Szabadidő

Való Világ: minek?

Tanácstalan voltam, amikor bejelentették, tanácstalan voltam, amikor elindult, és tanácstalan vagyok most is, a beköltöző játékosok sorát szemlélve. Minek ez az egész, kinek-minek készül a Való Világ negyedik része?

Nyolc évvel ezelőtt volt Magyarországon a valóságshow-k „ősrobbanása”: a tv2 megvásárolta az akkor legsikeresebb formátumot, a Big Brothert, az RTL pedig a már ismert elemekből megépítette a Való Világot. A frissen gyártott celebek „beköltözés” által lettek híresek (ahogy ma főznek, énekelnek, táncolnak, vetélkednek és vetkőznek azok, akik címlapra vágynak). Till Attila és Stohl András is ezekkel a műsorokkal váltak A-kategóriás hoppmesterekké. Ugyanakkor az is látszott, hogy véges a realityk élettartama: a Big Brother második szériája már érdektelenségbe fulladt, a Való Világ pedig csak a koncepció teljes felülírásával tudott három sikeres sorozatot kipörgetni.

VV Györgyi és Majka

Tóth Györgyi (VV Györgyusz) és Majoros Péter (Majka)
Fotó: Sanoma Archív/Ványi Ákos

Az RTL-t nem kötötték a külföldi licensz szigorú előírásai, ezért a show lényegét, az izolációt szüntette meg: szó se volt már az eredeti kísérletről, ahol vadidegen embereket összezárunk, minimálisra csökkentjük a külső ingereket, és megfigyeljük, milyen személyiségváltozáson mennek át. A Való Villa olyan huzatos volt, mint egy pörgős kupleráj – sőt annál is találóbb a példa, mert (sajnos azóta már általánossá vált tévés szokásként) pornósok és prostituáltak adták egymásnak a kilincset. Legyen szex, legyen „villantás”, kukkolják ezt a népek! Ezt, tehát ne a valóságot, amire eredetileg kíváncsiak voltunk. Csinált képet, retusált pózokat – a valóságshow pedig csak a kiköltözéssel indult. Igen, azzal, hogy a tegnapi szörpgyári adminisztrátor, ózdi villanyszerelő vagy a sarki benzinkutas celebbé vált mindennemű teljesítmény nélkül. Hiszen ő csak be-, illetve kiköltözött, ezért híres, ja meg azért, mert láttuk zuhanyozni (esetleg szexelni, lásd „speciális” villalakók). Onnantól volt ez valóságshow, hogy a szemünk előtt nőtt masszív celebbé VV Majka, vagy omlott össze BB Évi.

Mára a tévék zászlóshajót váltottak, és Kiszel Tünde az egzotikus kivétel (bár még ő is kiad egy-egy naptárat – más aktuális „teljesítmény” nem jut eszembe), a friss celebek többsége már ért valamihez. Caramel és Janicsák Veca kiválóan énekel, Keleti Andrea és Südi Iringó profin táncol, a Showder Klub-os fiúk okosak és viccesek… van mit a nevük alá írni. Ehhez képest most megint rápróbálunk a Való Világra? Nem akarok ízetlen lenni, de ez kábé olyan, mintha azt mondanánk: megdöglött a kutya, de azért megtartjuk. Minek? Hálatelt szívvel, emlékezve a régi szép időkre vegyünk búcsút tőle; hűséges és fontos társ volt, de kimúlt szegény.

