú Matthew Broderick főszereplésével készült Meglógtam a Ferrarival is egy látszólag könnyed (egy fiú a csajával és a legjobb haverjával egy napot lóg a suliból, és poénból egy Ferrarit is elkötnek, hogy a városban száguldozzanak) témát ölel fel, de közben szól az iskolai tanítás problémáiról és a szülő-gyerek közti kommunikáció hiányáról is.

Tavaszi kimozdulás a házimozikban isDVD-infók:

.Kisfilm – Újra együtt az osztály: A Meglógtam a Ferrarival szereplői    
.Werkfilm (így készült) – Így készült a Meglógtam a Ferrarival
.Kisfilm – Ki az a Ferris Bueller?
.Egyéb – Ben Stein szerint a világ
.Kisfilm – Korabeli Ferris Bueller: Az elveszett szalagok
.Egyéb – Osztályalbum

Hangok: magyar (mono), angol (5.1), német (surround)
Feliratok: magyar, angol, arab, bolgár, cseh, dán, finn, holland, izlandi, lengyel, német, norvég, román, svéd, török
Játékidő: 99 perc
Eredeti cím: Ferris Bueller’s Day Off
Rendezte: John Hughes
Szereplők: Matthew Broderick, Jennifer Grey, Alan Ruck, Mia Sara, Jeffrey Jones

Megjelenés: már megjelent

 Eden Lake – Gyilkos kilátások
  – Táborozás az élet megrontója –

Tavaszi kimozdulás a házimozikban isNincs is romantikusabb annál, mint egy festői tóparton sátrat állítani, piknikezni, borozni és a párunkkal romantikázni. A sötét téli estéken rágondolva ez a program még a szokásosnál is vonzóbbá válik, de persze ezt az intimitást az ember nem szívesen osztja meg másokkal. Jenny (Kelly Reilly) és Steve (Michael Fassbender) idilljét egy csapatnyi angol tinédzser zavarja meg, akik először csak hangoskodnak és szemetelnek, később azonban egyre erőszakosabbá válnak. A kezdeti piszkálódás lassanként igazi erdei élethalálharccá fajul a két fél között, ahol csak az győzhet, aki jobban ki tudja hozni a benne rejtőző állatot. Szociohorror a javából, ami egy új szörnyeteget mutat be: a brit tinédzsert.

Hangok: magyar (5.1), angol (5.1), angol (DTS)
Feliratok: magyar
Játékidő: 91 perc
Eredeti cím: Eden Lake
Rendezte: James Watkins
Szereplők: Kelly Reilly, Michael Fassbender, Tara Ellis, Finn Atkins

Megjelenés: már megjelent

 Terhes társaság
  – Utazás az ismeretlennel –

Tavaszi kimozdulás a házimozikban isAmerika átszelése autóval sok-sok kalandor lelkű ember nagy vágya, így eleinte nehéz sajnálni Robert Downey Jr.-t, amiért ilyesmire kényszerül, miután némi hangoskodás után egy ismeretlen csávóval együtt lezavarják a repülőgépről, sőt el is tiltják a repüléstől. Régi hollywoodi recept, hogy két gyökeresen ellentétes jellemű embert összezárunk, majd megnézzük, mi sül ki ebből. Ha a műfaj vígjáték, akkor nem kérdés, hogy barátság. A közös utazás tökéletes keretet jelent ehhez, és a Terhes társaság ugyan valóban klisékkel dolgozik, de Todd Phillips (Másnaposok) rendező van annyira rutinos direktor, hogy ezeket a sablonokat is megtöltse élettel. Néha ugyan elveti a sulykot (maszturbálás a kutyával együtt…), de akadnak olyan zseniális pillanatok (alternatív gyereknevelési módszerek vagy a spéci kávé kipróbálása…), melyekért mindent meg tudunk bocsátani, Zach Galifianakis pedig egyszerűen egy leírhatatlanul zseniális fazon.

