Szabadidő

Sziget, 2011: megvannak az első sztárfellépők

Bár a tervezett nagyágyúknak még csak a töredékével születtek megállapodások, már most látszik, hogy idén is érdemes lesz augusztusban a Szigetre zarándokolni.
Sziget 2011

Ghymes-koncert: szombaton debütál a Babám » 

Megérkeztek a Sziget első hírei!

Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új – szintén szabadtéri – helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagy öreg metálcsapat mellett – az aktuális zenei trendek bemutatására is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10–15. között tehát idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!

A Pop-Rock Nagyszínpad első nevei közt szerepel a Pulp, a zenekar, mely 2002-ben lépett fel utoljára, s már tavaly beharangozták, hogy 2011-ben néhány fesztivál erejéig összeállnak, ráadásul a lehető legklasszikusabb felállásukban. A tavalyi BRIT zenei díjátadón az év legjobb férfi előadójának választott Dizzee Rascal most a Sziget közönségét is lenyűgözheti.

A sort folytatja a dallamos hardcore Rise Against, a fergeteges koncertet igérő Smash Mouth, de látható és hallható lesz világ egyik legkedveltebb folk-punk brigádja, a Flogging Molly is. A tavaly megjelent, az újrakezdést és az állandóságot egyszerre hangsúlyozó albummal turnézik az Interpol ezen a nyáron, és aligha kétséges, ők lesznek az idei Sziget egyik legjobban várt zenekara. A The National igényes, mindenkit megigéző kamarapopzenéje a világ legfontosabb fesztiváljain varázsolta el a közönséget, s az sem véletlen, hogy a Q magazin gáláján ők vehették át az év albumáért járó szakmai díjat. Imádta a Sziget közönsége, így idén ismét itt köszönthetjük a Gogol Bordellót, és újra itt lesz a Chemical Brothers is, akik látványos új show-val indultak koncert- és fesztiválturnéra.


Újdonság: Európa Színpad

Új helyszíne a Szigetnek az Európa Színpad, ahol az öreg kontinens országainak azon bandái mutatkoznak be egy szabadtéri színpadon, akik hazájukban már a legismertebbek közé tartoznak, sokszor akár stadionokat is megtöltenek, de a nemzetközi színtéren még nem arattak igazán átütő sikereket. Így például a flamand AC/DC-nek vagy a belga Queens of the Stone Age-nek is becézett zenekar, a Triggerfinger mely legutoljára tavaly készített nagylemezt All This Dancin’ Around címmel, amit most a Sziget közönségének is bemutat. Augusztusban Olaszország egyik legnépszerűbb alter-rock bandája, a Verdena is bemutatkozik a Sziget közönségének. A Söhne Mannheims egy tucat remek zenészt tömörítő, fantasztikus német szupergoup. Játékaikban minden ismert, aktuális és szórakoztató zenei motívumot kiszúrhat a figyelmes hallgató, legyen szó r’n’b-ról, reggae-ről, rockról, hiphopról vagy popról.

Zenével a világ körül

A Világzenei Nagyszínpad jó szokása szerint a műfaj újabb durranásait és nélkülözhetetlen nagyágyúit egyaránt idehozza, földrajzi és stiláris határok nélkül. Így például az elmúlt hónapok legnagyobb szenzációját keltő AfroCubism projectet. A kubai Eliades Ochoa és zenekara olyan mali istenekkel közösködik, mint Kasse Mady Diabaté, Toumani Diabaté, Bassekou Kouyaté és Djelimady Tounkara. Itt lesz a tangót megújító argentin–svájci–francia Gotan Project is.

Egy magára valamit is adó világzenei nagyszínpad elképzelhetetlen balkáni muzsika nélkül… újra a Sziget vendége lesz a Balkán roma himnuszaival Goran Bregovic és az ő elmaradhatatlan Wedding And Funeral Bandje. Pompás hír lehet úgy a flamenco-, mint a hiphoprajongóknak, hogy „flamenkillo” fedőnevű hiphop- flamencójával a Szigetre érkezik a barcelonai Ojos de Brujo is. Rossz hír viszont, hogy ezt a búcsúturnéja keretében teszi. A nép- és világzenékben tobzódó Franciaországból két ragyogó csapat is befut. Régi és jó ismerősünk a francia sanzon érzékenységét és a punkrock „könyörtelenségét” ötvöző Les Hurlements d’Léo, a tizenkét éve működő Debout Sur Le Zinc viszont most mutatja meg nálunk először, hogy mi fán terem az ellenállhatatlan kelta-klezmer-tangó-rock-cigányzene-fúzió.

Az A38–WAN2 Színpadra idén is trendi és kultikus előadók sokaságát ígérik a szervezők. Erre a helyszínre edz a Marina and the Diamonds frontembere, aki divatdiktátornak sem utolsó, de itt lesz látható a Skunk Anansie brit zenekar koncertje is, amely műfajilag igencsak nehezen kategorizálható, hiszen a metál, a reggae, az elektronika és poszt-new wave izgalmas keveréke. És fellép a brit szintipop- és elektropop-mozgalom egyik legígéretesebb zenekara, a Hurts is.

Hurts
Hurts

A kemény zenék rajongóinak nagy örömére az eddigi sátor helyett egy Szabadtéri Nagyszínpadot kap a rock és metál műfaj. Itt nem a trendi zenék lesznek napirenden, hanem a súlyos gitárriffek és a legendák. Semmi kétségünk afelől, hogy ez a helyszín lesz az egyik legsikeresebb az idei Szigeten. A hírek szerint utoljára indul világ körüli turnéra minden idők egyik legfontosabb heavy metal zenekara, a Judas Priest. Lassan hazajárnak Magyarországra, mégsem fog senki nyafogni, hogy újra hazai színpadon zúz majd a Motörhead. Immáron három és fél évtizede tartó pályafutásuk minden korszakában mennydörgő, nagy sebességű és barátságosan gonosz albumokat hoztak létre, élőben pedig a mai napig verhetetlenek a nagypapakorú rockerek. Idén nyáron – négy aranylemezzel a tarsolyában – erre a színpadra érkezik co-headlinernek a finn power metal kultúra egyik legkiválóbb zenekara, a Sonata Arctica is.

Praktikus infók:
A 2011-es Szigetre 2010-es áron juthatunk majd be, idén nem emelnek árat a szervezők.
– napijegy: 12 000 Ft
– hazamenős bérlet: elővételben április 30-ig 38 000 Ft
– az ottalvós bérlet: 46 000 Ft (a kedvezményes elővételes időszak végéig, április 30-ig.)

Napijegyek és bérletek már országszerte kaphatók. Kiemelt jegyiroda: VOLT BOLT (Bp. VII., Klauzál tér 14.), ahol üdülési csekkel is lehet fizetni, valamint a www.fesztivaljegy.hu, ahol a megrendelt jegyeket 24 órán belül országszerte házhoz szállítják. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top