Szabadidő

Seal

Sealhenry Samuel 1963-ban született Londonban. A brit soul-zene 90-es évekbeli feltámadásának egyik vezéregyénisége az óceánon innen és túl is nagy sikereket aratott elsõ két albumával.




Testében nigériai, brazil és afro-karib vér egyvelege csörgedezik. Először 11 évesen lépett fel iskolájában, de zenei karrierje csak sokkal később kezdett el gyümölcsözni. Bár sok-sok demot készített, nehezen tudott betörni a zenebusinessbe. Összefutott egy Chester nevű rapperrel, aki összehozta Adamski producerrel. Vele született meg a Killer című dance-szám, amelyet az angol discok egyből felkaptak. A közös munka nem tartott sokáig, Seal megjelentette Crazy című első szólódalát. A 90-es évek dance-zenéjét kombinálta komolyabb gitár- és dalszövegrészletekkel, és a közönség imádta. Első albumából 3,5 milliót adott el országszerte, sőt az 1992-es BRIT Awardson annyi díjat vitt haza amennyit csak tudott. Kiváló második, 1994-es albumából már 5 millió kelt el, és ezt követte romantikus Kiss from a Rose című balladája a Mindörökké Batman filmzenei albumáról, amelyért 3 Grammyt is kapott 1996-ban. Következő korongjára 3 évig készült, a Human Being-en mégsem találhatunk akkora slágereket, mint az első kettőn.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top