DVD-infó:
.Kimaradt jelenetek

Hangok: magyar (5.1), angol (5.1), cseh (5.1), lengyel (5.1), török (5.1)
Feliratok: magyar, angol, észt, horvát, lengyel, lett, litván, román, szerb, szlovén, török
Játékidő: 91 perc
Eredeti cím: Due Date
Rendezte: Todd Phillips
Szereplők: Robert Downey Jr., Zach Galifianakis, Juliette Lewis, Jamie Foxx, Michelle Monaghan

Megjelenés: március 9.

 Thelma és Louise
– Emancipáció pisztollyal –

Tavaszi kimozdulás a házimozikban isHogyan lesz az autós kirándulásból államokon átívelő autós üldözés? Ridley Scott 1991-es klasszikusa afféle Bonnie és Clyde-történet, csakhogy Clyde-ot itt nőre cserélték. Thelma és Louise nem bűnözők, sőt ők maguk lesznek egy bűntény áldozatai Thelma megerőszakolásakor, amit túl vehemensen próbálnak megakadályozni, amikor Louise fejbe lövi az elkövetőt. Menekülni kezdenek, benzinkutat rabolnak és élvezik a szabadságot (Grand Canyon forever!), ám a nyomukban lihegő rendőrségtől nem menekülhetnek. A feminista mozgalmak egyik alapfilmje a híresztelésekkel ellentétben korántsem férfigyűlölő darab (lásd Harvey Keitel vagy Michael Madsen figuráját), csak egy elgondolkodtató történet nőkről és a női szerepekről. Ráadásként ezzel a filmmel futott be az ifjú Brad Pitt, aki szexi cowboyként hódítja meg Geena Davist.

Blu-ray infó:
.Audiokommentár – Ridley Scott rendező közreműködésével
.Audiokommentár – Susan Sarandon, Geena Davis és Callie Khouri közreműködésével
.Dokumentumfilm – Thelma és Louise: Az utolsó utazás
.Werkfilm (így készült)
.Kimaradt jelenetek
.Bővített jelenetek
.Alternatív befejezés – a rendező kommentárjával
.Sztoribord – Az utolsó hajsza storyboard több nézőpontból
.Videoklip – Glenn Frey: „Part of You, Part of Me”
.Előzetes
.Tévészpot (televíziós előzetes)

Hangok: angol (DTS HD), magyar (sztereó), orosz (DTS), spanyol (DTS), török (sztereó)
Feliratok: magyar, angol, görög, héber, horvát, izlandi, koreai, lengyel, orosz, portugál, spanyol, szlovén, thai, török
Játékidő: 129 perc
Eredeti cím: Thelma & Louise
Rendezte: Ridley Scott
Szereplők: Geena Davis, Susan Sarandon, Harvey Keitel, Brad Pitt, Michael Madsen

Megjelenés: március 23.

 Aaltra
  – Tolókocsis gyorshajtók –

Tavaszi kimozdulás a házimozikban isVannak íratlan szabályai a filmművészetnek, és ezek közül az egyik az, hogy kerekes székes emberekből nem űzünk tréfát. Néha azonban nem árt átlépni a politikai korrektség gyakran álszent határait, és így tett a Gustave de Kervern – Benoit Delépine belga rendező/főszereplő páros is, akik két végtelenül önző és gonosz lelkű tolószékes fickóról forgattak filmet. A két csávó Finnországba indul stoppolással és egyéb furcsa eszközökkel, hogy kártérítést kapjanak attól a traktorgyártó cégtől, amelyik szerintük a balesetüket okozta. A filmben nagyon keveset beszélnek, de végig zseniálisan inkorrekt poénok záporoznak, a fergeteges befejezés pedig nemcsak tanulságos, de a szék alá is röhögjük magunkat közben.

DVD-infók:
.Kimaradt jelenetek
.Videoklip – Sunny-Bouli L’anners
.Képgaléria
.Előzetes

Hangok: magyar (5.1), francia (5.1)
Feliratok: magyar
Játékidő: 92 perc
Eredeti cím: Aaltra
Rendezte: Gustave de Kervern, Benoit Delépine
Szereplők: Gustave de Kervern, Benoit Delépine

Megjelenés: Már megjelent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top