Ki szúrta el (és ki mentette meg) a szilveszter esti tévézést?

Most meg… letudandó este, alibizés, lejárt szavatosságú, ezerszer ismételt vackok. Ami meg új? Hát abban sem volt köszönet. Galla Miklós egyik legnagyobb rajongója vagyok, mióta csak feltűnt a tévében; hihetetlenül értékes, hiánypótló munkának tartom azt, amit a magyar (abszurd) humorért tett – ezért szinte fáj ezt leírnom: idén, a köztévén bemutatott műsora nem volt vicces. Valahol elvesztek menet közben az idézőjelek, a dupla fenék, a mondatok „másik értelme” – a maradék pedig csak földig nyújtotta a néző arcát, hogy mégis, min kéne itt röhögni. Egykori, szintúgy zseniális pályatársa, az örök Boborján a szomszéd csatornán, a tv2-n járt ugyanígy. Nem értem, mi van ezekkel az emberekkel.

Az RTL persze még ennyire sem erőltette meg magát: elővett már megint egy filmet Bud Spencertől… na, itt szinte megjöttek a Gallától elszökött idézőjelek, amikor valami már annyira kínos, hogy attól vicces. Benyomott aztán még némi Jackie Chant, a másik örök ismétlőgépet (azt pedig már a hongkongi akciófilmek szerelmeseként állítom, hogy az egyik legvacakabb filmjét), csipetnyi Való Világot, és leadta negyvenhetedszer Bruce Willistől az egyébként kiváló, ultramacsó Az utolsó cserkészt. Szilveszteri műsor a híradók bakiparádéján kívül nem volt a legnézettebb magyar televízióban.

Az ezüstérmesnél se volt jobb a helyzet, itt elméletileg az Ezek megőrültek! speciális(an összevágott) kiadása lett volna a szilveszteri műsor, de van az a koncentrációja Pákónak, Kiszel Tündének, a hasra esős vicceknek és az önismeret teljes hiányának, amivel én, kedves olvasó, egyszerűen már nem tudok érdemben foglalkozni. De akkor mit néztem? – kérdezhetitek joggal. Hát… nem mertem egyedül elővezetni, annyira abszurd a válasz, ezért előtte (amolyan nem reprezentatív mintavételi egységként) megkérdeztem a barátnőm apukáját, hogy ő mit nézett. Nos, egyrészt valami röplabdameccs ismétlését az egyik sportcsatornán – egykori röplabdásként neki ez is kiváló szilveszteri szórakozás. Másrészt meg belenézett az ATV-n Bagi Iván és Nacsa Olivér új műsorának első adásába.

Na, ez utóbbi volt az, amit én is néztem. Őszintén, hát a franc se gondolta volna! Hogy én ott, ahol ilyen házaspárbajos műsorok meg Mikroszkóp Színpad megy, még valami igazán vicceset is találok… de ez történt. Sőt, azt se gondoltam volna, hogy az elmúlt években folyamatosan kopó páros, a celebségbe és nonstop Korda Györgybe menekülő Olivér, meg a depresszív, nyomulásból elégtelen Bagi Iván még tud olyan műsort készíteni, ami nevetni tudok. És de, és igen, és hogyne.

Pimasz, pofátlan műsor született, amin ugyanakkor látszott a sok-sok munka, a rengeteg rákészülés, valamint a lubickolás a tényben, hogy más csatornák még meglévő erőforrásaikat sem használják fel. Az RTL-nek van egy Heti Hetese az idősebb, hagyományosabb nézőknek, és dumagépei a fiataloknak, de a jelek szerint fel sem merült, hogy velük rakjanak össze olyan műsort (pedig képesek lennének rá), mint amit a bevezetőben hiányoltam. Ahogy ma még mindig elővesszük Hofit, húsz-harminc év múlva ugyanígy kerülne elő a szilveszteri Bödőcs és Kőhalmi – ha lenne szilveszteri Bödőcs és Kőhalmi!

Ebben a vákuumban pedig jól működött a Bagi–Nacsa-kettős. Beszóltak kikapós színésznőnek, aranyárban fizetett sztárügyvédnek, hülye és még hülyébb politikusnak, tündöklő és elbukó tévéseknek – lényegében mindenkinek, aki csak szembejött 2010-ben a bulvárcímlapokon. A poénok ültek, végre új hangokon is megszólaltak (köszönöm, hogy nem volt Korda György, ellenben lett egy zseniális Schmitt Pál, akit már első, hivatalos újévi beszéde előtt is elképesztően parodizáltak – csak a kamerába sétálást nem találták el), tényleg, rég láttam tőlük ilyen jó műsort.

Egyúttal pedig életet is mentettek – a távirányítómét, mert szegény már borzalmasan közel volt ahhoz, hogy a Bud Spencer – Fekete Pákó – az éjszakai hidegben kongó Millenáris Parkból mutatott, érdektelen képek közötti eredménytelen szörfözés végén a padlón csattanjon. Köszi, fiúk, ebből még valami egész jó is kisülhet!

A jófejségi aranyérem azonban nem az övék, azt a másik váratlan versenyző, a Filmmúzeum kapja. A jó tíz évvel ezelőtt bemutatott South Park-film, a South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan egy évtizede arra alkalmatlan állapotban volt, hogy egy igazi rajongó „rendesen” megnézze. Mit jelent ez? Hát azt, hogy annak idején nem a sorozatban megszokott hangok szinkronizálták az egész estés mozifilm egyes főszereplőit – aki ezt a problémát nem érzi át, az képzelje el, hogy a Dallasban Jockey hirtelen egy oktávval magasabb, fisztulázó hangon jelenti be legújabb gaztettét! Borzalmas volt, lényegében csak feliratozva élvezhető. Ezt orvosolta most a Filmmúzeum azzal, hogy összegyűjtötte a „rendes” magyar hangokat (melyek rangját jól mutatja, hogy az amerikai megfelelőben George Clooney-tól Eric Idle-ig sok-sok A-listás sztár szólaltatott meg egyes szereplőket), és végre a rajongói fülnek is élvezhető szinkront készített. Ezt a South Parkot tűzte aztán műsorára szilveszter este, és nyerte el érte a legmélyebb kalaplengetésem. A többieknek meg üzenem, hogy még 51 hetük van egy jobb, igazi szilveszteri műsort készíteni. Húzzatok bele!

Akinek a lába nagyobb, mint hatos: Varró Dániel olvas Nem túlzás: a legnépszerűbb magyar költő. Grecsó Krisztián miniinterjúja Varró Dániellel. »