Szabadidő

Kalandos nyári táborok: 10­+4 tábortipp gyerekeknek és felnőtteknek

Bár az időjárásból épp nem derül ki, de közelít a vakáció, körülnéztünk hát az idei nyári szünet tábori kínálatában.

Jó hírünk van: rengeteg izgalmas, aktív és értelmes időtöltést kínáló tábor akad országszerte, amelyek között mindenki megtalálhatja a gyerekei vérmérsékletéhez és érdeklődéséhez leginkább passzoló ajánlatot. Mivel a hosszú iskolaév után a kicsikre és a szüleikre is bőven ráfér egy kis pihenés, válogatásunkba nem csupán napközis és bennlakó gyerektáborok, hanem felnőtteknek szóló nyári programok is kerültek – a közös vezérelv: ki a négy fal közül!

1. Állatkert egész héten

Azoknak, akik mindig át akartak mászni a rácsokon, és azoknak is, akik eddig féltek az állatoktól – a Fővárosi Állat- és Növénykert a nyári szünidő minden hetében igazán különleges élményt kínál az általános iskolás korosztálynak. A napközis zootáborban az ifjú állatbarátok testközelből ismerkedhetnek meg a pikkelyes, tollas és szőrös lényekkel, szokásaikkal és a gondozók munkájával. A résztvevők rengeteg olyan helyre juthatnak be, ahová az egyszerű látogatók nem tehetik be a lábukat: bemehetnek például az orrszarvúk kifutójába, de az elefánt és a víziló etetésében is részt vehetnek. Mindemellett játékokra, kézműves-foglalkozásokra, vetélkedőkre is marad idő – nem véletlen, hogy évek óta ez az egyik kedvenc napközis tábor a fővárosban.

Baksa-Tóth Anna 8,5 éves
Baksa-Tóth Anna, 8,5 éves

 

Korosztály: 6–12 év
A tábor díja:
39 900 Ft/5 nap
Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert
Bővebben: www.zoobudapest.com/nyari-tabor-allatkertben »


2. Kuktaképzés

Sok gyereket érdekel a főzőcskézés, de otthon gyakran idő, hely vagy épp főzni tudó felnőtt hiányában nem tanulhatják meg, mitől is izgalmas alkotófolyamat az ételkészítés. A KukTanoda épp ilyen gyerekeknek szervez Budapesten nyári napközis főzőtábort, ahol a séftanoncok a séf irányításával piacra járnak, csokit gyártanak, üdítőket készítenek, különleges alapanyagokkal és fűszerekkel ismerkedhetnek meg, és mindennap más-más nemzet konyhai világába nyerhetnek betekintést.

Korosztály: 6–14 év
A tábor díja:
40 000 Ft/5 nap
Helyszín: a Városligettől nem messze, Damjanich utca 11–15.
Bővebben: www.kuktanoda.hu/nyari_napkozis_fozotaborok »


3. Falra fel!

A Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete július 5. és 9. között a Gerecse hegységben, Péliföldszentkeresztre várja a fiatalokat sziklamászó és túratáborba. Egy hét alatt a résztvevők elsajátíthatják az alapvető mozgásokat, mászótechnikákat és a kötélen ereszkedés fortélyait, megismerhetik a különböző felszereléseket, biztosítási módokat és hegymászócsomókat, ráadásul a tájékozódást és a térképhasználatot is gyakorolhatják, majd esténként tábortűz mellett oszthatják meg egymással tapasztalataikat.

Korosztály: 10–16 év
A tábor díja: 37 000 Ft/5 nap
Bővebben: www.mahoe.hu »

4. Lovagképző

Az örök slágert, a lovastábort apródképzéssel kombinálják Sümegen: az ifjú lovagok a gondos várkapitány szárnyai alatt belepillanthatnak a középkori hétköznapokba. Ügyességüket és kitartásukat lovaglással, íjászattal, úszással, bajvívással és várfutással csiszolhatják, a napi elméleti képzés során pedig a történelmi érdekességek és néhány kézművesfogás mellett a lovagias viselkedés alapjait sajátíthatják el a korhű környezetben. A július 5-én, illetve 12-én induló tábor végén zajló ünnepélyes apródavatásra a szülők is meghívást kapnak.

