Szabadidő

A felhők felé félúton: hegyek legjei

Vajon hol található az égi postahivatal, ahol már a felhők között feladhatod a haveroknak szánt képeslapot? És melyik csúcsot hódította meg a legtöbb celeb? Csúcsélmények – tériszonyosoknak is.

A legkönnyebben mászható: Kilimandzsáró (Tanzánia)

Világsztárok a hegyen

Manapság egyre többen próbálják meghódítani, pedig 5895 méteres magasságával a Kilimandzsáró az afrikai kontinens legmagasabb csúcsa. Bár megmászásához nem szükséges különleges technika, a könnyelmű kalandorokat igencsak megviselhetik a magas hegyi körülmények. Épp ezért megfelelő akklimatizáció és fizikai felkészültség nélkül nem érdemes a hegynek nekivágni, mert az előzetesen laza hegyi menetnek gondolt vállalkozás könnyen rosszul sülhet el.
Úti tipp, ha mégis nekivágnál »

Hegyek

2009-ben angol sztárok is meghódították a Kilimandzsárót, köztük a Take That-es Gary Barlow, Ronan Keating és az angolok üdvöskéje, a Girls Aloud énekesnője, Cheryl Cole is. A sztárok közül többen is hegyibetegségben szenvedtek a túra alatt, melyről Cheryl Cole úgy nyilatkozott, soha életében nem csinált még semmit, ami ennyire igénybe vette volna fizikailag és mentálisan. A sztárok a jótékonysági mászással hárommillió fontot gyűjtöttek, mellyel Tanzánia malária elleni védekezését segítették. De nem csak ők. Jessica Biel is jótékony célból mászta meg a Kilimandzsárót, hogy ily módon hívja fel a figyelmet a Föld rohamosan fogyó vízkészletére és a tiszta víz fontosságára.

Rossz hír: az előrejelzések szerint a globális felmelegedés miatt a Kilimandzsáró hava öt éven belül teljesen eltűnik.

Hegyek


Még több infó: www.tanzaniaodyssey.com »

 A legszabályosabb: Fudzsi (Japán)

Szent hegy a cseresznyevirágok mögött

A japánok szent hegye, az ország jelképe kihagyhatatlan, ha az ember a Távol-Keletre téved. A majdnem tökéletesen szabályos alakú vulkán 1708-ban tört ki utoljára. A japánok úgy tartják, bolond, aki egyszer sem mássza meg a Fudzsit, de még nagyobb bolond az, aki kétszer mászik fel rá – szerintük ugyanis a Fudzsi meghódítása életre szóló élmény.

Hegyek

A középkorban a hegy a szamurájok próbáinak helyszíne volt, később már az egyszerű hívők is elzarándokoltak ide, de nők számára egészen a XIX. század közepéig, a Meidzsi-korszakig tilos volt a hegyre menni. A 3776 méter magas Fudzsit évente ma már több mint kétszázezren másszák meg. Az időjárás miatt a mászásra július és augusztus a legalkalmasabb, ezért előfordulhat, hogy meglehetősen nagy tömeg fogadja a különleges élményre vágyó utazót. Japán legmagasabban fekvő postahivatalában már a helyszínen megcímezhetjük képeslapjainkat, hogy tudassuk a világgal, feljutottunk a Föld egyik legszebb hegyére.

Rossz hír: a tömeggel sajnos a szemét is együtt jár, amely egyesek szerint az egyik oka lehet annak, hogy a gyönyörű hegy eddig még nem lett a világörökség része.
Vallásiturizmus.lap.hu »

Még több infó: www.japantravelinfo.com »

 A legszentebb: Kailash-hegy (Tibet)

A felhők felé félúton: hegyek legjeiAkire büszkék vagyunk: Ugyan Anita
A Mount Everest 8848 méter magas, a Himalája és a világ legmagasabb hegye. Eddig kb. 3000 ember járt a tetején. Közülük kb. 150 volt nő. És a 150 nőből csupán egy volt magyar. »

Az univerzum közepe

A Kailash-hegyet körbejárni nem csak egy szimpla magas hegyi trekking, ugyanis a zarándokok hite szerint az, aki körbejárja, megtisztul bűneitől és negatív karmájától. A 6714 méter magas Kailash a Himalája legszentebb hegye, amelynek a hindu, a buddhista, a dzsainista és az ősi tibeti, bön vallásban is kitüntetett szerepe van. A keleti vallásokban a Kailash-hegyet a világ pillérének, Siva lakóhelyének és az univerzum közepének is tartják.

