Szabadidő

Egy nap szabadság: 24 óra a Velencei-tónál

Egy szombatba, vagy épp vasárnapba annyi minden belefér. Gasztroélmény, fenséges panoráma, madárles, történelem és kultúra. Töltsd egy hétvégi napod a Velencei-tónál – a programot már össze is írtuk neked!

A Velencei-tó a Balaton mellett nyáron az egyik legkedveltebb hazai úti célja a fürdőzni vágyó magyaroknak, de hogy látogatásaink ne csak erre az egy évszakra korlátozódjanak, a Nők Lapja Cafe összeszedett néhány izgalmas programlehetőséget, melyek miatt novemberben is érdemes ellátogatnunk a tó partvidékére.

 Szombat délelőtt


10.00–11.00
Sukoró
A tó északi partján fekvő kis falu (kb. 1100-an lakják) alig ötven kilométernyire fekszik a fővárostól (így nem kell túl korán kelni az induláshoz), és a lakosai tesznek róla, hogy a település különleges hangulatú és hagyományőrző maradjon. Egy kiadós séta során megcsodálhatjuk a helyi gyönyörű, nádfedelű parasztházakat, ráadásul a faluban húsz műemlékvédelem alatt álló épület is áll. A tájház és a templomok meglátogatása után leginkább a környékkel érdemes foglalkozni, meg persze a finom borokkal, hiszen a falu szerencsére annak sincs híján.
Tízórai-tipp: almáspite forró cappuccinóval – Mandula cukrászda (Cím: Sukoró, Petőfi u. 7/2.)

Bővebben: www.sukoro.hu »

Sukorói házak
Sukorói házak (www.sukoro.hu)

Sukorói Néprajzi Ház
Sukorói Néprajzi Ház

11.00–12.00 Bence-hegyi kilátó

Ha már Sukorón vagyunk, ne siessünk annyira az autónk felé, ugyanis egy rövid kis túrával a Bence-hegyre felgyalogolva megnézhetjük a tó gyönyörű panorámáját, ahol természetesen a fényképezőgépeket is érdemes elővenni. Pihenésképp megkóstolhatjuk a Bence-hegy levét, és talán mondanunk sem kell, hogy ez a szép név a helyi borokat illeti meg. A hegy oldalában számos vendéglő és pincészet várja az éhes és szomjas szájakat.

Bence-hegyi kilátó
Bence-hegyi kilátó

12.00–14.00 Ebéd- és szálláslehetőségek

Míg nyáron jó szívvel ajánlanánk a sátrazást vagy úgy általában a kempingezést, novemberben erről mindenkit igyekszünk lebeszélni. A legtöbb szálláshelyre délután kettőtől lehet beköltözni, ezért érdemes ebéd után, teli hassal megejteni ezt a kötelező kört. Az ebédet akár valamelyik sukorói vagy bence-hegyi vendéglátóhelyen is megejthetjük, de akkor sem lesz okunk csalódásra, ha a leendő szálláshelyünkön eszünk egy nagyot. A délelőtti programoktól elfáradtak ezután akár szusszanhatnak is egy rövidet, de mi inkább az aktív pihenést javasoljuk. Íme, néhány szállástipp a kényelem kedvelőinek:

Velence Resort&Spa
Velence Resort & Spa

Szárda csárda
Szárcsa csárda

• Velence Resort & Spa (Velence): www.velencespa.com »
• Szárcsa Hotel (Székesfehérvár): www.szarcsa.hu »
• Juventus Hotel Helios (Velence): www.hoteljuventus.hu »

 Szombat délután


14.00–16.00 Ingókövek

Nyáron ugyan azt javasolnánk, hogy egy hátizsákos gyalogtúra keretében vonuljunk át Sukoróról Pákozdra, de így télidőben a távolságot már jobb autóval legyűrni, és Pákozdról elindulni a rövidített gyalogtúránkra az ingókövek irányába. A Velencei-hegységben található természeti látványosságot a víz és a szél hosszan tartó munkával, együttes erővel alakította ki. Az egymásra hányt, különleges formájú sziklák olyanok, mintha emberkéz pakolta volna fel őket bizarr módon, pedig csak a természet különleges játéka a ludas.

Ingókövek
Ingókövek

16.00–18.00 Madárles

Az ingókövek megcsodálásánál vegyük figyelembe, hogy novemberben már korán sötétedik, ezért érdemes időben elindulni a velencei madárrezervátumba, hogy le ne maradjunk a napunk egyik legígéretesebb programjáról, hiszen sötétben nem olyan nagy élmény madárrajokat stírölni. A leglátványosabb szakasz kétségtelenül a tó délnyugati részén található Dinnyési-fertő, és ha útnak indulunk, akkor a távcsövünk mellett ne felejtsük otthon a gumicsizmáinkat vagy a vízálló cipőinket sem.

A Dinnyési-fertő maga természetvédelmi terület, ami csak engedéllyel vagy szakvezetéssel látogatható. Az előbbit elsősorban kutatóknak, nem pedig turistáknak találták ki, és amúgy is hosszadalmas folyamat, az utóbbinál pedig nagyobb csoportokat tudnak kiszolgálni, amennyiben legalább egy héttel a látogatásunk előtt egyeztetünk időpontot a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel (írjunk a dimti@dimti.hu mailcímre), de ha csak a párunkkal vagy a szűkebb családdal vágunk neki az útnak, akkor jobb lemondani a közvetlen látogatásról, és inkább a mindenki számára szabadon látogatható, alig egy éve átadott Madárdal tanösvényen érdemes elindulni, melynek kezdőpontját a régi dinnyési vasútállomásnál találhatjuk meg.
Az ösvény a természetvédelmi terület határán vonul végig, és még kilátótorony is található rajta. Érdemes úgy időzítenünk, hogy alkonyatkor érjünk oda, hiszen a vadludak és egyéb madarak rajainak vonulása ilyenkor a legintenzívebb és leglátványosabb. A túrával egybekötött madárles után aztán mindenkinek jól fog esni a borozással egybekötött vacsora és a kiadós alvás.

24 óra a Velencei tónál
 Vasárnap délelőtt


10.00–11.00 Katonai emlékpark, Pákozd

A pákozdi katonai emlékpark hivatott emléket állítani a Magyar Honvédség történelmének 1848-tól egészen napjainkig. A hely reggel tíz órától várja látogatóit, így egy kényelmes reggeli elfogyasztása után útnak is indulhatunk. Pákozd kiválasztása nem véletlen, hiszen itt volt a legendás pákozdi csata 1848-ban, melynek kapcsán emlékművet és emlékkiállítást is megtekinthetünk. A Don-kanyar kápolna mellett további kiállítások várják a látogatókat az alábbi témákban: Misszió – magyar katonák a békefenntartásban, 136 év – A magyar honvéd élete a sorozott hadkötelezettség időszakában.
Bővebben: www.pakozdturizmus.hu »

Katonai emlékpark
Katonai emlékpark

11.00–12.00
Aki még nem érzi úgy, hogy ideje lenne hazamenni, az ellátogathat Kápolnásnyékre, a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeumba, vagy az agárdi Gárdonyi Géza Emlékházba, sőt ott van a „királyok városa”, Székesfehérvár is…
Bővebb infó: www.szekesfehervar.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top