Szabadidő

Párizs ismeretlen arca: felfedezésre váró titkos kis zugok

A francia főváros "kötelező" látnivalóit az is fel tudja sorolni, aki még sosem járt ott, úgyhogy ezek helyett mi most bemutatunk néhány kevésbé ismert, de nem kevésbé hangulatos részt is.

Ha már kipipáltad a Notre-Dame-ot, az Eiffel-tornyot, a Diadalívet és a Champs-Élysées-t, de még van kedved és időd Párizs nyugodtabb arcát is megismerni, akkor tarts velünk egy alternatív városnézésre!

 Montmartre hátulról

Milyen lehet egy fővárosi szőlőskert? Párizs tetején, a 18. kerületben, a sokszínű és izgalmas Montmartre negyedben erre is választ kaphatunk. A girbegurba utcácskák és váratlanul előbukkanó kis terek mozaikjában szinte lépésenként váltják egymást a nyugodtabb és a nyüzsgőbb részek – a domb, amely még ma is a festők, művészek és persze a turisták egyik kedvenc helye, sosem mondható elhagyatottnak.

A belváros felől metrón érkezve rögtön megadja az alaphangulatot a díszes, zenélő körhinta, amely mögött hosszú lépcsősorok vezetnek a képeslapokról és filmekből is jól ismert, hófehér és kétségtelenül gyönyörű Sacré Coeur templomhoz. A székesegyházat megkerülve, északnyugatra indulva már kifelé tartasz a városból, de pont jó helyen jársz: a Rue Saint-Vincent házainak árnyékában található a Les vignes de Montmartre, az a mintegy 2000 szőlőtőke, amely azokra az 16. századi időkre emlékeztet, mikor a dombon szinte csak szőlőskertek voltak. Ha októberben érkezel ide, még a szüreti mulatságban is részt vehetsz.

Les vignes de Montmartre
Les vignes de Montmartre

Tipp: Ha van rá időd, érdemes beugrani a Musée de Montmartre-ba, ahol a századelős – rajzolt és festett – régi plakátoknak köszönhetően igazán színes ízelítőt kaphatunk a művésznegyed egykori bohém hangulatából, a Moulin Rouge és a kabarék világából. A belépő felnőtteknek 8, diákoknak 6, 12 éven aluliaknak 4 euró.
Bővebben: www.museedemontmartre.fr »

Igazi romantikus tipp:
Az Abesses metrómegállónál keresd meg kedveseddel a „Szeretlek” falat, amelyen több mint 300 nyelven látható a felirat. Bővebben »

 Párizs alulról

Párizs felépítése sokban hasonlít Budapestére, a logikusan elrendezett sugárutak, körutak és a Szajna mindig megfelelő tájékozódási támpontokat adnak. Eltévedni tehát nem is olyan könnyű, mint ahogy azt várnánk, de aki ilyen kalandra vágyik, annak is akad ajánlatunk.
Kevesen tudják, hogy Párizs alatt egy nagyjából 300 kilométeres katakombarendszer húzódik, amelynek már a labirintusos felépítése is elég kísérteties, és ezt még fokozza a temérdek koponya és csontmaradvány: a 18. században a város túlzsúfolt temetőit mentesítve ide helyezték el 5-6 millió ember földi maradványait. A föld alatti rendszer a mai napig tartogat meglepetéseket, a rendőrség például nem túl rég fedezett itt fel egy (nyilván illegálisan) működő mozitermet. A katakombák egy része vezetett túra keretében látogatható, a jegy felnőtteknek 8, 14–26 éves diákoknak 4 euró, 13 év alattiaknak a belépés ingyenes.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz
 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz

Bővebben: www.catacombes-de-paris.fr »

Modern labirintus

A párizsi metró legendás. Nemcsak azért, mert remek kiépítésének köszönhetően még a külvárosi részek is gyorsan elérhetők általa, de amiatt is, hogy a 16 metróvonal és a hozzájuk kapcsolódó környéki vasutak amúgy ésszerű rendszere elsőre könnyen elbizonytalanítja az embert. A föld alá érve, a peronok, folyosók és neonfények világában már nem is olyan egyszerű magabiztosan követni az előre kinézett utat, de a táblák és a jegyekhez, bérletekhez ingyen járó térképek végül mindig segítenek. Az egyedi hangulat miatt azt se bánd, ha netán órákat keringsz a metróvonalak között – ez ugyanúgy hozzátartozik a párizsi városnézéshez, mint az Eiffel-torony.
A párizsi tömegközlekedés honlapja: www.ratp.fr »

Tipp: Elfáradtál a gyaloglásban? Bonyolultnak tűnik a metró? Akkor bérelj biciklit, vagy szállj be egy modern riksára emlékeztető Cyclobulle-be. A fedett bringás városnézés kifejezetten olcsónak nem mondható, de nem neked kell tekerni, és olyan helyekre is eljuthatsz vele, ahová a turistabusz nem fér be. Bővebben: www.cyclobulle.com »

