Szabadidő

Egynapos kirándulások

Külföldre menni mindig kaland, még akkor is, ha a kiruccanásra csak egy napunk van. Néhány óra autózással az országhatárt elhagyva, a világjárók kíváncsiságával akár egy nap alatt is felfedezhetjük egy másik ország városának titkait.





Bécs – Ausztria





 Nem tartozik Bécs nevezetességei közé, de én minden alkalommal betérek a Starbucks-ba és a Nordsee-be, mert rajongok a különleges kávékért és a halas szendvicsekért.

Nem hagyom ki a kedves, apró kis boltot, a Xocolat-ot sem – ahogy neve is sejteti, ez az üzlet igazi paradicsom a csokoládé szerelmeseinek.






Ausztria fővárosának egész évben varázslatos a hangulata. Ha jártunk már itt, sétáink során ismerősként köszön vissza az összes lovas kocsi, a Hofburg, valamint a Szent István Székesegyház (Stephansdom) 97 m magas tornya, amely egyben a város jelképe is. Sőt, talán cinkos mosolyunkat sem tudjuk elrejteni, amikor a táncoló magyar fiúkat látjuk. A bécsi utcák mellett kellemes sétákat tehetünk a Városi Parkban (Stadtpark) illetve a Schönbrunni Kastély (Schloss Schönbrunn) kertjében, ahol – ha szerencsénk van – kézből etethetjük a mókusokat.

Mi, csajok meglehetősen szívesen kapcsoljuk össze a bécsi kirándulást egy kis vásárlással, de remek program lehet egy-egy kiállítás is a Múzeumnegyedben.

Budapest-Bécs távolság: 250 km


Hasznos linkek:
Museums Quartier »
Bécs.lap.hu »
Xoxolat »








Graz jelképe, az óratorony




Graz – Ausztria


A Mura mindkét partján, gyönyörű hegylánccal körbeölelve fekszik Graz, a város, amely 2003-ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Igazán meglepő látványt nyújt a Mura folyón lebegő fém-sziget (a Murinsel), akárcsak az olaszos, árkádokkal körülvett udvar, a bronz kút (Das Landhaus). 
Óvárosa a császári várral (Schlossberg), a híres kettős csigalépcsővel, és a városi parkkal a világörökség része. Akárcsak a Graz jelképé vált óratorony (Der Uhrturm), ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Várhegyre.

Grazban tekinthető meg Európa legnagyobb, 30.000 darabból álló fegyver- és páncélzatgyűjteménye. A város gyönyörű épületei és természeti kincsei mellett mozgalmas kulturális élete is sok látogatót vonz.

Budapest – Graz távolság: 430 km

Hasznos linkek:

Graz honlapja »
Graz Turizmus »







A Murinsel – a különleges építmény hídként és kávézóként is funkcionál.






Pozsony – Szlovákia


Szlovákia fővárosa Bratislava, vagyis Pozsony. Külvárosa, mint a legtöbb kelet-európai városnak, nem túl szép látvány – lakótelepek végeláthatatlan sora -, de a belváros apró ékszerdoboz, amelyet ural és meghatároz a négyszögletű vár (Bratislavský hrad). A belváros apró, így könnyen bejárhatjuk. Jól megfér egymás mellett a modern és a régi, és bár gyönyörű a látkép az Új Híd (Novy Most) tornyának étterméből, sokkal varázslatosabb a zegzugos kis utcákon, a régi házak között sétálni.







A pozsonyi vár
Kihagyhatatlan a Szent Márton székesegyház (Dóm sv. Martina), amelynek tornyán hatalmas, aranyozott királyi korona csillog, emlékeztetve arra az utazót, hogy a koronázó városban jár. A Mihály kaput (Michalská brána) nem csak azért érdemes megnézni, mert a város középkori erődrendszerének egyetlen épségben megmaradt kapuja, hanem azért is, mert a torony kilátójából, madártávlatból nézegethetjük az óvárost.

Budapest – Pozsony távolság: 200 km

Hasznos linkek:
Pozsony honlapja »
Pozsony.lap.hu »






Maribor – Szlovénia


Szlovénia második legnagyobb városa Maribor, amely a Dráva partján, a Pohorje-hegység lábánál fekszik. Leginkább a síelés szerelmesei ismerik, pedig földrajzi adottságai miatt méltán kiérdemli a szép jelzőt, mozgalmas történelme miatt pedig nemcsak a városnak, hanem a legtöbb háznak is története van. Az Óvárosban a Kastély teret (Grajski trg) műemlék házak szegélyezik és nevét az északi részen épült kastélyról kapta, amelyben most a Maribori Múzeum működik. A Fő téren (Glavni tgr) áll a városháza óratornyos épülete, amely minden utazó képzeletét megragadja.







Maribor

Sétánk során mindenképpen érdemes útba ejteni a régi zsinagógát (Sinagoga), a Zsidó- és Vízi-Tornyot (Židovski Stolp, Vlodni Stolp), valamint a Bíró-tornyot (Sodni Stolp), amely a régi városfal sarkán állt. Kellemes perceket tölthetünk a Városi parkban (Mestni park), és meglepő látvány a Piramida a várrommal. A város nevezetességeihez tartozik az Öreg szőlőtőke is (Stara Trta – Vojašniška ulica 8.), amely a világ legöregebb még ma is termő szőlőtőkéje, és hivatalosan is a város természeti és kulturális örökségének része. A szőlőtőke metszése és szüretelése minden évben népünnepély.

Budapest – Maribor távolság: 490 km

Hasznos link:
Maribor honlapja »






Nagyvárad – Románia


Erdély úgy járja át a szívet, mint levegő a tüdőt. Nagyvárad a Sebes-Körös partján fekszik, és a helyiek csak Váradnak nevezik. A város központjában, a Szent László téren látható a Szent László templom, és vele átellenben a város egyik legszebb épülete, amely az ország legnagyobb szecessziós palotája is, a Fekete Sas Palota, amelyet a régi Fekete Sas Fogadó helyén építettek.







Nagyvárad






Ha autóval – vagy motorral – vágunk neki a világ felfedezésének, gyakran probléma az útvonal megtervezése. A két weboldal nem csak a tervezésnél, hanem a későbbi tájékozódásnál is nagy segítség lehet:
• Map24.com »
• Viamichelin.com »

Városi sétánk során ne hagyjuk ki, és nyugodtan csodálkozzunk rá a Püspöki palotára, a Városházára, vagy a Holdas-templom nevű ortodox székesegyházara, ami nevét a homlokzatába épített, és ma is forgó Holdat ábrázoló gömbről kapta. Ady 1900-1903-ig újságíró volt Nagyváradon, a költő emlékmúzeumát kedvenc kávéházában, a Müllerájban rendezték be, ahol idejének jelentős részét töltötte.

Budapest – Nagyvárad távolság: 300 km

Hasznos link:
Nagyvárad.lap.hu »
Képes Nagyvárad »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top