Shine

Rocker Mikulások és virágos zsiráf is díszítik a legszebb karácsonyi kirakatokat

Minden évben kitesznek magukért a nagy divatáruházak, hogy a karácsonyi időszakra álomszép kirakati dekorációkat készítsenek, idén sem volt ez másként.

A pár hétig látható művek szinte időszakos kiállításnak is felfoghatók, olyan gyönyörűek és aprólékosan kidolgozottak. Az, hogy pár táska vagy kabát is a dekorációba kerül, szinte fel sem tűnik. A luxus a kirakatok túloldalán persze minden négyzetcentiméteren tetten érhető, ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy elkészítésük súlyos összegekbe kerül.

Selfridges – London

Rocker Télapókkal rakta tele karácsonyi kirakatát a londoni áruház, akik 0-24-ben csinálják a partihangulatot az utca emberének.

Liberty – London

A neves luxusáruház óriási gyerekszínezővé alakította át kirakatait, amelyekben fehér állatfigurák, fák és bokrok közé rejtették az értékes kínálatot.

Harrods – London

A nagy múltú luxusáruház London nevezetességeit felvonultató Dior-kirakatai között volt, amelyikben óriáskerék forgott, rajta a kultikus J’adore Dior illattal.

 

Galeries Lafayette – Párizs

Az áruház kirakatfelelősei gyerekrajzok alapján álmodták meg nemcsak az ablakok ünnepi berendezését, de a belső dekorációt és a gigászi karácsonyfa díszeit is.

Printemps – Párizs

Pink rózsafejeken ülő parfümrét, mesés víz alatti világ és a legnépszerűbb gyerekjátékok gigászi válogatása is látható a párizsi áruház kirakataiban.

Megnézem
Összes kép (4)

Bergdorf Goodman – New York

Egyenként is ámulatba ejtő a kirakatok részletgazdag dekorációja, összességében pedig egyáltalán nem csodáljuk, ha a karácsonyi időszakban még egy olyan metropoliszban is must have látnivalónak számít, mint New York.

Megnézem
Összes kép (6)

Le Bon Marché – Párizs

A kirakatok témája frappáns módon a fenyőfa lett, így kisebb erdőkké változott az üvegeken túli világ, amiben fenyőlények táncolnak, öltöznek be a Diótörő jelenetéhez, vagy épp istenként bálványozzák a karácsonyfát.

Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top