5 dolog, ami biztosan divatos lesz 2019-ben

Elindult 2019, lássuk, milyen divattrendekkel kezdődik az új év.

1. Halászháló

A New York-i, Londoni és Milánói Divathetet is letarolták a rojtos rátétek és a halászhálóhoz hasonlatos öltözékek, láthattuk a Salvatore Ferragamo, a Dior, az Osman vagy Sonia Rykiel kifutóján is. A necchálósan apró vagy óriási lyukacsos verziók egyaránt elfogadottak, és ahogyan a divatbemutatókon láthattuk, az is elegendő lehet, ha csak a ruha aljára vagy az ujjak végére kerül egy kis hálós dekor.

Megnézem
Összes kép (8)

A hálós anyagú ruhákra persze érdemes úgy tekinteni, mint plusz rétegre, ami kétségtelen, izgalmasabbá teheti megjelenésünket. Választhatunk belőle mellényt vagy maxiruhát is, de a makraméval végződő szoknyák, felsők is divatosak lesznek, ha pedig túl merésznek gondoljuk őket, akkor tekerjünk magunk köré egy horgolt szélű sálat, vagy válasszunk makramés táskát. Ha szemfülesek voltunk, ez utóbbiból már múlt nyáron is beszerezhettünk jó párat, ugyanis már javában divatban volt akkor is.

Megnézem
Összes kép (4)

2. Csíkok

Pár szezon óta bele vagyunk szerelmesedve a kockás mintákba, mégis, most úgy tűnik, 2019 hoz némi változást a mintadivatban, feljövőben vannak ugyanis a csíkos szettek. A divathetekre az alkalmi ruhától a maszkulin nadrágkosztümig minden készült csíkos változatban, az Escada pedig csodás példáját nyújtotta annak, hogy lehet pöttyössel kombinálni úgy, hogy az jól is nézzen ki.

Megnézem
Összes kép (6)

Ha nem vagyunk annyira bátrak, hogy az Escada példáját kövessük, az sem gond, egy matrózcsíkos felső jó eséllyel lapul mindenkinél otthon. Ha azonban ennél magasabbra szeretnénk tenni a lécet, keressünk egy dögös csíkos ruhát vagy szoknyát, amelyek ráadásul remek alakformálók is.

Megnézem
Összes kép (4)

3. Narancsos árnyalatok

A Pantone Intézet ezúttal nagyon eltalálta az év színét, az élő korall narancsos árnyalatát számos verzióban láthattuk a tavaszi/nyári kollekciók bemutatóin is. Többek között a Fendi, a Versace és a Salvatore Ferragamo is beépítette a színt kollekciójába és nekünk is érdemes akár már most pár darabot beszerezni, olyan élénk, életvidám árnyalatról van szó.

Megnézem
Összes kép (6)

Trendszettereknek kötelező, hogy beszerezzenek tavaszra legalább egy kulcsdarabot majd a színből, amiből hideg és meleg tónusút egyaránt találhatunk, így remélhetően mindenki talál majd bőrszínéhez illő változatot. Ha a narancsos árnyalat mégis sápasztana, felső vagy egyrészes ruha helyett keressünk szoknyát vagy nadrágot, hogy az élénk árnyalat távolabb essen arcunktól, kiegészítő színnek pedig keressünk olyat, ami passzol hozzánk: kéktől a feketéig széles a skála, választani nehezebb lesz, mint keresni.

Megnézem
Összes kép (5)

4. Flitter

A Londoni Divathéten a flitter állt a középpontban, tervezők egész sora használta fel kollekcióihoz. A Halpern akár védőszemüveget is osztogathatott volna vendégeinek, de a többi bemutatón sem lehetett ok a panaszra, kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenhol előfordultak flitteres öltözékek, kiegészítők.

Megnézem
Összes kép (5)

Az ünnepekre vásárolt csillogó ruhákat még véletlenül se rakjuk el a szekrény mélyére, a flitterek 2019-et is szépen beragyogják majd. Viseljük őket bátran a hétköznapokon is, egy flitteres szoknya és egy puha pulóver izgalmas kettőst ad, míg egy ragyogó felsővel egy egyszerű farmeres szerelést is fel tudunk dobni.

Megnézem
Összes kép (3)

5. Bőrkabát

Tavaszra mindenki jól teszi, ha előkeresi szekrényéből a törökből hozott bőrkabátjait, a ’90-es évek stílusában készült darabok ugyanis újra divatba jönnek. A motoros dzsekik helyett a kabátfazonok lesznek topon, ahogyan azokat anno Carrie Bradshaw-n is láthattuk.

Megnézem
Összes kép (5)

A rövidebb blézertípusoktól a földig érő változatokig bármit felvehetünk, ráadásul színben sem kell ragaszkodnunk a barna és fekete verziókhoz; sárga, narancs vagy bármilyen egyéb színben is választhatunk kedvünkre valót, amik akár a klasszikus trencskókat is helyettesíthetik. Egyet mérlegeljünk csak, hogy valódi vagy műbőrből készültet választunk.

Megnézem
Összes kép (3)

Street style – Párizs (Fotó: Melodie Jeng/Getty Images)