Szomszédok: azóta se találtak ki jobbat

Műfajában jobbat Magyarországon még nem forgattak. Elhasznált indigópapírral gyártott, halvány lenyomatok, amiket azóta a köztévé vagy a kereskedelmi vetélytársak kitermeltek. Ez az egyik oka annak, hogy a retró egyik zászlóshajója lett, Szomszédok rajongói klubok alakulnak, Vágási Feri fotójával pólókat nyomtatnak – ti is kapásból fel tudjátok sorolni az összes szereplőt, ugye?

331 epizód: az elsőt 1987 februárjában, az utolsót 1999. december 30-án mutatták be, de újra és újra megismétlik, mert igény van rá. Büszkén vállalom, hogy igen, ha tehetem, én is szívesen és lelkesen nézem újra. Kivéve Etust. Nem szegény Csűrös Karolát bántom, de szegény, ő volt az egyetlen papírmasé figura, az a fajta szervdonor, aki erőszakosan tukmálja az ő hatalmas szívét. Gejl.

A Szomszédok „titkát” rengetegszer megfejtették már: a hétköznapokról szólt, különösebb sallangok nélkül mutatta be Magyarországot. Igen, egy fikciós történet, kreált helyzetek, néha nagyon naiv koncepció mentén – de a lényeg, az hihetetlenül életszagú volt. A reklamáló vevő az ABC-ben, a romlott csokinyúl, amit Mikulásra (!) szánnak a lakótelepi iskola gyerekeinek, Feri, aki beszáll az internetbe… a hihetetlenül szórakoztatóan gonosz Janka néni (akit persze a két kezemmel fojtottam volna meg, ha az én családomat mérgezi), a rendszerváltás kori, ügyeskedő vállalkozó Gábor Gábor – ezek mind mi voltunk, meg a szüleink, meg az osztálytársaink. Még akkor is rólunk szólt, ha a sorozatban feldolgozott jelenségek egy részét az alkotó, Horváth Ádám is csak a tévéből ismerhette. Kivéve Etust.

Új sorozat: Egy hónap az anti-vb-programok jegyében. Katt ide! »

A sorozat bája, igen, az esetlensége is szerethető volt. Ma internetes videókon terjednek a Szomszédokban rendszeres, kezdetleges képi megoldások, a naivan butuska szituációk – de akkor ilyen (is) volt Magyarország. Egy öreg házmester akkor se tudta jobban, hogy „mi durran? Mi durran?”, ha a divatos zenekar neve elhangzott, ugyanolyan készületlenek voltak az akkori szülők a rendszerváltással járó szabadságra és szabadosságra, ugyanúgy csodálkoztak rá a világra az akkori kamaszok.

Összevetve az Almát (rossz szóvicc, bocsánat) a körtével, muszáj a nagy előd mellé pakolnom a két ma futó magyar szappanoperát. Igen, tudom, hogy a napi gyártás más szempontot jelent, meg hogy már 2010 van, és nézettségi verseny s a többi, s a többi. Akkor is áll a megállapítás, hogy Berényiék a nyomába se érnek Vágásiéknak, hogy Claudia harmatos kezdő, ha Mágenheimné passzív agressziójához vagy Janka néni epéjéhez mérjük. Amihez a Csillagvirág Klinikán szökőkutat kell felrobbantani, ahhoz a Szomszédokban elég, ha felmegy a csirke far-hát ára. Amihez ott túszejtő terroristák kellenek, azt itt a nyomdából hazafelé egyedül megoldja a panel-Rambo Feri.

Naná, hiszen igazából nincs Csillagvirág Klinika, és csak kulissza a Rózsa presszó, kamu az egész. Sokakat szórakoztató kamu, persze, nincs ezzel baj. De a panel, az meg tényleg van, az tényleg pont úgy volt. A budapesti dugó is úgy volt és úgy van, ahogy Taki bácsi látta munka közben (csak épelméjű taxis nem ingyen fuvarozza a hozzá beülőket). Úgy volt a romlott párizsival, a sorral a postán, a privatizációval, a politizáló nagyapáddal. Ehhez képest a teljes regiment Barátok közt és Jóban Rosszban eleddig nem termelt ki egyetlen figurát sem, akire rámutathatnék, hogy jé, ő pont olyan, mint… Ami megint csak nem baj, hiszen olyan ismerősöm, rokonom sincs, aki – mondjuk – a New York-i helyszínelők bármelyik figuráját hozná.

Zenthe Ferenc és Fehér Anna Fotó: Sanoma-archív/Burghardt Ferenc

De, és innentől forduljunk kívánságműsorba, csak jó lenne egy mai Szomszédok. Rólunk, ugyanúgy. Panelprogram Gazdagréten, közgyógyos komfortcipő Janka néninek. Mágenheim nem fogadta el a vizitdíjat már az eltörlés előtt se, Julcsi elmegy HPV-szűrésre (a rendelő előtt pedig spontán a kamerába fordulva mondja el a monológját arról, hogy bár mindenkit megkérhetne erre), Gábor Gábort leteperik az adónyomozók egy indokolatlanul elszámolt dauerszámla miatt. Vágási Jutka küzd a kétszintű érettségivel, Szelényi János az erdőt csatatérré változtató motorosokkal, Taki bácsiról pedig lépcsőházat neveznek el.

Az volt a Szomszédok legnagyobb erőssége, hogy nem akart direkt, alakító jelleggel fellépni a divatokban, külsőségekben. Míg a Barátok köztöt egy teljes generációnyi vidéki fodrász utálta meg amiatt, hogy nagyobb lagzik előtt a faluból minden asszony bejelentkezett, hogy olyan kontyot szeretne, mint amilyen Nórának van, addig Lenke néni tényleg abban a fehér köpenyben állt a pult mögött, mint bármelyik „kolléganője” a sarki boltban. A Szomszédok nem kreált, hanem beszámolt és dokumentált, nem egy képzeletbeli, hanem a létező világban játszódott. Hiányzik is. Kivéve Etus.

Fórumajánló:
Szomszédok – teleregény »
Szomszédok »

Tipp – tévéműsor a neten: nlc.hu/tvmusor »