Kozma Kata 6,5 éves
Kozma Kata, 6,5 éves

 

Korosztály: 10–14 év
A tábor díja:
39 900 Ft/6 nap
Helyszín: Sümeg
Bővebben: www.sumegvar.hu/taborok_-osztalykirandulasok »


5. Táborok a skanzenben

Szentendrén idén nyáron is működik a Heted7 napközis tábor, ahol minden héten más-más témakörrel foglalkoznak majd. A gyerekek megismerkedhetnek a természet ajándékaival és azok felhasználási módjával, lesz sütés-főzés, kenyérdagasztás, vajköpülés és gyógynövényekből teakészítés, de kisalföldi hagyományok, mesés kézművesmesterségek, régi játékok és a paraszti világ csodás érdekességei is terítékre kerülnek: remek alkalom, hogy a városi gyerekek belekóstoljanak a vidéki életbe.

Korosztály: 6–12 év
A táborok díja:
24 500 Ft/5 nap
Helyszín: Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Bővebben: www.skanzen.hu »

Kövesdi Fanni 7 éves
Kövesdi Fanni, 7 éves


7. Fészer Somogyban

Indián, varázsló, esetleg huszár lenne a gyerek szívesen? Vagy már a jövő és a felnőttlét izgatja? Somogydöröcskén, a Somogyi Fészerben igencsak színes táborozási ajánlatokkal várják a kisebb és nagyobb gyerekeket. A fiatalabbak a varázslótáborban a csillagfigyelés, jóslás, bájitaltan és hasonló mágikus foglalkozások során észrevétlenül kommunikációt, konfliktuskezelést is tanulhatnak. Az indián táborban hagyományos indiános programok zajlanak, miközben a gyerekek közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a természettel, a huszároknál pedig természetesen a lovaglás és a történelem kerül fókuszba.

A nagyobbak számára ajánlott „Utazás a jövőm körül” egy demokratikus közösséget modellez, amelyben a fiatalok életszerű körülmények között ismerkedhetnek az egyén és a csoport működésével, az érdekérvényesítéssel és az önmegvalósítás lehetőségeivel.

Korosztály: 6–18 év
A legolcsóbb tábor díja:
22 500 Ft/6 nap
Helyszín: Somogydöröcske
Bővebben: www.somogyifeszer.hu/gyerekeknek_felnotteknek.php »


8. Nyomozás Geronimóval

A detektív egér, Geronimo izgalmas eseteit már rengeteg fiatal könyvmoly ismeri a népszerű sorozatból – a Geronimo napközis táborban pedig további olvasásra ösztönző kalandok várják a 7–12 éves detektíveket. Egérpolgárként naponta újabb tréfás, nyomozós feladatokat kell megoldaniuk, aztán a nagy izgalmakat délutánonként úszással vezethetik le a „kisegerek” júliusban és augusztusban is. A nyomozásba három helyszínen, a Budakeszi Vadaspark zöldjében, a Budavári Művelődési Házban és a Fővárosi Művelődési Házban is be lehet kapcsolódni.

Korosztály: 7–12 év
A tábor díja:
26 000 Ft/5 nap
Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben: www.bagolyvar-birodalom.hu »

Kráj Lilien, 7 éves
Kráj Lilien, 7 éves


9. Pörgés négy keréken

Autómániás a gyerek? Mindenáron vezetni akar? Akkor irány a Hungaroring! Szintén napközis táborként működik nyáron a mogyoródi gokartsuli, ahol a legalább 120 centi magas és legalább 5 éves fiúkat és lányokat profi oktatók tanítják gokartozni – a napi 60 kilométer száguldozás mellett a versenyszabályokról és műszaki tudnivalókról is lesz szó.

