Szabadidő

Emma Bunton

Emma a Spice Girls legfiatalabb tagjaként 1976-ban született, Észak-Londonban. 156 centijével nem éppen az égimeszelõk közé tartozik, de hogy csak eddig fog nõni, 3 évesen még nem lehetett tudni.




Ekkor már modellkedett ugyanis, bár itt nem a magasság számít – hanem talán éppen a szemek, amiért férfirajongók ezrei vannak oda. A „fogkrémlány”-ra még ma is sokan emlékeznek. Szülei 11 éves korában elváltak, de ő átvészelte a nehéz időszakot is, köszönhetően más elfoglaltságainak – a suliban tánc- és színjátszóórákat is vett. Szülei nem engedhették meg maguknak, hogy színművészeti iskolára járassák, de szerencsére ösztöndíjat kapott, így folytathatta álmát.





Ez később részben kiteljesedett a Spice Girls-szel, akikkel sikert sikerre halmozott, de a szétágazó szólókarriereknek köszönhetően végül szétesett az együttes. Még a többi lánnyal együtt szerepelt a Spice Girls filmben, ami a mozikban sikeres lett, de természetesen a kritikusok nem voltak elragadtatva a félamatőr színészi teljesítménytől. Manapság újra egyedül járja a slágerlistákat, nálunk mérsékelt, hazájában annál nagyobb sikerekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top