Szabadidő

5 romantikus helyszín a Balatonnál

Eleged van a zsúfolt balatoni pihenőhelyekből? Olyan helyre vágysz, ahol az áthaladó autóforgalom és a vonatok zaja helyett madárcsicsergést és a falevelek suhogását hallod? Öt ilyet is mutatunk!

Cikkünkben öt olyan települést mutatunk be – a leghíresebbtől a legkevésbé ismertig –, amelyek úgynevezett zsáktelepülések, nem vezet keresztül rajtuk út. Ezekbe a falvakba csak úgy juthatunk el, ha kifejezetten oda indulunk.

Lakosok száma: 984

www.szigliget.lap.hu

1. Szigliget – szívünk csücske

Az egyik legismertebb és legkedvesebb balatoni nyaralóhely. A vidék romantikája a múlt emlékeivel alkot tökéletes harmóniát. Számos művészt megihletett már a táj szépsége. Neve korábban Sziget-liget volt, hiszen a települést a 19. századig minden irányból víz vette körül. Akkor a Balaton lecsapolásával vált Szigliget a ma ismert félszigetté.

A több vulkanikus dombon elterülő falu már a római korban lakott volt, a legrégebbi épített emlék a 12. századi Avasi templom jó állapotban fennmaradt romja. A falu felett álló, 1262-ben épített vár a legenda szerint egy villámcsapás után felrobbant, de az 1990-től tartó folyamatos rekonstrukciós munkáknak köszönhetően jó állapotban látogatható. Ha érdeklődésünk nem történelmi jellegű, akkor is mindenképpen megéri felsétálni, mert a várból fenséges táj tárul elénk.

Északra és keletre a Badacsony és a Szent György-hegy vulkanikus csúcsa emelkedik ki, az oldalukon hosszú, párhuzamos szőlőtőkesorok futnak. A Tapolcai-medencében geometriai alakzatokként rajzolódnak ki az aranysárga búzatáblák, kis ligetek, köztük apró autók és makettre emlékeztető vonatok töltik meg élettel a tájat. Délre és nyugatra a Balaton és a szigligeti öböl tárul elénk, a vízen fehér vitorlások és sétahajók közlekednek.

Szigliget - Fotó: Papp Gergő
Szigliget – Fotó: Papp Gergő

 

A Várhegy oldalán települt Öregfalu különleges, mediterrán hangulatú, meredek, kanyargós kis utcáiban bájos, apró zsúpfedeles házak húzódnak meg. Érdemes még megtekinteni a 19. században átalakított Esterházy-kastélyt, amely ma Írók Alkotóházaként működik. Ha nagy nyári kánikulában érkezünk ide, akkor a kastélyhoz tartozó tizenöt hektáros park sűrű lombos fáinak árnyékában találunk menedéket. Nem mellékesen igazán romantikus hely egy kis sétára.

Szigligeten sem szállásban, sem jófajta borozóban, étteremben nincs hiány, válasszuk ki a leghangulatosabbat egy tökéletes nap méltó befejezéséhez.

Lakosok száma: 251

Megközelítés: autóval a Zánka–Tapolca-úton, Köveskál után, egy hosszú egyenes bekötőút vezet a faluba.

www.szentbékkála.hu

2. Szentbékkálla – az élő skanzen

A Káli-medence egyik csodálatos kis falva körülbelül tíz kilométerre fekszik a Balatontól, a Fekete-hegy lábánál. A Zánkát Tapolcával összekötő útról jobbra lekanyarodva gyönyörű sárga repceföldek között közelíthetjük meg a települést. A falu olyan, mint egy skanzen, de itt a múlt század elejét idéző fehérre meszelt, jellegzetes balatoni motívumokkal díszített apró házak, vastag kőkerítések és zegzugos utcák egy élénk és vidám közösségnek nyújtanak otthont. A falutól egy rövid sétányira található a híres kőtenger, ahol mintha egy óriás dobálta volna egymásra a hatalmas sziklákat. A Fekete-hegy oldalán elindulva borospincék és présházak között juthatunk el csúcson magasodó Eötvös-kilátóba, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik a Káli-medencére, és a távolban a Balaton vize is megcsillan. Nyáron rengeteg kulturális és gasztronómiai program várja az idelátogatókat.