15 egyszerű energiatakarékos tippa bolygónkért és a pénztárcádért »
Kalandos nyári táborok: 10­+4 tábortipp gyerekeknek és felnőtteknek

Korosztály: 5–18 év
A tábor díja:
30 000 Ft/5 nap vagy 6000 Ft/nap
Helyszín: Hungaroring
Bővebben: www.gokartsuli.hu/tabor.htm »


10. Örökmozgóknak

Ha már megőrjít, hogy a kölykök minden létező dologra felmásznak, folyton ugrálnak, és vidáman tesznek minden olyasmit, amitől téged a szívbaj kerülget, akkor vidd el őket a csillebérci kalandpályára. A napközi ideje alatt neked nem kell látnod az életveszélyesnek tűnő mutatványokat, a gyerekek viszont boldogok lesznek, hogy szakképzett (tehát nem állandóan sopánkodó) felügyelet mellett az egész napos csúszást-mászást, függeszkedést, ugrándozást néha strandolással vagy kirándulással szakíthatják meg.

Korosztály: 7–14 év
A tábor díja: 26 990 Ft/5 nap
Helyszín: Csillebérc
Bővebben: www.kalandpalya.com/napkozis-tabor »

Kocsis Kinga 15 éves
Kocsis Kinga, 15 éves


+4 tábor felnőtteknek

Fotóstábor
Érdekel a riportfotózás? Van saját fényképezőgéped is? Akkor a Terepszemle Stúdió Bugacon szervezett táborában sok mindent tanulhatsz a fotózás technikai és emberi tudnivalóiról is, a fejlődést az esténként zajló képértékelős összejövetelek is segítik.

Időpont: 2010. augusztus 9–15.
Részvételi díj: 24 000 Ft
Helyszín: Bugaci Oktatóközpont
Bővebben: www.csemete.com »

Szeretettábor
Fejtágítás helyett elme- és lélektisztítás, azaz nyugalom és feltöltődés a lényege a Szelidi-tó melletti önismereti tábornak. Egy hét után vadonatúj tapasztalatokban gazdagon távozhatnak mindazok a bátrak, akik meg mernek ismerkedni saját legbelső lényükkel, és készek arra, hogy együtt rezegjenek az univerzummal. A jógafoglalkozások és a terápiás programok mellett a gyönyörű környezet is segít ebben.

Időpont: 2010. július 16–21.
Részvételi díj: 52 000 Ft
Helyszín: Dunapataj
Bővebben: www.lelekmuhely.hu »

Én és a kutyám
Lovasberény egy hétig Kutyásberény lesz: a 4+2 láb kikapcsolódásán túl a 4Tappancs kutyás életmódtábornak az is célja, hogy az ebek és gazdáik még jobban összecsiszolódjanak, még jobban megértsék egymást. A kis csoportokban, szakértők felügyelete mellett végzett közös gyakorlatok abban is segítenek, hogy még hatékonyabban tudjuk tanítani és nevelni kedvencünket, és biztos, hogy a négylábúak az esti közös szalonnasütéseket is élvezni fogják.

Időpont: 2010. július 18–24.
Részvételi díj: 35 000 Ft
Helyszín: Lovasberény
Bővebben: www.4tappancs.hu »

Élet a színpadon

Az Összpróba Alapítvány Balatonföldvárra várja azokat a felnőtteket, akiket a film és a színház világa varázsol el. A színházi kurzus vezetője idén Fullajtár Andrea, az ő választása alapján a tábor végén a résztvevők Garaczi László „Csodálatos vadállatok” című egyfelvonásosát fogják bemutatni – és nincs kizárva, hogy a közösen létrehozott előadás később, egy nyári fesztiválon is színpadra kerül majd…

Időpont: 2010. július 8–15.
Részvételi díj: 45 000 Ft
Helyszín: Balatonföldvár
Bővebben: www.osszproba.hu »

További több száz táborozási lehetőség:

Táborozás.lap.hu »

Lovastábor.lap.hu »
Sporttábor.lap.hu »
Családinapközi.lap.hu »
Nyelvitábor.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top