Cornwall, az angol Riviéra

Bár kicsi az esélye, hogy a néhány napos Cornwall-túra megúszható kiadós eső vagy ködös reggel nélkül, a szél pedig kifejezetten csípős, a tengervíz hideg, azért a brit családoknak mégiscsak ez a legkedveltebb hazai nyaralóhelyük.
Csíkos szélfogókkal és a homokba cövekelt sátrakkal telepednek ki a tengerpartra, a fázósabbak szörfruhába bújnak, és máris a hullámok közé vetik magukat.

Amíg nem jön a dagály, a strandolók tarka tömege lepi el a partszakaszt, aztán délután 5-6 körül mindenki a hóna alá kapja a cókmókját, felvonul az öbölből, és visszaadja a tájat az elemeknek. Amikor a partot körülölelő vörös sziklaalakzatokat fehér habok kezdik nyaldosni, már sehol egy lélek. Csak a sirályok vijjognak, és küzdenek a varjakkal a levegőben.

Strandolás angol módra

Cornwall Anglia legszegényebb, de talán épp ezért kétségkívül legszebb megyéje. Egy apró csücsök a térképen, amiről mintha megfelejtkezett volna ez a világokat meghódító, gazdag ország. Mesés partszakaszain 431 kilométeren keresztül kacskaringózik a délnyugati túraútvonal, amely gyakorlatilag végigvezet az összes fontos látványosságon. Az út minden szakasza kellemes sétával bejárható, a nehezebb emelkedőket pedig elfeledteti a végtelen horizonton elnyúló szirtek, a buja kertek és az apró, nádtetős kunyhókkal pöttyözött halászfalvak látványa.

A tintageli régi postahivatal

A gyaloglásnál persze van kényelmesebb megoldás is. A híresebb partszakaszok, falvak és strandok felett parkoló várja az autóval érkezőket, 2-3 fontért akár egész napra otthagyhatjuk a járgányt. A helyi buszokat nem ajánlom. Bár a környék halászaival és parasztasszonyaival így könnyebb szóba elegyedni, de az egyik helyről eljutni a másikba kész tortúra.
Cornwallban és a szomszédos Devonban mintegy 100 különböző busztársaság működik, a járatok menetrendjeinek az összehangolása azonban nem az erősségük. Ha az ember nem vigyáz, átszálláskor nem mindig talál aznapra csatlakozást. Éjszakázni az olcsóbb ifjúsági szállókban 15-20 fontért lehet, de az ágyakat általában jó előre lefoglalják a nagy létszámú túracsoportok. A panziókban a szobák ára személyenként súrolja a 30 fontot. De ha már autót bérelünk, akkor abban bőven elfér egy sátor is. Szóval irány a kemping!

Kempingezés a Widemouth-öböl fölött

Bár az angolok hosszú hétvégéiken sáskahadként szállják meg az egész megyét, és ilyenkor nem árt a sátorhelyeket előre lefoglalni (ez plusz 2-3 fontot jelent fejenként), általában az egész part mentén könnyűszerrel találni jól felszerelt és csodálatos kilátást nyújtó kempingeket 6-10 fontért. A sirályok hajnali zsivaja benne van az árban, és ha valaki kint felejt éjszakára egy kis elemózsiát, előszeretettel csinálnak disznóólat a sátor környékéből.

Az északi partszakasz hajóroncsokkal, misztikummal és legendákkal teli vadregényes vidék. Tintagel szélén, mesébe illő környezetben egy 13. századi vár romjai kápráztatják el az embert – állítólag itt állt a legendás Arthur király erődje. Valamivel délebbre érdemes megállni Bedruthan Stepsnél, ahol libasorban magasodnak ki a hatalmas sziklaszigetek. Dagálykor a tengerből, apálykor pedig a vöröses homokból. Ez a látvány az egész északi partra jellemző: 20-30 méteres sziklák váltakoznak hosszan elnyúló, homokos strandokkal. Errefelé található a szörfösök paradicsoma, a Fistral Beach, valamint Newquay városa, ahol azok sem unatkoznak, akik nem érik be a természetben való gyönyörködéssel. Éjszakai szórakozóhelyek, üzletek, kávézók gondoskodnak egy kis városi nyüzsgésről, de az ember befizethet egy nyílt vízi horgásztúrára, elmehet állatkertbe vagy vízi vidámparkba is, ha kalandra vágyik.

A délebbre fekvő St. Ives halászváros nem kevésbé népszerű, mégis nyugodtabbnak tűnik – mintha megállt volna az idő. Macskaköves szűk utcácskái merészen kanyarognak fel a hegyre, apró ablakos házikóiban helyi specialitásokat árulnak a turistáknak: darált hússal és krumplival töltött ropogós cornish pastyt, a tejszínes vajhoz hasonló clotted creamet vagy az abból készülő tejkaramellát, a fudge-ot. Az igazán ínyencek nem hagyhatják ki a tengeri ételeket sem, esős délutánon pedig feltétlenül üljünk be valamelyik hangulatos teázóba, és fogyasszunk el egy igazi cornish cream tea-t, eperlekvárral és clotted creammel megkent édes pogácsát, azaz scone-t, amit forró tejes teával öblíthetünk.