A Kailash-hegy a világ egyik legszentebb és ugyanakkor legkevésbé látogatott helye, mivel a Tibetben található hegy megközelítése meglehetősen nehézkes. A hegyet körülölelő útvonal 53 kilométer hosszú, attól függően, ki milyen módon járja körbe, akár több hétig is eltarthat. Legrövidebb idő alatt egy jak hátán ülve tehetjük meg az utat, de azok a buddhisták, akik az út során végig földre borulásokat végeznek, három hét alatt teszik meg a zarándoklatot. A Kailash-hegyre hivatalosan nem lehet felmászni, ennek ellenére azonban, a szóbeszéd szerint, néhányan már jártak a szent hegyen.

Hegyek

Még több infó: www.tourism-of-india.com »

 A legkönnyebben elérhető: Jungfrau (Svájc)

Vonattal a felhők közé

A Jungfrau 4158 méteres magasságával a Berni-Alpok legmagasabb csúcsa. Ha a csúcsra nem is, de annak közelébe, a 3454 méteres magasságban található Jungfraujochig ma már bárki könnyedén eljuthat. És ehhez tényleg nincs szükség különleges hegymászóképességre és speciális felszerelésre, hisz Európa tetejére – ahogy a svájciak nevezik – már vonattal is feljuthatunk. Bár az elnevezésbe bele lehet kötni, hisz nem a kontinens legmagasabb pontjáról van szó, de az tény, hogy vonattal Európában ennél magasabbra nem mehetünk.

A Grindelwaldból és Lauterbrunnenből induló kisvonatok fantasztikus hegyek között kapaszkodnak fel.  Szinte karnyújtásnyira magasodnak a Berni-Alpok csúcsai, köztük a nagy hármas, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau. A cél felé közeledve a vonat az Eiger belsejében átvezető alagútban kapaszkodik tovább, ahol rövid időre meg is áll, és a hegy falában kialakított kis ablakokból már rövid ízelítőt is kaphatunk a fantasztikus panorámából.

A felhők felé félúton: hegyek legjei

A Jungfraujochon nemcsak egy kilátó, de egy komplex szórakoztató-központ fogadja a turistákat, jégpalotával, múzeummal és éttermekkel, köztük például egy indiaival is, amit először kicsit furcsának találunk, de mint később  megtudjuk, ez nem véletlen: az Európa tetejére látogató turisták jelentős hányadát ugyanis az indiaiak teszik ki – természetesen a japánok mellett. S bár bent is remekül el lehet tölteni az időt, a vonatból kiszállva mi mégsem elsősorban erre vagyunk kíváncsiak, és már alig várjuk, hogy kiérjünk végre a teraszra. A szemünk elé táruló látvány tényleg elképesztő, a szikrázó napsütésben, fodros bárányfelhők alatt havas hegycsúcsok törnek az ég felé. A hegyóriások az Alpok leghosszabb gleccserét, a 23,6 km-es Aletsch-gleccsert ölelik körül,  mely méltóságteljesen kanyarog a völgyben. A hatalmas jégfolyót látva nehéz elhinni, hogy a globális felmelegedés sajnos rajta is nyomot hagyott már.

Még több infó: www.jungfrau.ch »

A legközelebbi: Grossglockner (Ausztria)

A Keleti-Alpok királya

A 3798 méter magas Grossglockner Ausztria legmagasabb hegye, ahol a legtöbb magyar hegymászó – a Tátra után és a Mont Blanc előtt – az első komolyabb lépéseit teszi meg a magas hegyek világában. A Grossglocknerhez nem szükséges komoly hegymászótudás, csak jó állóképesség, tapasztalt vezető, no és a tériszony teljes hiánya. A beülővel, a hágóvassal és a jégcsákánnyal azonban utazás előtt mindenképpen közelebbről is meg kell ismerkedni.

A felhők felé félúton: hegyek legjei

 

Grossglockner Hochalpenstrasse
A panorámaút május elejétől októberig tart nyitva, a téli hónapokban, sőt éjszaka is lezárják. Használatáért fizetni kell (28 euró/autó), a látvány azonban minden pénzt megér.

Azok, akik nem vágynak a csúcsra, remek gyalogtúrákat tehetnek a Magas-Tauern királynőjének (Grossvenediger) és királyának lábánál, a Grossglockner panorámaútról pedig megcsodálhatják a környező hegyeket és Ausztria leghosszabb jégfolyamát, a Pasterze-gleccsert. Az 1935-ben épült Grossglockner Hochalpenstrasse nem csupán egyszerű közlekedési útvonal, a merész hajtűkanyarokkal és kilátópontokkal tarkított út a kor egyik műszaki remekműve és Ausztria egyik legnépszerűbb látványossága. Ha csak egy röpke hétvégére is, egyszer látogass el ide!
Kedvet kaptál egy alpesi mászáshoz? Túrák a Grossglocknerre »

Még több infó: www.grossglockner.at »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top