Szabadidő

Cseresznyevirág-ünnep a Füvészkertben

Idén elõször Nabekura Shinichi japán nagykövet úr a Füvészkertben hódol a legszebb japán szokásnak: egy kedves és kötetlen piknik keretében gyönyörködik a japán cseresznyék virágzásában.

A cseresznye – akárcsak hazánkban – Japánban sem egy időpontban virágzik, ami részint a japán szigetek észak–dél irányban elnyúló elhelyezkedése miatt, másrészt a különböző fajták eltérő virágzási ideje miatt alakul így. A helyi televíziók és rádiók időjárás-jelentéseiben igyekeznek előre közölni a virágnyílás várható idejét. Ezt az előrejelzést az emberek mindig nagy érdeklődéssel várják, hiszen időben kell tudniuk, mikorra várható, hogy felkészülhessenek a „virágnézéssel” egybekötött ünnepségekre. Még így is komoly feladat és szervezési munka a fesztiválok előkészítése, mert a virágzás időpontját az időjárás alakulása is befolyásolja, és összesen csak pár napig tart.






A virágnéző ünnepségeket (japánul hanami) az egész országban mindenütt megtartják, a virágzás idejétől függően néhány hét eltéréssel. A cseresznyevirágok nagyon érzékenyek és finomak, alig néhány napig lehet megtekinteni a virágzó fasorokat, utána a virágszirmok lehullanak. Ezt a pár napot a japán emberek alaposan ki is használják. Van, aki családostul, van, aki a munkahelyéről, kollégákkal vonul ki egy közeli parkba vagy kirándulóhelyre, ahol leterítenek egy pokrócot, ételt és italt visznek magukkal, esznek, isznak, tréfálkoznak, énekelnek, esetleg régi táncokat járnak, azaz egy piknikkel ülik meg a tavasz beköszöntét.







• Piknik a Füvészkertben •







A füvészkerti program zártkörű részét április 5-én délelőtt 10 órakor az ELTE rektora, dr. Hudecz Ferenc nyitja meg, Nabekura Shinichi japán nagykövet úr megtisztelő jelenlétében. A piknik a Füvészkert japánkertjében kap helyet: padokra, leterített pokrócokra ülhetnek kedves vendégeink, hogy megcsodálhassák a japán cseresznyék és magnóliák virágait. A piknik ételeit és italait az autentikus japán gasztronómiai hagyományok szerint válogatjuk össze.

Mindezek mellett a kert kastélyépületének nagytermében kiállítás nyílik, melyen botanikai témájú könyvek, fotók, illetve bonszaiok kapnak helyet. A piknik ideje alatt egy emlékfa kerül elültetésre a meghívott vendégek jelenlétében.

A sakuraünnep házigazdái: dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora, az ELTE Botanikus Kertje, az ELTE Kelet-Ázsiai Tanszéke, az ELTE Egyetemi Könyvtára.
A sakuraünnep díszvendége: Nabekura Shinichi, Magyarország japán nagykövete.


Fogadj örökbe egy facsemetét!

A vendégek jelenlétében kerül elültetésre egy emlékfa. A Füvészkert lehetőséget biztosít arra is, hogy a jelen lévő vendégek, illetve az idelátogató nagyközönség örökbe fogadjon sakuracsemetéket, melyek ünnepélyes elültetésére április 13-án kerül sor a lágymányosi cseresznyéskertben, melynek fái japán ajándék növények.

A sakura nagyon sok művészeti alkotás témája, rengeteg vers és dal örökíti meg e nemes növényt. A virágnak szimbolikus jelentése van, mivel a virágok rövid élete a tisztaság és egyszerűség eszményét tükrözi.





A programhoz kapcsolódóan az Egyetemi Könyvtárban „Japán kultúra és hagyomány az ELTE gyűjteményéből” c. kiállítás nyílik.
Az ArtUnio–KoRenArt Egyesület és a Füvészkert együttműködésében lehetőség nyílik képzőművészeink számára a helyszíni alkotásra. Az egyesületnél regisztrált művészek alkotásaiból kiállítás nyílik, melyet mind a Füvészkertben, mind az egyesület szentendrei galériájában meg lehet tekinteni.

A program nyitott, nagyközönségnek szóló része április 6–15-ig tart. Ebben az időben a látogatók letelepedhetnek a fűre (aki nem hoz magával plédet, az kaphat a Füvészkerttől kölcsönbe) vagy a padokra, és akár piknikelhet is, miközben gyönyörködik a virágzó cseresznyefákban.
Akinek megtetszik, otthonra is vásárolhat egy fiatal fát, vagy ami ennél is nagyszerűbb, örökbe fogadhat egyet. Ezeket az örökbe fogadott fákat a Füvészkert szakemberei fogják elültetni az ELTE lágymányosi campusa melletti cseresznyéskertben április 13-án 13 órakor. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top