Tintagel vára

Akár az északi part utolsó állomásának is tekinthetjük Land’s Endet, Anglia legnyugatibb pontját. Aki kicsit félrevonul az itt felhúzott óriási szórakoztató- és bevásárlókomplexumtól, és tesz néhány métert a túraútvonalon, valóban a világ végén érzi magát. A szögletes sziklaoszlopok között háborog az Atlanti-óceán, a horizont a végtelenségig tágul, a messzeségben valahol ott van Kanada.

Land’s End

Cornwall déli partjáról azt mondják, passzívabb, unalmasabb, nekem mégis ez lett a szívem csücske. A rikító zöld pázsittal, a megye jelképévé vált virágokkal, lila korni erikákkal és narancs liliomokkal borított dombok szelíden ereszkednek a tengerbe, a lágy hullámokon szikrázik a nyári napfény. Itt, mintegy 50 kilométerre a legnyugatibb ponttól, a Lizard-félszigeten van Anglia legdélibb pontja, amit egy hófehér világítótorony jelez. Egy könnyed túrányira rejtőzik tőle a varázslatos Kynance Cove, ahol apálykor széles homokhíd köti össze a zöld sipkás sziklaszigetekké összeálló szerpentinköveket a szárazfölddel, felette pedig lapos, puha tisztás várja a piknikezőket.

Kynance Cove

A félsziget túloldalán egy tündéri kis halászfalu, Cadgwith dicsekszik „az ördög serpenyőjével”. Ez a különös, növényzettel benőtt, természetes híd évtizedekkel ezelőtt jött létre, miután beszakadt egy barlang a kis öböl felett. Akad persze emberi alkotás is: Marazion közelében, a St. Michael’s Mount a francia Mont St. Michel brit megfelelője. A szigetdomb tetején messziről tündököl a 12. századi vár, egykori kolostor, börtön és erőd, 300 éve pedig a St. Aubyn család otthona. Apálykor kikövezett úton sétálhatunk be a szigetre, dagálykor csónakok furikázzák a látogatókat. A tenger mozgásáról itt sem árt előre tájékozódni, mert bizony megesik, hogy séta közben jön az ár, és az óvatlan turista térdig a vízben gázolva ér partot. 

A másik kihagyhatatlan csoda a 750 férőhelyes, sziklába vájt Minack Színház, melyet egy brit asszony, Rowena Cade épített 1931-től egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig. Az ókori drámák színhelyére emlékeztető szabadtéri kőszínház a cornwalli esték egyik legkedveltebb célpontja. Nappal is látogatható – 3,50 fontért –, de akkor már érdemesebb plusz 5 fontot rászánni, és elcsípni egy előadást. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy mit. Ha nem tetszik a darab, gyönyörködhetünk a tenger látványában, napnyugta után a csillagokban, vagy az ezüst folyosóban, amit a telihold vetít a fekete óceánra. Mindeközben pedig kortyolhatjuk a borunkat, és falatozhatunk a piknikkosárból, ami elkerülhetetlen kelléke egy Minack Színház-látogatónak. Aki ennél is több kultúrára vágyik, annak a St. Ivesben 1993-ban megnyílt Tate Galériát ajánlom, ahol többek között cornwalli festők ismerős tájképeire bukkanhatunk.

A Minack színház

Bár nem könnyű, de ha mégis sikerül elszakadni az óceán vonzásától, a megye belsőbb részei is tartogatnak meglepetéseket – mindez garantáltan legfeljebb 30 kilométerre a parttól! Vaskori emlékeket őriznek Carn Euny növényzettel sűrűn benőtt romjai, ahol megismerkedhetünk a kelták föld alatti kunyhóinak és katakombáinak titkaival. Cornwall gazdasági aranykorát idézik az egykori ón- és rézbányák, amikből mára a szivattyúzáshoz és szellőztetéshez használt motorházak és az égbe meredő kémények maradtak meg a leginkább látványos mementóként.

Eden Projekt

Persze nem minden csak a múltról beszél. A 12 hektáron, St. Austell mellett kialakított Eden Project hatalmas, futurisztikus buráiban a Föld legkülönbözőbb klímáit stimulálták. A több mint 100 ezer növényt bemutató egyedülálló „globális kert” ma már minden nyolcadik Cornwallba látogató turista úti céljai között szerepel. És végül ne feledkezzünk meg a paradicsomi természeti környezetben furcsán ható szélmalomfarmokról sem, melyek ellen hiába szólalnak fel „Kernow” (ahogy Cornwallt a helyiek mondják) konzervatív lakói.
Márpedig szél, az van bőven. Különben még azt hinnénk, valamelyik egzotikus tengerparton járunk. Pedig ez „csak” az angol Riviéra.

Fórumajánló:
Anglia – déli rész »

Fotó: Lausek Esther