Szabadidő

Ashley és Mary Kate Olsen

Az Olsen ikrek, Ashley Fuller és Mary Kate 1986. Június 13-án születtek. Anyjuk, egy barát bátorítására beküldött néhány fotót egy modellügynökségnek, hátha modellkedhetnek, vagy szerepet kapnak egy reklámban a kislányok.




1987-ban, 6 hónapos korukban „mehettek” is az első meghallgatásukra. Egy új sorozat, a Full House számára kerestek ikreket. Csak egy lány szerepét kellett alakítaniuk, de azért volt szükségük ikrekre, mert csecsemők 20 percnél többet nem dolgozhattak egy nap. A sorozat eleinte nem volt nagy siker, de a nyári ismétlések során egyre többen nézték.





A sorozatot sokan kizárólag az időközben felcseperedett Olsen ikreknek tulajdonították. Hat éves korukban megkapták első filmes szerepüket a „To Grandmother’s House We Go”-ban. 1992-ben albumot is kiadtak, amit egy évvel később újabb követett. Mindkettő platina lett és több millió dollárt hozott.





A Full House-nak azonban 1995-ben vége szakadt. Ügynökük szerint a lányok karrierjének annyi, de szerencsére nem lett igaza.

Még az ikrek szüleinek válása sem akadályozta őket abban, hogy újabb albumokat és videókat csináljanak. 1998 őszén képernyőre került új sorozatuk, a Two of a Kind, amely töretlen sikernek örvend.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top