Shine

Beégette a Meki a dizájnert, aki papírtasakjaira hasonlító cipőket tervezett

Egy piros papucscipőn nevet most a net.

A Balenciaga divatház időről időre felhívja magára a figyelmet valami őrültséggel. Hol több százezerért kínálja az IKEA Frakta táskát, hol szemeteszsákra hasonlító öltözéket tervez, most pedig egy piros papucscipője borzolta fel a kedélyeket, amely mellett még a McDonald’s sem tudott elmenni szó nélkül – amit meg tudunk érteni.

Azok ugyanis nagyjából annyi bájjal és kifinomultsággal rendelkeznek, mintha valaki a mekis sült krumplis tasakot húzná a lábára, amit joggal és okosan észre is vettek a fast food étteremnél, és gyorsan posztolták saját változatukat a témára, finoman beégetve vele a divatházat.

Bár a svéd mekisek nem nevezték nevén a Balenciaga luxusmárkát, a net népe rögtön vette a lapot, és felváltva nevetett egy jót, vagy épp megjegyezte, Cristóbal Balenciaga forogna a sírjában, ha látná, mit tesz Demna Gvasalia a divatházával. Jó páran voltak azok is, akik a rebellis Moschino márkát emlegették fel, amely már 2014-ben kifutóra vitte a piros-arany dizájn minden szépségét.

Fotó: instagram/mcdonaldssverige és c21stores

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top