Szabadidő

Bazinga!

Az Agymenők sorozat alapkoncepciója elsőre őrültebb öngyilkosságnak tűnik, mint Király L. Norbit CD-borítóra tenni. Szemtelen, forradalmár dolog a sztereotip sorozatszereplőkre kicsit sem hasonlító, göthös geekekről szóló szériát forgatni – de pont ezért nagyon jól működik!
Bazinga!

Nem rém rendes, hanem modern család » 

Megszoktuk, hogy az amerikai sitcomok főszereplői egyúttal amolyan divatikonok is; szinte dramaturgiai funkciótól függetlenül zavarják el őket konditerembe, szoláriumba, húzzák rájuk a menő cuccokat és tervezik meg a frizurájukat és sminkjüket. Ez az a forrás, ami borzalmas hullámokat tud elindítani a rajongók körében: nők milliói világszerte kértek a fodrászuktól Rachel-hajat, amikor meglátták Jennifer Anistont a Jóbarátokban – de magyar, vidéki fodrászok is kerültek már közel a harakirihez, amikor a tizenötödik háziasszony sétált be azzal egy pénteki napon, hogy holnap lagzi lesz a Piros Hetesben, és neki mindenképpen Nóra-konty kell. Igen, mint a Nórának a Barátok köztben, olyan. Ugyanígy, ha megfigyelitek, a már hivatkozott Jóbarátokban még az őslénykutatóként dolgozó professzor Ross is olyan kisportolt, mint Rékasi Károly fénykorában.

Fotó: the-big-bang-theory.com
Fotó: the-big-bang-theory.com

Ehhez képest az Agymenők főszereplői tényleg nem tudnak felvinni egy szekrényt a lépcsőházban, tényleg egyszálbélű, idétlen tudósok. A négy kiemelkedő intelligenciájú fiatal kutatót játszó színész egyike sem lesz soha a Men’s Fitness címlapján, és ha ki is kerülnek poszterként kamaszlányok ágya mellé a falra, az nem a sorozatbeli szépségük miatt lesz – direkt bénára vették őket, még kevésbé „férfiállatok”, mint az életben.

Ezért is mondom: elsőre öngyilkosságnak tűnhetett a gondolat, hogy négy életidegen, fiatal fizikus és a szomszédban lakó szőke pincérlány kalandjaiból faragjunk vicces sorozatot. A végeredmény azonban mégis nagyon meggyőző.

Kiválóak ugyanis a karakterek. A pöttöm kísérleti fizikus Leonard Hofstadternek van talán még a legtöbb kapcsolata a külvilággal, de ő is ezer problémával terhelt a társas érintkezések során. A legnagyobb gondja épp a szomszédba költöző szöszi Penny, aki a négyzetrácsos, vektoros fiúk világában szinte értelmezhetetlenül szabad, natúr, emocionális. Nem mellesleg pedig nagyon csinos, és Leonard fülig szerelmes belé – de a „szabad szemmel alig látható lépések” taktikáját követő kockafiú elsőre persze totál esélytelennek tűnik. Penny szerepe nagyon fontos: ő a talaj menti realitás a mindent túlbonyolító srácok életében.

A sorozat legnagyobb figurája azonban egyértelműen Leonard lakótársa, Sheldon Cooper. Óriási ötlet volt a való életben egyébként meleg Jim Parsonst (decemberben össze is házasodott a pasijával) egy aszexuális, elméleti, életidegen figurává transzformálni. Sheldont olyan tempóérzékkel, mimikával hozza, hogy rendszeresen lejátssza a többieket a képernyőről. Szinte mindig ő a legviccesebb, kevés eszközzel is legabszurdabb; a zseniből és egy brutálisan őszinte hatéves gyerek reakcióiból gyúrt viszony a környezetéhez a sorozat legnagyobb találmánya.

Fotó: the-big-bang-theory.com
Fotó: the-big-bang-theory.com

A másik „páros” sem rossz persze, a rendszerint egyszerre megjelenő indiai Rajesh Koothrappali (Raj) és a zsidó Howard Wolowitz (NASA-mérnök) szintúgy hálás szerepet kapott. Az ő feladatuk a szubkultúrára jellemző, kommersz külsőségeket szem előtt tartani. Igen, mint a Star Wars iránti rajongás, az anyuka szoknyája mellett ragadás, az Apple-applikációk, illetve a nőkkel való konfúz viszony. Raj konkrétan egy szót se tud szólni nőneműek társaságában (kivéve, ha ivott – vagy azt hiszi, hogy alkoholt ivott), Howard viszont mindenkire rámászna, akinek kettessel kezdődik a vonalkódja.

Fotó: the-big-bang-theory.com
Fotó: the-big-bang-theory.com

Jaj, és azok a ruhák! Ez az a sorozat, amin akár hang nélkül is lehetne röhögni. A viccesnek gondolt (és már ezért tényleg humoros) feliratokkal ellátott pólók, a divat- és önismeret teljes hiányáról árulkodó összeállítások (Howard egy-egy szettjét látva sisteregve sülne ki Lakatos Márk divatszoftvere), az állandó utalások a szubkultúrára, kiemelten ideértve a képregényes-szuperhősös leágazásokat!
Borzalmasak. Borzalmasan jók.

Most pedig egy csavarral megcáfolok mindent, amit korábban írtam. Az Agymenők ugyanis mégis, tényleg menő – csak nem úgy. Leonardnak ugyanis (ugorj a következő bekezdésre, ha még csak most kezded a sorozatot!) igenis összejön a csaj, még ha nem is lehetünk biztosak abban, hogy ez egy holtomiglan-holtodiglan választás. Sikerül azt is szépen, okosan bemutatni, hogy ezek a kockacsávók a saját, egyáltalán nem irreleváns világukban hasonló sztárok, mint Brad Pitt. Nincs olyan izmos pofazacskójuk, mintha állandóan két fél starking almát rejtegetnének benne, de bármit ki tudnak számolni. Agyban erősek, agyban menők, ha már ezt a butácska magyar címet sikerült adni az eredetileg The Big Bang Theory névre keresztelt sorozatnak.

Agymenők a Coolon
hétfőtől péntekig 10:40-kor

Ha pedig ezt az olvasatot sikerül átadni a sportapukáknak, akik azon aggódnak, hogy a fiuk birkózóedzések helyett a számítógép előtt ül, vagy a bögyös szösziknek, akik csak a tömény tesztoszteron szagára indulnak be, rendezőknek, akik az utolsó statiszta szerepére is csak modellfiúkat alkalmaznak, és a suliban a focicsapat kapitányának, aki a teljes fizikaszakkört be szokta zárni a vécébe – akkor még jót is tett a világgal a sorozat. De igazából az is elég, hogy nagyon vicces.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top