Élet a Való Világ villában
Élet a Való Világ házban
Fotó: RTLKlub Sajtóklub

A Való Világ 4 pedig a kötelezőket se hozza. Kapkodó, elszúrt casting vezette fel: ezek a játékosok, mondjuk ki, a kutyát se érdeklik. Rosszul pozicionált, érdektelen, sőt „álcivil” alakok jutottak be a villába – az a Simor Olivér, aki évekig volt az (akkor még egyetlen) országos magyar zenetévé műsorvezetője, azóta színészként és modellként dolgozik, mitől számít „civilnek”? Ez a való világ? Ettől ő még lehet érdekes, beszélhetünk arról, hogy helye van-e újra a tévében – de nem abszurd, hogy a felvezető műsorban beköltöző celebek közül Laci betyárt a közönség kisebb eséllyel ismerte fel, mint az elméletileg hétköznapi emberként („vagányként”, hogy a műsor által szabott kategóriát használjam) beköltöző „Viva” Olivért? Sőt többen is ismerősként köszöntötték egymást, illetve a celebeket – ez talán nem azt üzeni, hogy itt hasonló manipuláció történt, mint a „kibeszélőshow-k” vendégeinek összeállításánál?

És a kategóriák, de tényleg. Olivér egy vagány, link, tetkós fazon, elfogadom. De végignézve a „Bombanők”, a „Plasztikcicák”, a „Rosszkislányok”, a „Naivák” és a „Törtetők” jelöltjeit, szinte csak ugyanazt a férfimagazinos címlaplánytípust látni. Egyetlen szakadt punk kislány indult csak „rosszkislányként”, de a bejutó itt is toronymagasan egy Debreczeni Zita – Bódi Sylvi klón volt.

Fotó: RTLKlub Sajtóklub
Pillanatkép a házból
Fotó: RTLKlub Sajtóklub

A legnagyobb mellényúlás azonban az „Okostojás” kategóriában történt. Oké, az okos emberek kevéssé motiváltak, hogy egy ilyen műsorba jelentkezzenek, de ez az Alekosz nevű biztonsági őr, akit végül okostojás címkével beválogattak, olyan szomorúan lötyög a keretben, hogy visszamenőleges hatállyal VV Okit is okostojásnak kell minősítenem, Győzike meg egyenesen professzor… tényleg az intellektus ünnepeként kell üdvözölni azt, hogy Alekosz ismeri (ámde rosszul használja) a „bioritmus” kifejezést?

Végül pedig a műsorvezetőkről: a reaktivált Stohl András példája pontosan mutatja, hogy mi történt a műfajjal – pont annyival fáradtabb, elhasználtabb Buci is, mint az egész Való Világ, és csak a saját felelőtlenségének, illetve az RTL ötlettelenségének köszönheti, hogy nem talált a mai önmagához sokkal jobban illő tévés feladatot. A magam részéről ugyanis vallom, hogy Stohlnak helye van a tévézésben, tehetséges és profi – csak már nem ebben a műfajban. Nem miatta rossz a VV, nem ő szúrta el, de ez már nem áll jól neki. Főleg, hogy ott áll mellette a „javított kiadás”, az a Sebestyén Balázs, aki ma megérdemelten az egyik legfontosabb magyar műsorvezető.

Fotó: RTLKlub Sajtóklub
Sebestyén Balázs, Lilu és Stohl András
Fotó: RTLKlub Sajtóklub

Pörög, vicces, beszól és önkritikus egyszerre – ami főleg akkor hasznos, ha máshol meg önnön celebségükbe beleszerelmesedett pályatársainak pöckölheti fel az orrát. Sőt, a kezdetben tétova Lilu is kezdi hozni a formáját, riposztokban, kikacsintásban ő is a legjobbak közt van, a csatorna női műsorvezetői közül ma messze a legnagyobb ígéret.

Kár, hogy maga a műsor, az viszont egyelőre semmit nem tud ígérni. 2010-ben a bikiniben zuhanyozó lányok, esetleg majd egy-két infrakamerás „spontán” kettyintés, valamint ostobácska emberek hamis pózai nem igazán érdeklik a nézőket. Ez egyelőre nem a való világ, legfeljebb a Barátok közt kimaradt jelenetei. Szóval: minek?

Való Világ: minek?Vészhelyzet: utolsó vágások, utolsó öltések 

Mindjárt nálunk is vége A Csupa Nagybetűs Sorozatnak. Búcsúzzunk el méltó módon a sürgősségi osztálytól! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top