Shine

Nem dobja piacra Michael Jackson inspirálta termékeit a Louis Vuitton

A botrányos dokumentumfilm előtt bemutatott kollekció csak részben kerül majd kereskedelmi fogalomba.

A Louis Vuitton divatház január 17-én mutatta be legújabb, őszi–téli férfiruha-kollekcióját, melynek számos elemét Michael Jackson stílusa inspirálta. Január 25-én aztán a Sundance filmfesztiválon levetítették a néhai popkirály pedofil ügyeiről szóló, Leaving Neverland című dokumentumfilmet.

Ennek nyomán a divatház döntéshozói úgy határoztak, hogy bár a teljes kollekciót nem vonják vissza, a Michael Jacksonra egyértelműen utaló ruhadarabok és kiegészítők nem kerülnek kereskedelmi forgalomba.

(Getty Images/Louis Vuitton)

„Szigorúan elítélem a gyermekek bántalmazásának minden formáját, az erőszakot vagy az emberi jogok megsértését” –fogalmazott Virgil Abloh, a divatház művészeti vezetője. Hangsúlyozta, hogy a kollekcióval az volt a szándéka, hogy Michael Jacksonra mint popkulturális ikonra utaljon, aki művészek és divattervezők egy egész generációjára hatott.

„A gyermekek biztonsága és jóléte rendkívül fontos a Louis Vuitton számára. Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk emellett” – mondta Michael Burke, az LV  elnök-vezérigazgatója.
via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top