Szentbékkálla - Fotó: Papp Gergő
Szentbékkálla – Fotó: Papp Gergő

Lakosok száma: 308

Megközelítés: Balatonakali vagy Mencshely felől autóval.

www.dörgicse.hu

3. Dörgicse – egy jó borozás

Dörgicse az egyetlen kivétel az összeállításunkban, hiszen a Balatonakalit Mencshellyel összekötő út mellett fekszik, de mivel ez nem túl forgalmas útszakasz, így itt is szinte háborítatlan nyugalom fogadja a látogatót. A Balatontól 5 kilométerre található kis faluból csodálatos kilátás nyílik a magyar tengerre. Ezt a legjobban a Halom-hegyről vagy a Gernye-hegyi pihenőből élvezhetjük. A tópartot autóval vagy biciklivel gyorsan meg lehet közelíteni, ha kedvünk támad a strandon pihenni, fürdőzni. Igaz, ha biciklivel közlekedünk, akkor a visszaúton kemény emelkedőre kell számítanunk. A településen, amely három faluból egyesült (Alsó-, Felső- és Kisdörgicse), számos templomrom és több máig működő templom található. Mégis, a legtöbb embert a finom helyi bor és a kiváló túraútvonalak vonzzák. Dörgicsén a borászat több ezer éves hagyományra tekint vissza, már a Római Birodalom idején messze földön híres volt az itteni fehérbor.

Dörgicse - Fotó: Papp Gergő
Dörgicse – Fotó: Papp Gergő

 

Érdemes már a pünkösdi hosszú hétvégén felkeresni, hiszen más Balaton-felvidéki településekkel együtt itt is megrendezik a Nyitott Pincék Napja borkóstoló fesztivált.
Nyáron számos kulturális programmal csábítják a turistákat, a Dörgicsei Kulturális Napok idén július 19-e és 27-e között kerülnek megrendezésre.


Lakosok száma: ismeretlen

Megközelítés: autóval, ha Balatonfüred felől érkezünk, akkor Aszófő előtt keressük a kis sajkodi bekötőutat, onnan 800 méter a település.

www.tihany.hu

4. Sajkod – a legszebb strand

Aki már utazott a Balaton északi partján, az mindenképpen elhaladt e bájos kis település közelében, csak nem biztos, hogy észrevette. A Tihany-félsziget nyugati csücskében a Bozsai-öbölre néző üdülőtelepülést könnyű megtalálni (alig 1 kilométerre fekszik a 71-es úttól), de annál nehezebb elfelejteni. Tihany nyüzsgése után érdemes felkeresni a kis nyaralófalut, amely a Balaton egyik legszebb strandjával büszkélkedhet. A Csúcs-hegy oldalán a sűrű növényzetben megbújó településről kiváló kirándulásokat tehetünk Tihany belsejébe a Belső-tóhoz vagy az illatos levendulamezőkhöz, de a hely igazi vonzereje mégis a piciny strand.

Naplemente
Naplemente

A környéken a partszakasz szinte teljesen megőrizte régi, természetes jellegét. Festői környezetben pihenhetünk, és ha sétálni van kedvünk, a parton továbbhaladva a vízpart szélén futó erdős úton teljes magányban gyönyörködhetünk a tájban. Érdemes estig maradni, vagy csak egy fél órára megállni itt az esti órákban, mert a Balaton-partról talán innen a legszebb a naplemente.

Lakosok száma: 152

Megközelítés: autóval Zánkáról, vagy Révfülöpről Köveskálig kell elmenni, ahonnan egy tábla irányít minket az eldugott zsákfalu irányába.

5. Balatonhenye – ahol megállt az idő

A Káli-medence elfelejtett Árpád-kori apró települése igazi zsákfalu, még a városokból leköltöző, nyaraló családok sem igazán fedezték fel. A Balaton-parti nyüzsgés, amely nyáron a Káli-medencében is valamelyest érezhető, az Balatonhenyéig szinte egyáltalán nem ér el. Itt úgy érezhetjük, hogy megállt az idő. Az autók monoton zúgása helyett madárcsicsergést és a falu főutcáján halkan csörgedező Dobogó-patakot halljuk. A faluba megérkezvén az idegeneknek kijáró kedvességgel, de méregetve tekintenek ránk, itt tényleg nem jár annyi turista. A faluból több gyönyörű túraút is indul, akár a Művészetek Völgye fesztivál központja, Kapolcs is megközelíthető innen gyalog. A környéken terem a híres juhfark szőlő, és itt található a Káli-medence legöregebb fája, egy 400 éves bükk. A felfedezésre váró falu természetközelségével, csodálatos csendjével azonnal magával ragadja az idelátogatókat.

Balatonhenye - Fotó: Papp Gergő
Balatonhenye – Fotó: Papp Gergő

Tipp: Nézegess fotókat a csodálatos Balaton-felvidékről. Kattints ide a képekért! »

Káli-medence.lap.hu
Balaton.lap.hu
Utazas.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top