 Ráérős világváros

A túlnyomórészt szecessziós hangulatú belvároshoz képest az északkeleti városhatárnál lévő Défense üzleti negyed kifejezetten futurisztikusnak hat csupa üveg-acél épületeivel. Itt áll a Diadalív legújabb ikertestvére, a Grande Arche, teljesen egy vonalban az eredetivel, de attól mintegy 10 kilométerre, lezárva azt a történelmi utat, amely a Louvre bejáratánál a legkisebb kapuval, az Arc de Triomphe du Carrousellel kezdődik.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz
 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz
 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz

Aki a modern építészetet kedveli, az itt is talál bőven látnivalót, aki viszont a csendesen romantikus helyeket kedveli, annak az ide vezető út lehet a kedvence, a Szajna mellékága, a Saint-Martin-csatorna mentén, amelyet I. Napóleon rendeletére alakítottak ki a 19. század első felében.
A Bastille-tól a Canauxrama sétahajójával 2 és fél órás az út a Défense-ig – ezt annak ajánljuk, aki a sok sétában elfáradva a vízről szeretné élvezni a lelassult, nyugalmas, szinte már kisvárosias hangulatot. Hajóval az út első része a város alatti csatornán vezet, ahová csak helyenként tör be fentről a fény, közben viszont a barlang falára vetített képekkel megtámogatva megismerkedhetünk a környék történelmével. Az alig 5 kilométeres út azért tart ilyen sokáig, mert a csatornán csordogálva több zsilipen is át kell haladni – és ezt nem mindig lehet szárazon megúszni. Ugyanezt a túrát a csatorna partján is meg lehet tenni: rengeteg aprócska híd ível át a vízen, így kedvünkre váltogathatjuk, hogy a csatornát övező árnyas fák alatt épp melyik parton szeretnénk élvezni a „ráérős vasárnap délután” érzést, a hét bármelyik napján, bármely napszakban.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz

Bővebben: www.canauxrama.com »

Tipp: Az út végén ejtőzhetsz egy jót a hatalmas a La Villette parkban, de a csatorna két szemközti oldalán álló mozik kínálatából is választhatsz egy jó filmet: nagyon sokat angol nyelven vetítenek.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz
 Élet a bagetten túl

Párizsban az élet és az étel nem olcsó, de ha már ott járunk, mégse járja, hogy üres franciakenyéren éljünk. Már csak azért se, mert a lépten-nyomon elénk bukkanó bisztrókból, kávézókból, pékségekből és kerthelyiségekből áradó illatoknak és hangulatnak nehéz ellenállni.
És valljuk be, Párizs egészen más arcát ismerhetjük meg egy étterem asztala mellől. A választék árban is minőségben is igen széles skálán mozog, a legjobb, ha az orrod és a hasad után mész, de azért adunk két tippet.

Az Île St-Louis, a Notre-Dame szigetéhez kapcsolódó másik kis sziget a város közepén mindenképp megér egy sétát, és ha már ott vagy, ne hagy ki a híres Berthillon cukrászdát (31, rue St Louis-en-l’Ile) – világhírű a szivárvány minden színében pompázó fagylaltkínálatuk, nem véletlenül.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz

A másik kedvencünk a piros világítóhajó, vagyis a hajó és világítótorony keresztezéséből létrejött, ma már a Szajnán horgonyzó Batofar, nem messze a nemzeti könyvtártól. Szomszédságában virágokkal telirakott kerthajó és uszodahajó is horgonyoz, teraszáról (vagyis fedélzetéről) remek a rálátás Párizs délkeleti részére, és a hajó kecskesajtos előétele mindenképp megér egy látogatást.

 Párizs másik arca: eldugott zugok romantikázáshoz

www.berthillon.fr »
www.batofar.org »

Tipp: Az Île St-Louis keleti végén lévő hídján dél felé haladva találod az Arab Kultúra Intézetét (Institut du monde arabe), amely átfogó módon, lenyűgöző kiállításokkal és programokkal mutatja be Franciaország és az arab világ több évszázados kapcsolatának kulturális, művészeti aspektusait.
Bővebben: www.imarabe.org »

Hogyan utazz Párizsba?

Párizsba a legegyszerűbben és leggyorsabban repülővel juthatsz el a Malév és az Air France járataival; egy retúrjegy 45 ezer, nyári akciós időszakban 35 ezer forint körül kapható.
A francia főváros vonattal és busszal is elérhető Budapestről, de jelentősen nem olcsóbb, és így nagyjából egy napig tart az út.

Tipp: Ha Franciaországba készülsz, a Francia Idegenforgalmi Hivatal honlapján minden nélkülözhetetlen információt megtalálsz, és még franciául sem kell tudnod. Szállások, közlekedés, látnivalók, tippek, ötletek: http://hu.franceguide.com/ » 
www.malev.hu »
www.airfrance.hu »

Párizs.lap.hu »
Franciaország.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top