Kis csillámtörténet: újrahasznosított szemétként kezdte, a II. világháborúban a németeket is bombázni akarták vele

Ha lenne díj, amit a modern kor leglátványosabb és legkisebb környezetpusztító találmányának adnának, minden bizonnyal a csillám vinné el. A színes kis műanyagdarabkákat ész nélkül szórjuk egymásra az ünnepekkor, felvonulásokon és ha szívatni akarjuk a házigazdát, a családi-baráti összejöveteleken is.

Ez a karácsonyi trend még a csillámos ciciknél is ütősebb – fotó

Nem hiányozhatnak a testápolókból, a sminktermékekből vagy épp a hajspray-kből sem, nem beszélve a csillámtetkókról, ruhákról, kiegészítőkről, de idetartoznak a csillámos italok is, mint a Gold Flakes Supreme vodka, amibe 24 karátos aranyport szórnak – de minek. Az emberiség nagyjából már minden tárgynak legyártotta a csillámos változatát, még a NASA is kísérletezik csillámos űrteleszkópok fejlesztésével – igaz, szigorúan tudományos céllal.

Az ember, akinek a színes plasztikszemcséket köszönhetjük, egy bizonyos Henry Ruschmann volt, aki szarvasmarha-tenyésztőként és gépészként valószínűleg sohasem gondolta, micsoda pokoli erőt szabadít a világra, mikor 1934-ben a szeméttelepek felhalmozódott hulladék tömörítésén gondolkodott. A kidobott műanyagok aprítása során egész véletlenül készültek el az első csillámok, amik a szemét változatosságának köszönhetően a szivárvány minden színében pompáztak.

Az ily módon újrahasznosított szemét nagy siker lett, Amerika népét nem izgatta különösebben, honnan is jön a szivárványpor, szórták agyba-főbe minden jeles ünnep alkalmával. Sőt, mivel a találmány a vérzivataros II. világháború idején született, a szövetséges hatalmak a legnagyobb komolysággal még csillámbomba bevetését is tervezték a németek ellen.

Céljuk az lett volna, hogy beborítsák az ellenséges csapatokat az apró műanyagszemcsékkel, hogy ezzel is akadályozzák tevékenységeiket, végül csak azért dobták az ötletet, mert belátták, hogy a csillámbombát könnyen lemásolhatta volna az ellenség, és onnantól Amerikától Oroszországig attól retteghettek volna, mikor zúdítanak a nyakukba pár tonna csillámport a németek.

Nem kell azonban mindent Henry Ruschmann nyakába varrni, állítólag eleink már 30.000 évvel ezelőtt is szívesen dekorálták a barlangrajzokat aprított csillámpalaporral (még a neve is milyen cuki), ha pedig méretes ugrással visszaszökkenünk a találmányt megelőző időkre, ott találjuk az üvegdarálékból készített csillámporokat, amiket DIY mesterek a mai napig szívesen használnak különféle dekorálási célokra.

Manapság a csillámokat már nem szemétből gyártják, amitől környezetszennyező volna, csak még egy fokkal nagyobb – még ha tisztább is a végeredmény. Az apró szemcsékből hegyeket lehetne mára összekupacolni, ami csak azért nem menne, mert az apró szemcsék bejutnak az élővizekbe, onnan az állatokba, ahol a mikroműanyagokhoz hasonlóan felhalmozódnak, és vagy mi megesszük az állattal, vagy magától pusztul bele szerencsétlen a csillámba.

A történet nem vidám, ezért legyen bármennyire is cuki és édibébi a csillámos miegymás, aminek megvásárlásán törjük a fejünket, előtte legalább gondoljuk át, valóban nélkülözhetetlen-e az a csillámmennyiség, illetve helyettesíthetjük-e lebomló biocsillámokkal. Mert már ilyenek is vannak.