Shine

Elárverezik Marie Antoinette ékszereit

A néhai francia a királyné ritkán látott ékszerei új tulajdonosukat keresik.

Marie Antoinette egykori, személyes kollekciójába tartozó ékszereit hirdette árverésre a Sotheby’s. A múzeumba illő ritkaságokat most először mutatják be, így a novemberi árverezésnek még történelmi jelentőséget is tulajdoníthatunk, tekintve, hogy szélesebb publikum utoljára még néhai tulajdonosukon láthatta őket.

Az ékszereket a francia forradalom alatt menekítették ki az országból, köztük egy gyémántokkal díszített igazgyöngy függőt és egy háromszáz igazgyöngy felhasználásával készített nyakéket, amelyeket 85-86 millió forint értékűnek tartanak.

Megnézem
Összes kép (4)

Marie Antoinette 1791-ben, mikor férjével, XVI. Lajossal már szökésüket tervezték, intézkedett arról is, hogy királynői ékszereit hű alattvalói segítségével biztonságban kicsempéssze az országból. Az ékszerek először Brüsszelbe, majd Bécsbe kerültek, hogy ott várják őt, azonban mint tudjuk, 1793 januárjában először a királyt, majd októberben Marie Antoinette-et is kivégezték.

Ezután az ékszerek életben maradt lányához, Mária Terézia Saroltához kerültek, aki aztán unokahúgának, Parma hercegnőjének ajándékozta a kollekciót, azóta is a Bourbon–Parma család tulajdonában volt. A nemesi család most több más ékszerritkasággal egyetemben bocsátja árverésre, a teljes kollekció kikiáltási értéke 5 millió dollár, vagyis csaknem 1,5 milliárd forint. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top